A versek oldala
Jöjjön Mentovics Éva: Őszi rekviem verse. Avarruhába bújt a föld a fázós fák alatt, amíg a szél, a dölyfös úr a tájon átszaladt. Zörgetve fákat, bokrokat, haladt a hegytetőn, mögötte rétek borzongtak kopáran, reszketőn. Az erdő kábán álmodott, álmában égig ért, álma langyos, új tavaszt, szikrázó fényt ígért, hol fészek ring a lombokon, s körötte […] Olvass tovább
Jöjjön Babits Mihály: Ember a mezőn verse. A mezőn egy ember hever és ez nem olyan víg mező amilyen azelőtt szokott lenni, és máshol, a mező: mert itt füstöt evett a fü úgyhogy a nyugvást kereső még kormosabb lesz tőle, bár ugyis ép elég kormos ő. A mezőn egy ember hever; de ez nem olyan […] Olvass tovább
Jöjjön Juhász Gyula: Egyedül verse. Megyünk és fáj a vándorlás magánya És hogy kemény kövektől zord az ut És nincs, ki az utast estére várja S a távolok lámpája is hazug. És csak tovább van és csak messze, messze És hull a köd és száll a mély ború S halott lombot terít elénk az este […] Olvass tovább
Jöjjön Kosztolányi Dezső: Halottak verse. Volt emberek. Ha nincsenek is, vannak még. Csodák. Nem téve semmit, nem akarva semmit, hatnak tovább. Futók közt titokzatos megállók. A mély, sötét vizekbe néma, lassú hálók. Képek, már megdermedtek és örökre szépek. Nem-élők, mindent felejtő, mindent porba ejtő henyélők, kiknek kezéből a haraszt alatt lassan kihullt a dús tapasztalat. […] Olvass tovább
Jöjjön Ady Endre: Álmom: az Isten verse. Batyum: a legsúlyosabb Nincsen, Utam: a nagy Nihil, a Semmi, A sorsom: menni, menni, menni S az álmom: az Isten. Vele szeretnék találkozni, Az álmommal, nagy, bolond hitben S csak ennyit szólni: Isten, Isten S újból imádkozni. Nem bírom már harcom vitézül, Megtelek Isten-szerelemmel: Szeret kibékülni az ember, […] Olvass tovább
Jöjjön Dsida Jenő: Rövid napló verse. Bárányfelhőt tartok az óljaimban, emlékeimet nevükön szólítom, szeretem az embereket. A csillagok fényes esője alatt bőjtölök és imádkozom este és a Halálnak minden vacsoránál külön tányért teszek asztalomhoz. Ha kérdeznek, halkan felelek, hiszem a föltámadást. Márványba vések egy fehér nevet s eltemetem mélyen a föld alá. Köszönjük, hogy elolvastad […] Olvass tovább
Jöjjön Dsida Jenő – Messzire jöttem verse. Kedvesemtől, aki csókolt, messzire jöttem, piros szirmok maradtak mögöttem a kék hegyeken s a völgyek útain. Csupa bodzavirág minden, kilombosodtam én is a szomorúság tartós melegében s bodzavirág-szaga lett a szónak. Miért nem félnek tőlem az őzek s a rengeteg agancsú szarvasok? Tenyeremből hűs vizet csorgatok üszkös sebeikre. […] Olvass tovább
Jöjjön Petőfi Sándor Volnék bár verse. Volnék bár sivatag bús szigete A tenger közepének, Hová ember, madár nem lépne be – Csak tégedet ne ismernélek. Volnék megdermedt jégsziklája bár A messze föld végének, Mit nem melenget lanyha napsugár – Csak tégedet ne ismernélek. Volnék bár a földöv homokja, hol A nyári nap tüzének Örök sugára […] Olvass tovább
Jöjjön Szabó Lőrinc: Magam ügyében verse. Félelmes a fegyverem, emberek, magam előtt tartom a szivemet. Fáradt vagyok, a háborút unom, de az igazságomat nem hagyom. Az kell, igazság, – de a magamé! a sorsomé, húsomé, véremé! Fáradt vagyok hazudni, emberek; hol van, akinél megpihenhetek? Elfáradtam harmincnyolc év alatt, kényelmesebb vállalni magamat. Az igazság a legfőbb […] Olvass tovább
Jöjjön Kálnay Adél: Ősz van verse. Gyűlnek a fecskék a drótokon, Köröznek, csittegnek: próba van. Próbálják, milyen lesz, amikor Nagy útra indulnak hangtalan. Kékebb az ég és éjjelente Messzebbről hívnak a csillagok. Egy bátor levél hullni készül, Hegy mögül szürke köd sompolyog. Az ősz jön így el, észrevétlen, Arannyal, mézzel, sejtelemmel. Ablakból nézem: elémenjek, Vagy […] Olvass tovább
Jöjjön Wass Albert: Ábránd verse. Ma ünnepelve szökni hagyta fáradt foglyát a zsarnok város. Oly csend van itt. A lelkemen nagy béke ül: nyugodt, halálos. Jó volna így, Valakivel megosztani e drága csendet. A Vetést nézni, állva, várva, míg a halál halkan becsenget… Virágot szednénk tarka erdőn, juhokkal mennék zöld mezőre, s ha lelkünk búsabb Istent […] Olvass tovább
Jöjjön Nagy László – Bánat és gyalázat verse. Engem nem ringat ringató, de csöndes leszek nemsokára, nem üt lelkembe fecske szárnya, holttal tele van ez a tó. Halott nékem az anya-öl, az én szemeim ólomgombok, fejemben megfagytak a gondok, halvány az is, mi tündököl. Engem nem sirat sirató, haldoklik isten harsonása, egy láb alatt vagyok […] Olvass tovább