A versek oldala
Jöjjön Koós Nóra: Az én versem. Sokat gondolkoztam, milyen verset mondjak… A versmondó versenyen, ma mivel is induljak… Válasszam Karinthyt? Zelk Zoltánt? Vagy Mórát? Á!!! Én nem fogok tanulni egy órát! Így hát, úgy döntöttem, megkérem anyámat, Írjunk mi egy verset, valami vagányat… De ne legyen szerelmes, azokat rühellem, És ha lehet, hangsúlyozni ha nem muszáj, […] Olvass tovább
Jöjjön Kosztolányi Dezső: Halottak napján verse. Este, hogyha hallom, hogy áhitatra kondít a harang, elálmodozom a búgó harangon. Hogy szól puhán a halkult, tompa hang, hervadt ruhában ébred a gyermekkor, mely a szívemben porladoz, alant. Imádkoztam mint kisfiúcska ekkor, vékony kezem megfogta jó anyám, szemembe nézett mélyen s átölelt jól. Féltem. Fakó volt arcom, halavány. […] Olvass tovább
Jöjjön József Attila: Mondd, mit érlel verse. Mondd, mit érlel annak a sorsa, akinek nem jut kapanyél; kinek bajszán nem billeg morzsa, ki setét gondok közt henyél; ültetne krumplit harmadába s nincs szabad föld egy kapa se, s csomókban hull a hajaszála s nem veszi észre maga se? Mondd, mit érlel annak a sorsa, akinek […] Olvass tovább
Jöjjön Aranyosi Ervin: Szívedben ott a válasz verse. Aranyosi Ervin: Szívedben ott a válasz Ha szíved tiszta, s nem ítélkezel, ha elfogadsz, tán boldogabb leszel. Ha utadon a szeretet vezérel, ha szíved hajt, s nem törődsz hűvös ésszel. Ha adsz esélyt a láthatatlan jónak, s nem adsz hitelt a megbélyegző szónak. Ha nem más szavára […] Olvass tovább
Jöjjön Ady Endre: Mesét mondok verse. Ott künn hüvös van kikeletkor, Szivünkben tavasz, szerelem. Ott reszket a korán nyílt virág, Itt elhalt már a gyötrelem. Még nem oly régen nyári napnak Lángjától sem hevült szivünk, Most csodás meleg fűzi egybe: Tavasz van, remélünk s hiszünk! Künn hűs szellő tép le virágot, Jer! hajtsd vállamra kis […] Olvass tovább
Jöjjön Juhász Ferenc: Névtelen ének verse. Apjukat még sohase látták Anyjuk krumpliért futott A konyhában ültek összebújva Robbant rezegtek az ablakok Apjukat még sohase látták Tizennégy éves volt a kislány Öccse dundi szőke kis bolond Fürödni készült a virágot Meglocsolják majd a harmatok Tizennégyéves volt a kislány A fazékban sírt sírt a víz A gőz […] Olvass tovább
Jöjjön Kosztolányi Dezső: A komédiás dala verse. Mulassatok, a hinta indul, nézzétek e szines pokolt. Keblem sajog a tompa kíntul, de jőjjetek, ajkam mosolyg. Ti vagytok az úr, én a szolga, bohócruhába öltözöm. S elfojtom értetek, dacolva, eget-kivánó ösztönöm. Fejemből a vér zúgva csordul, de rája süveget csapok, s nem érezem a tarka lomtul az […] Olvass tovább
Jöjjön Petőfi Sándor: Az őrült verse. – – – – Mit háborgattok? Takarodjatok innen! Nagy munkába’ vagyok. Sietek. Ostort fonok, lángostort, napsugarakból; Megkorbácsolom a világot! Jajgatnak majd és én kacagok, Mint ők kacagtak, amikor én jajgattam. Hahaha! Mert ilyen az élet. Jajgatunk s kacagunk. De a halál azt mondja: csitt! Egyszer már én is meghalék. […] Olvass tovább
Jöjjön Wass Albert: Őszi hangulat verse. Mikor a hervadás varázsa megreszket minden őszi fán, gyere velem a hervadásba egy ilyen őszi délután. Ahol az erdők holt avarján kegyetlen őszi szél nevet, egy itt felejtett nyár-mosollyal szárítsuk fel a könnyeket. Hirdessük, hogy a nyári álom varázs-intésre visszatér, s a vére-vesztett őszi tájon csak délibáb-varázs a vér. […] Olvass tovább
Jöjjön Rónay György: Tavasz elé verse. Eltűnt a hó. A lejtőkön a földből meleg gőz csap meg, édes-keserű; a fák vad láza sisteregve föltör s halványzöld kardját feni már a fű; suhanc szelek viháncolnak napestig, a húnyó eget lángszínűre festik; a hegyeken még fáklyatűz ragyog, de máris feljöttek a csillagok. Szobádban ülsz. Az ablak tárva. […] Olvass tovább
Jöjjön Vörösmarty Mihály: Petike verse. Bús mogorván ül Petike, Ha ha ha! Péter és bú! a mennykőbe, Mi baja? Anyja kémli hű szemekkel – Jó öreg! Azt gondolja, fiacskája Tán beteg. „Kell galuska, Peti fiam, Eszel-e?” „Dehogy eszem, dehogy eszem, Ki vele. ” „Kell bor, édes szép fiacskám, Iszol-e?” „Dehogy iszom, dehogy iszom, El vele.” […] Olvass tovább
Jöjjön Dsida Jenő: Szeptember című verse. Pirosodik a vadszőlő-levél. Most megint régi leveleket olvasok. Délután hideget fúnak a völgyre a halaványkék havasok. A hunytszemű, kisanyás békességet most újra meglelem, a békét, melyet úgy megédesít krizantém-illatával a végső sejtelem. Ha most jönnél, kezem csak így maradna, ahogyan itt a térdemen henyél. S azt mondanám: Pirosodik a […] Olvass tovább