A versek oldala
Jöjjön Kányádi Sándor: Tárgyak verse. A tárgyak lassan fölveszik vonásaink, szokásaink. Hozzánk lényegül ágy és asztal, bensőnket őrzi, kitapasztal. Kanál, pohár, villa és csésze lesz az embernek alkatrésze. Lassan a testünk oda fárad, hogy a szék tekint bútorának. Képek, lemezek, könyvek, szobrok, féltve őrzött, meghervadt csokrok szövetkeznek a fallal, s végül a négy fal, lopva, […] Olvass tovább
Jöjjön Juhász Gyula: Falusi alkony verse. A házak és a lelkek csendje jön, A béke száll nagy, szürke lepedőn. Bús táj fölött, bárányfelhők alatt Ezüstöt önt az estbe a harang. Ballag a nyáj, elbődül boldogan, Már minden lélek s kapu tárva van. A mezőkről az illat lopva jár, Most legbujább, mert elmúló a nyár. A […] Olvass tovább
Jöjjön Túrmezei Erzsébet: A harmadik verse. Valamit kérnek tőled. Megtenni nem kötelesség. Mást mond a jog, mást súg az ész. Valami mégis azt kívánja: Nézd, tedd meg, ha teheted! Mindig arra a harmadikra hallgass, mert az a szeretet. Messzire mentél. Fáradt vagy. Léptél százat. Valakiért mégegyet kellene. De tested, véred lázad. Majd máskor! – nyugtat […] Olvass tovább
Jöjjön Garai Gábor Hazám verse. Véremben öt vagy hat népfaj vegyült el. De a vér nem beszél, csak kicsordul, ha megvágom az ujjam, különben hallgatag üzemanyag,- szót fogad kormányosának, a szívnek, amely anyanyelvemen diktálja, hogy: magyar vagyok; oly természetesen, ahogy a Tisza menti baljós réteken pálma nem, csak parázsló fű terem. Gépen is szálltam már […] Olvass tovább
Jöjjön Szép Ernő: Imádság verse. Ki ülsz az égben a vihar felett, Én Istenem, Hallgass meg engemet. Hozzád megy szívem ajkam csak dadog, Hazámért reszketek, magyar vagyok. A népekkel, ha haragod vagyon, A magyarra ne haragudj nagyon. Ne haragudj rá, bűnét ne keresd, Bocsáss meg néki, sajnáld és szeresd. Szeresd, vigyázz rá Istenem atyám, El […] Olvass tovább
Jöjjön Ady Endre: Sorsunk verse. Sorsunk Van az életben egy-egy pillanat, Erősnek hisszük szerfelett magunkat. Lelkünk repül, száll, magával ragad, Bús aggodalmak mindhiába húznak. Csalóka álmok léghajóján A vihar szépen fellegekbe tüntet, Míg lenn a földön kárörvendő, Gúnyos kacajjal röhögnek bennünket. Van az életben egy-egy pillanat, Hogy nem várunk már semmit a világtól, Leroskadunk bánat […] Olvass tovább
Jöjjön Arany János: A világ verse. A világ egy kopott szekér, Haladna, de nem messze ér; Itt is törik, ott is szakad: Sose féljünk, hogy elragad. A világ egy régi mente, Moly, penész, por összeette, Folt sem állja, foldani kár: Cérna után szakad mindjár’. A világ egy tói malom; Néha tenger vize vagyon, Néha csepp […] Olvass tovább
Jöjjön József Attila: A kutya verse. Oly lompos volt és lucskos, A szőre sárga láng, Éhségtől karcsú, Vágytól girhes, Szomorú derekáról Messze lobogott A hűvös éji szél. Futott, könyörgött. Tömött, sóhajtó templomok Laktak a szemében S kenyérhéját, miegymást Keresgélt. Úgy megsajnáltam, mintha Belőlem szaladt volna Elő szegény kutya. S a világból nyüvötten Ekkor mindent láttam […] Olvass tovább
Jöjjön a József Attila – Harmatocska verse. Guggolva ringadoz a málnatő, meleg karján buggyos, zsiros papiros szendereg. Lágy a táj, gyöngy az est; tömött, fonott falomb. Hegyek párája rezg a halmokon s dalom. Hát dolgoztam hiven, zümmögve, mint a rét. Milyen könnyű a menny! A műhely már sötét. Fáradt meg együgyű, vagy tán csak jó […] Olvass tovább
Jöjjön Áprily Lajos: Vallomás verse. Tudom: én itt a sorssal nem csatáztam, én döbbent szemmel láttam itt a vért, és nem lengettem omló barikádon fehér zászlót a véres emberért. Viharokból kibomló új világért csak álmom volt, nem lobbanó vitám. Rohamra nem harsogtam riadókat jövő ködökbe zúgó trombitán. S a seb, mit rajtam vad kor ökle […] Olvass tovább
Jöjjön Radnóti Miklós: Június verse. Nézz csak körül, most dél van és csodát látsz, az ég derüs, nincs homlokán redő, utak mentén virágzik mind az ákác, a csermelynek arany taréja nő s a fényes levegőbe villogó jeleket ír egy lustán hősködő gyémántos testü nagy szitakötő. Legszebb nyári versek – íme 12 nagyszerű költemény a nyárról […] Olvass tovább
Jöjjön Petőfi Sándor: Nemzeti dal című verse. Talpra magyar, hí a haza! Itt az idő, most vagy soha! Rabok legyünk vagy szabadok? Ez a kérdés, válasszatok! – A magyarok istenére Esküszünk, Esküszünk, hogy rabok tovább Nem leszünk! Rabok voltunk mostanáig, Kárhozottak ősapáink, Kik szabadon éltek-haltak, Szolgaföldben nem nyughatnak. A magyarok istenére Esküszünk, Esküszünk, hogy rabok […] Olvass tovább