A versek oldala
Végh György: Őszi akvarell Kék már az ősz, akár a szilva hamva, maradj velem, ne hagyj, ne hagyj magamra. Maholnap itt a hó, a dér, a harmat, szeress nagyon, kívánlak és akarlak. Még csillag nincs, az este fénytelen, tenélküled minden reménytelen. Amott ezüst vitorla szárnya lebben az ónnal-szőtt higany-szín szürkületben, borzong a víz, villózva száll […] Olvass tovább
Sík Sándor: Balatoni csend Májusi béke mosolyog az égen, Arcán angyalka-felhők könyökölnek. Fehér-kék árnyak hangtalan suhannak Komoly színén a hallgató tükörnek. Szellő se rebben, fűz ága se rezzen, Boldogan, némán mosolyog a csend, Hullám hullámra bodorodik mégis: Valami nagy szív dobog odalent! Egy szívverésből szívja dallamát Zsongó lelkem s a zsongó tiszta mélység. Elsóhajtom a […] Olvass tovább
Juhász Magda: Beszélgetés egy kismadárral Fenyők közül a hegy nevet, fenn az égen kismadár integet, csőrében egy napsugárral ideszáll, odaszáll, bókol a szél, meg-megáll, dalolja a kismadár, hogy szép a nyár, és szép az élet, én senkivel sem cserélek. Hogyha elmúlik a nyár, zord lesz a tél, kismadár. Akkor bizony messze szállunk, repít minket szél […] Olvass tovább
Bár az irodalom képviselői mindig is szívesen heccelték egymást, a műveken túllépő, hétköznapibb ugratásokat a nyugatosok, elsősorban Karinthy és Kosztolányi hozták divatba – olvasható Serf András cikkében, melyben a szerző példaként idézi Kosztolányi Nyár, nyár, nyár című versét, ahol a kezdőbetűkből a “Nyald ki a seggem Karinthi” mondat olvasható ki. Kosztolányi Dezső: Nyár, nyár, nyár […] Olvass tovább
Kosztolányi Dezső: A nagyanyámhoz vittek el aludni A nagyanyámhoz vittek el aludni egy éjjelen. Sötét bokrok között egy kert kukucskált, emlékezem. A félhomályban állt egy üvegajtó, oly furcsa volt. Az óra vert, vert, de nem úgy, mint otthon, dalolt, dalolt. Vén óra, régi székek, fanyar illat, kísértetek. Csordultig telt bánattal pici mellem, majd megrepedt. Kiáltani […] Olvass tovább
Dsida Jenő: Olvadó jégvirág Valami nagy, elérhetetlen szerelem ködlik a mezők felett, elnyújtott, fájó, végtelen kiáltás a boldogság után. Kicsi galambok kimerészkednek fehérlő szárnyaikkal a feslő márciusba s lábuk elé olvadt patakok csörgedeznek. Jégvirág, jégvirág, jégvirág, sok megbámult cigarettafüst… Jaj, be jó lenne már egy kis feltámadás! Mozdonyok dohognak, gyors lábak forognak, égből lenyúló hosszú […] Olvass tovább
Somlyó Zoltán: HOL VAN A CÁR? Szentpéterváron hulló hó alatt vonul egy sötét, óriás csapat, rongyos ruhájuk ég szivük felett, pirosra festik az orosz eget. Megdöngetik a téli palotát, beordítnak a kemény falon át: a lámpavason fej már rég nem lógott! Fölgyújtjuk mostan Moszkvát, Novgoródot!… A kancsukát nem tűrjük el mi már – Hol van […] Olvass tovább
Babits Mihály: Éneke Magyarország védasszonyá Óh dicsőséges, óh ékességes, csillag, fényességes! Világ úrnője, kegyes anya, édes! Angyalok szája, próféták lánya, Dávid unokája, neked énekelt Salamon hárfája. Menny királynője, búk enyhitője, egek erős őre, tavaszi színek virágos vesszője! Felkelő hajnal, lámpa mely nem csal, nap dús sugarakkal: tőled az éj fut, s kigyullad a nappal. Nap […] Olvass tovább
Petőfi Sándor: Szerelmes vagyok én…. Szerelmes vagyok én; Megmondjam-e kibe? Egy barna kisleány Hófehér lelkibe! Hófehér a lelke Ennek a kislyánynak; Liliomszála ő Az ártatlanságnak. Fehér, mint a galamb, Amelynek képibe’ Isten a szent lelket Az égből küldte le. Szállj rám, fehér galamb, Galambomnak lelke, Hadd legyek megáldva, Legyek megszentelve. Hogyha már hallottam Szárnyad csattogását, […] Olvass tovább
Petőfi Sándor: Falun Király vagyok most minden alkonyon: A nap pirosló fényt lövel reám, A nap pirosló búcsusúgara Biborra festi egyszerű ruhám. Gyönyörrel járom estenként a tájt, Kilépvén a kis házfödél alól; Porfellegekben a nagy ég alatt A hazatérő nyáj kolompja szól. Elandalodva hallom e zenét, Elandalodva szemlélek körűl; És messze látok, mert mindenfelé Megmérhetetlen […] Olvass tovább
Ady Endre: A Patyolat üzenete Meghurcolt a Vér, ez a Pokolba Bomolva, romolva Vágtató, tüzes fogat S most lenget utánam jelt A Patyolat. Most, most szeretnék lenni bátran Élet-tagadó, szűz, makulátlan, Vágytalan és tiszta. Most, mikor már nem térhetek vissza, Átkozom gerjedelmem, Az elsőt, amely vágyat adott, Az első, szennyes gondolatot. Szerelmem, Ki olyan hamar […] Olvass tovább
Ady Endre: A perc-emberkék után Majmos, zavaros, perces, hittelen, Nagy, súlyos álmok kiterítve lenn, Fenn zűrös, olcsó, kis komédiák. Magyar Bábelnek ostoba kora, Ments Atyaisten, hogy bennelegyek – Engemet kötnek égbeli jegyek S el kell hogy jöjjön nászaink sora. Most perc-emberkék dáridója tart, De építésre készen a kövünk, Nagyot végezni mégis mi jövünk. Nagyot és […] Olvass tovább