A versek oldala
Jöjjön József Attila – Tűz van! verse. Tűz van! Ég a malom! Ne bántsatok, én nem akarom, Jaj, tán csak bennem ég az a malom? Ne bántsatok, én nem akarom, Csak néha hittem úgy, álmaimban. Azért ordítok, hátha elhiszik, Hogy tűz van, tűz van. Nagykedvű, éhes nyújtózásokkal Nyurga karokkal kalimpál az égnek, Belül ég, de […] Olvass tovább
Arany János: Még egy Mit is akarsz?… nézz az időre: Ősz van, s neked bús télre jár, Szemedben köd lett a sugár, Dér, hó leszállott a tetőre. Nyílhatnak a fán csalvirágok: Nem lesz érett gyümölcse már; – Hallgat minden dalos madár: Csak – a beszédes liba gágog. Köszönjük, hogy elolvastad Arany János versét. Mi a […] Olvass tovább
Jöjjön Pilinszky János A szerelem sivataga verse. Egy híd, egy forró betonút, üríti zsebeit a nappal, rendre kirakja mindenét. Magad vagy a kataton alkonyatban. Mint gyűrött gödör feneke a táj; izzó hegek a káprázó homályban. Alkonyodik. Dermeszt a ragyogás, vakít a nap. Sosem felejtem, nyár van. Nyár van és villámló meleg. Állnak, s tudom, szárnyuk […] Olvass tovább
Jöjjön Garai Gábor Jókedvet adj verse. Jókedvet adj, és semmi mást, Uram! A többivel megbirkózom magam. Akkor a többi nem is érdekel, szerencse, balsors, kudarc vagy siker. Hadd mosolyogjak gondon és bajon, nem kell más, csak ez az egy oltalom, még magányom kiváltsága se kell, sorsot cserélek, bárhol, bárkivel, ha jókedvemből, önként tehetem; s fölszabadít […] Olvass tovább
Garay János: Az udvari bolond Ment egykor a fényes király Sétálni a mezőre; Leánya volt s a víg bolond Mezőre kisérője. Ekéje mellett a paraszt Daróczba van ruházva; Végig hasítja föld rögét, Verítékében ázva. S szól kérdezőleg a leány, Részvéttel szép szemében: ,Mi ember az, király apám, Az ott a nap hevében?´ «Földet ruház az, […] Olvass tovább
Jöjjön Ady Endre: Tüzes seb vagyok verse. Tüzes, sajgó seb vagyok, égek, Kínoz a fény és kínoz a harmat, Téged akarlak, eljöttem érted, Több kínra vágyom: téged akarlak. Lángod lobogjon izzón, fehéren, Fájnak a csókok, fájnak a vágyak, Te vagy a kínom, gyehennám nékem, Nagyon kívánlak, nagyon kívánlak. Vágy szaggatott föl, csók vérezett meg, Seb vagyok, […] Olvass tovább
Dsida Jenő: Nyáresti áhitat Lépkedj vigyázva, kedves! Míg mély varázsa tart e percnek, ülj le mellém. A csöndet ne zavard. Az Ur mennydörög olykor, máskor a suhogó tölgyek holdfénybe rezgő szavával suttogó, máskor csókokba csattan termő parancsa, majd költők szájával szólal, mikor a rím kihajt. Most, hogy ily enyhületben, mivel sem küzködőn ülök a tiszta […] Olvass tovább
Jöjjön Orgoványi Anikó: Pocsolya verse. Ez aztán a nagy csoda! Locsi-pocsi pocsolya! Fejen áll benne az ég, boldog, aki belelép. Óvakodok egy lábbal, hullámzok a világgal, beleugrok kettővel, manók ugranak széjjel. Belenézek, s meglátom, a fordított világom, lenn a mélyben süt a nap, felhő bújtat kishalat. Lábam alatt madár száll, fejen áll a virágszál, mélyben […] Olvass tovább
Jöjjön Ady Endre – Az eltévedt lovas verse. Vak ügetését hallani Eltévedt, hajdani lovasnak, Volt erdők és ó-nádasok Láncolt lelkei riadoznak. Hol foltokban imitt-amott Ős sűrűből bozót rekedt meg, Most hirtelen téli mesék Rémei kielevenednek. Itt van a sűrű, a bozót, Itt van a régi, tompa nóta, Mely a süket ködben lapult Vitéz, bús nagyapáink […] Olvass tovább
Jöjjön Reményik Sándor: Lefelé menet verse. Máté 17. 1. „Elváltozék…” Köntöse, mint a hó. Olyan szép, hogy már-már félelmetes, Mégis: a hegyen lakni Vele jó. Maradni: örök fészket rakni volna jó. De nem lehet. Már sáppad a csoda, Az út megint a völgybe lehalad. Jézus a völgyben is Jézus marad. De jaj nekünk! Akik a […] Olvass tovább
Kosztolányi Dezső: Vers Sár és virág, kavargó semmiség, de hirtelen, mint villám, hogyha lobban – két sor között – kinyíl nekünk az Ég. Köszönjük, hogy elolvastad Kosztolányi Dezső írását! Mi a véleményed a Vers című versről? Írd meg kommentbe! Olvass tovább
Jöjjön Faludy György: Október 6. verse. A vesztőhelyre sáros út vitt és kikericsek kékjei. Száz év, s meghaltam volna úgyis- vígasztalódott Vécsey. Lahner György sírt s a földre nézett, Damjanich szekéren feküdt, Leiningen felmentő honvédek árnyát kereste mindenütt. S a táj olyan volt, mint a fácán: tarlók, fák vérző foltjai, és ők, tarkán, libegve, hátán: elhulló, […] Olvass tovább