A versek oldala
Jöjjön Dsida Jenő: A kovakő verse. Acél, kovakő az én furcsa lelkem, melyeket folyvást összecsapkodok, s a szűzi szikrák szertecsiholódnak és néha-néha lángja is lobog. Ti csak nézitek, ennyi mérve rátok, semmi egyebet nem kell tennetek! Ti örömötökre csiholom a lángot fény-boldogság és béke veletek! E fényüzenet én egyetlen kincsem, de szívem csupa áldva-szerető, s […] Olvass tovább
Jöjjön József Attila – Szerelmes keserű hazafiság verse. Engem nem hívnak Párisok, Velencék, Hol mint szökőkút, gyöngyöz életár, Reám Hazám tarolt mezője vár – Ó, csak tarolt ne volna! én is mennék! Talán, talán úgy én is ott lehetnék. De itt aszott a tépdesett határ S hiába hullatom könyűm le, már Nem sercen fű és […] Olvass tovább
Jöjjön József Attila – Dúdoló verse. A rétek, útak csendesen úsznak a hűvös vizeken sejhaj úsznak a hűvös vizeken – Van krumplink és van kanalunk, piszokban élünk s meghalunk sejhaj piszokban élünk s meghalunk – Mért görbül kicsikém a szád? új inget gondolok reád sejhaj új inget gondolok reád – Senkije sincs, nem éri gyász, […] Olvass tovább
Jöjjön Arany János – Az ó torony verse. Nagy-Szalonta nevezetes város, Mégsem olyan nevezetes már most Mint mikor volt szabad hajdufészek, Benne lakván háromszáz vitézek. Csonka torony nyúlik a felhőbe, Rajta pihen a nap lemenőbe’: Rá-ráveti visszanéző fényét, Mintha látnám ősapáim vérét. Vérpirosan mért néz vissza a nap? Azt jelenti, rút idő lesz holnap? Óh, […] Olvass tovább
Jöjjön Kosztolányi Dezső: A bölcs halála verse. Platon mosolygós, csöndes agg vala. S amint egy őszi nap nehéz beteg lett, leült a földre dús szőlője mellett, hol elhuzódott háza kertfala. Reásütött kiszáradott, sudár nagy termetére a langy napsugár, tar homlokára fényt merengve szőve. Mosolygva nézett az agg bölcs előre, eltűnt előtte már a bú, a […] Olvass tovább
Jöjjön Kosztolányi Dezső: Keserű ének verse. Rövidre nyírnám a hajad, mint egy vezeklő zárdaszűznek, hogy engem láss csak és magad. És megvakítnám a szemed, ezt a két ledér éji pillét, mely cifra lámpákhoz lebeg. És hátrakötném a karod, hogy csendesen magadba fordulj és úgy feküdj, mint egy halott. Akkor borulnék csak reád. Halott szemed bús […] Olvass tovább
Jöjjön Kosztolányi Dezső: Rózsa verse. Egy régi név kiált az életemben, egy régi lány, akiről nem énekeltem, kinek a szívem rég adósa volt, ki rózsa volt s neve is Rózsa volt. Diákkoromban mentem hozzá néha az árvalányhoz, én, kezdő poéta, megbújtam nála a díványsarokba és ámbratestét néztem, szívdobogva. Ó csipke-szoknya! Parfüm! Mézes esték! Ó tükör! […] Olvass tovább
Jöjjön Kosztolányi Dezső: Kis, kósza vágyak verse. Most úgy szeretnék egy párnát keresni, csak oly kicsit, mint egy kislány-kebel, vagy még inkább a földre arccal esni és elfeledni mindent, csendben, el. Oly jó lenne mindent felejteni, oly jó lenne mindent elejteni, leszállani s a harc után, a harc után megállani. Köszönjük, hogy elolvastad a Kis, […] Olvass tovább
Jöjjön Devecsery László: Este verse. Mint patak a hegyről suhan már az alkony, pelyhes sötétséggel telik meg a balkon. Miként a gyors eső, siet most az este, csillagfény-virágok hullnak rá a kertre. Köszönjük, hogy elolvastad Devecsery László költeményét. Mi a véleményed az Este írásról? Írd meg kommentbe! Olvass tovább
Jöjjön Várnai Zseni: Csodák csodája verse. Tavasszal mindig arra gondolok, hogy a fűszálak milyen boldogok: újjászületnek, és a bogarak, azok is mindig újra zsonganak, a madárdal is mindig ugyanaz, újjáteremti őket a tavasz. A tél nekik csak álom, semmi más, minden tavasz csodás megújhodás, a fajta él, s örökre megmarad, a föld őrzi az életmagvakat, […] Olvass tovább
Jöjjön Várnai Zseni: Petőfi márciusa verse. A március Petõfi-hónap, ha süt a nap, ha fú a szél, õ ragyog itt a napsütésben, s a szél szavában õ beszél, s ha égzengéssel, villámfénnyel ránktör a tavaszi vihar, mintha a szélvész kürtszavában harsogna a Nemzeti dal. Nincs március Petõfi nélkül, e kettõ egy száz éve már. Az […] Olvass tovább
Jöjjön Ady Endre – Egyre hosszabb napok verse. Csak egy napig fáj minden fájás, Huszonnégy óra s nem jön rosszabb, De ez az egy nap egyre hosszabb. Már hegyes karó minden óra, Sötét vas-mázsák hullva, rengve Verik a fájást a szivembe. Tudom a kínnak muló sorsát S olyan rövid volt egy nap eddig; Víg elugrás […] Olvass tovább