A versek oldala
Juhász Gyula: Anasztázia Föltámadó: így hívták nagyanyámat, Akinek arcán másvilági bánat Hervatag őszi mosolya ragyog; Igy néznek ránk a bús őrangyalok. Föltámadó: fájdalmas anyasága Ma benned él anyám, te árva, drága, Te könnyezőn mosolygó jó anya, Szomorú házunk szelíd alkonya. Föltámadók: bennem ma száz dalokban Mély bánatotok hamva lángra lobban S mi bennetek holt, néma, […] Olvass tovább
Szabó Lőrinc: Hörpentő Gá-gá, bíró, bumbele, Máté, nem apádé, nem anyádé, tied ez a nagy karéj, tej van hozzá, hófehér. Míg ezt szépen megiszod, húz a liba papucsot, indul messze Angliába, fél, hogy fázni fog a lába. Azt üzeni: odaér, mire elfogy a karéj, s ahogy iszod a tejet, kortyok szerint lépeget: lép, lép, lépeget, […] Olvass tovább
Jöjjön Szabó Lőrinc: Nyár verse. Nyár. Kert. Csönd. Dél. Ég. Föld. Fák. Szél. Méh döng. Gyík vár. Pók ring. Légy száll. Jó itt. Nincs más csak a kis ház. Kint csönd és fény. Bent te meg én. Legszebb nyári versek – íme 12 nagyszerű költemény a nyárról Köszönjük, hogy elolvastad Szabó Lőrinc költeményét. Mi a […] Olvass tovább
Szabó Lőrinc: A kimondhatatlan A szíved majdnem megszakad szólnál, de szavad elakad, szólnál, de görcs és fájdalom fuldoklik föl a torkodon, oly mélyről, mintha lelkedet, a recsegő idegeket húzná magával, úgy sajog szád felé néma sóhajod. S egyszerre oly gyönge leszel, hogy szárnyas szédülés ölel, fogaid közül valami sírás, valami állati nyöszörgés kínlódik elő s […] Olvass tovább
Pilinszky János – Aranykori töredék U. E.-nek Öröm előzi, hirtelen öröm, ama szemérmes, szép anarchia! Nyitott a táj, zavartan is sima, a szélsikálta torlaszos tetőkre, a tenger kőre, háztetőre látni: az alkonyati rengeteg ragyog. Kimondhatatlan jól van, ami van. Minden tetőről látni a napot. Az össze-vissza zűrzavar kitárul, a házakon s a házak tűzfalán, a […] Olvass tovább
Babits Mihály: Viharfelhők Valami van a levegőben, Már érzem mindenütt lebegni, Valami van a levegőben. Valami jő közel jövőben – De hogy mi, még nem tudja senki. Az ég piros a láthatáron. Mi pirosítja? Hajnal? Alkony? Tán vulkán tört ki messze tájon, Vagy szélvihar jön a határon – Ezt legvalószinűbbnek tartom. Vihar lesz. Már a […] Olvass tovább
Ady Endre: Szent Június hívása Öreg és hűvös az én ajkam S fejem körül lángol a Nyár És Léda csügg az ajkamon. Szent Junius, könyörülj rajtam. Napszurásként küldd rám a Vágyat, Szájam friss gyermek-száj legyen, Szamóca-izű, illatos Szája boldog, szép, szűz leánynak. Öntözzem e szájjal csak egyszer A Léda őszi szemeit: Kigyúl majd lelkünkben a […] Olvass tovább
Dsida Jenő: A költő feltámadása Már leng körülötte a gyertya: legyen neki fényes az út. – Fátylat az arcra! – A kézbe keresztet! – Lába elé koszorút! Bomlad a test már, barnul a hulla, a tömjénfüst gomolyogva kicsap, sírva köhögnek, felnyöszörögnek, torkát köszörüli a pap. És akkor lám, fölemelkedik Ő. Ajtóhoz tántorog és kimegy Ő. […] Olvass tovább
Jöjjön Baranyi Ferenc: Mindkettő emberül verse. Szeretlek. Tőlem el ne várd szokott módját a széptevésnek, téged aláznának meg a bókká butított esküvések, mért mondjam: csodaszép a szád, mikor csak oly szép, mint az átlag, te is tudod: az úgyse vagy, akinek vágyra gyúlva látlak. Egérfogáshoz épp elég egy csöpp szalonna – macska sem kell, cincogó […] Olvass tovább
Baranyi Ferenc: Hajsza Csak épp megálltam. Beérsz. Természetes. Örök vagy. Az esztelen futással az ember néha fölhagy s megáll egy pillanatra szétnézni: jössz-e még? Bírod-e még a tempót? S nyugodtan áll odébb, meggyőződvén, hogy jössz még utána, mint az árnyék, odavet egy megállást s elégülten továbblép. Meddig bírod, ó meddig? Elég neked csak ennyi? Elég […] Olvass tovább
Jöjjön Juhász Gyula: A rém verse. Bennem jár, hallom, mint kopog Álomtalan, vak éjeken, Kopog, dobog, indul, megáll És jár tovább hűségesen. Figyeli néha, alszom-e? Figyelem néha: alszik ő? Fölöttünk ápolónk virraszt, A végtelen és bús Idő. Hiába várok, nem pihen, Kopog, dobog, jár, kél a Rém S álmomban is hallom, amint Föl és lejön, […] Olvass tovább
Ady Endre – Lédával a bálban Sikolt a zene, tornyosul, omlik Parfümös, boldog, forró, ifju pára S a rózsakoszorús ifjak, leányok Rettenve néznek egy fekete párra. „Kik ezek?” S mi bús csöndben belépünk. Halál-arcunk sötét fátyollal óvjuk S hervadt, régi rózsa-koszoruinkat A víg teremben némán szerte-szórjuk. Elhal a zene s a víg teremben Téli szél […] Olvass tovább