A versek oldala
Ady Endre: Szent Június hívása Öreg és hűvös az én ajkam S fejem körül lángol a Nyár És Léda csügg az ajkamon. Szent Junius, könyörülj rajtam. Napszurásként küldd rám a Vágyat, Szájam friss gyermek-száj legyen, Szamóca-izű, illatos Szája boldog, szép, szűz leánynak. Öntözzem e szájjal csak egyszer A Léda őszi szemeit: Kigyúl majd lelkünkben a […] Olvass tovább
Dsida Jenő: A költő feltámadása Már leng körülötte a gyertya: legyen neki fényes az út. – Fátylat az arcra! – A kézbe keresztet! – Lába elé koszorút! Bomlad a test már, barnul a hulla, a tömjénfüst gomolyogva kicsap, sírva köhögnek, felnyöszörögnek, torkát köszörüli a pap. És akkor lám, fölemelkedik Ő. Ajtóhoz tántorog és kimegy Ő. […] Olvass tovább
Jöjjön Baranyi Ferenc: Mindkettő emberül verse. Szeretlek. Tőlem el ne várd szokott módját a széptevésnek, téged aláznának meg a bókká butított esküvések, mért mondjam: csodaszép a szád, mikor csak oly szép, mint az átlag, te is tudod: az úgyse vagy, akinek vágyra gyúlva látlak. Egérfogáshoz épp elég egy csöpp szalonna – macska sem kell, cincogó […] Olvass tovább
Baranyi Ferenc: Hajsza Csak épp megálltam. Beérsz. Természetes. Örök vagy. Az esztelen futással az ember néha fölhagy s megáll egy pillanatra szétnézni: jössz-e még? Bírod-e még a tempót? S nyugodtan áll odébb, meggyőződvén, hogy jössz még utána, mint az árnyék, odavet egy megállást s elégülten továbblép. Meddig bírod, ó meddig? Elég neked csak ennyi? Elég […] Olvass tovább
Jöjjön Juhász Gyula: A rém verse. Bennem jár, hallom, mint kopog Álomtalan, vak éjeken, Kopog, dobog, indul, megáll És jár tovább hűségesen. Figyeli néha, alszom-e? Figyelem néha: alszik ő? Fölöttünk ápolónk virraszt, A végtelen és bús Idő. Hiába várok, nem pihen, Kopog, dobog, jár, kél a Rém S álmomban is hallom, amint Föl és lejön, […] Olvass tovább
Ady Endre – Lédával a bálban Sikolt a zene, tornyosul, omlik Parfümös, boldog, forró, ifju pára S a rózsakoszorús ifjak, leányok Rettenve néznek egy fekete párra. „Kik ezek?” S mi bús csöndben belépünk. Halál-arcunk sötét fátyollal óvjuk S hervadt, régi rózsa-koszoruinkat A víg teremben némán szerte-szórjuk. Elhal a zene s a víg teremben Téli szél […] Olvass tovább
Kányádi Sándor: Gyermekkor Hóharmaton mezítláb jártam, ólmos esőben bőrig áztam; éjjel az erdőn, félelmemben, hol sírtam, hol meg énekeltem. S mindez úgy tűnik – most, hogy emlék -, mintha egy tisztás szélén mennék fütyörészve, hol alkonyatkor őzek ittak ezüst patakból. Olvass tovább
Végh György: Őszi akvarell Kék már az ősz, akár a szilva hamva, maradj velem, ne hagyj, ne hagyj magamra. Maholnap itt a hó, a dér, a harmat, szeress nagyon, kívánlak és akarlak. Még csillag nincs, az este fénytelen, tenélküled minden reménytelen. Amott ezüst vitorla szárnya lebben az ónnal-szőtt higany-szín szürkületben, borzong a víz, villózva száll […] Olvass tovább
Sík Sándor: Balatoni csend Májusi béke mosolyog az égen, Arcán angyalka-felhők könyökölnek. Fehér-kék árnyak hangtalan suhannak Komoly színén a hallgató tükörnek. Szellő se rebben, fűz ága se rezzen, Boldogan, némán mosolyog a csend, Hullám hullámra bodorodik mégis: Valami nagy szív dobog odalent! Egy szívverésből szívja dallamát Zsongó lelkem s a zsongó tiszta mélység. Elsóhajtom a […] Olvass tovább
Juhász Magda: Beszélgetés egy kismadárral Fenyők közül a hegy nevet, fenn az égen kismadár integet, csőrében egy napsugárral ideszáll, odaszáll, bókol a szél, meg-megáll, dalolja a kismadár, hogy szép a nyár, és szép az élet, én senkivel sem cserélek. Hogyha elmúlik a nyár, zord lesz a tél, kismadár. Akkor bizony messze szállunk, repít minket szél […] Olvass tovább
Bár az irodalom képviselői mindig is szívesen heccelték egymást, a műveken túllépő, hétköznapibb ugratásokat a nyugatosok, elsősorban Karinthy és Kosztolányi hozták divatba – olvasható Serf András cikkében, melyben a szerző példaként idézi Kosztolányi Nyár, nyár, nyár című versét, ahol a kezdőbetűkből a “Nyald ki a seggem Karinthi” mondat olvasható ki. Kosztolányi Dezső: Nyár, nyár, nyár […] Olvass tovább
Kosztolányi Dezső: A nagyanyámhoz vittek el aludni A nagyanyámhoz vittek el aludni egy éjjelen. Sötét bokrok között egy kert kukucskált, emlékezem. A félhomályban állt egy üvegajtó, oly furcsa volt. Az óra vert, vert, de nem úgy, mint otthon, dalolt, dalolt. Vén óra, régi székek, fanyar illat, kísértetek. Csordultig telt bánattal pici mellem, majd megrepedt. Kiáltani […] Olvass tovább