A versek oldala
Jöjjön Petőfi Sándor: Fütty verse. Adta finnyás közönsége! Csúnyaság, amit mivel: Minden este megköszönti Társaságunk, füttyivel. És aztán a füttyök mellett Milyen a jövedelem? A színész elébb-utóbb is Csak megszökni kénytelen. Ej, egy rókát kétszer nyúzni, Ez, urak, mégsem megyen; Már ha fütty van, legalább hát Tele színházban legyen! Köszönjük, hogy elolvastad Petőfi Sándor: Fütty […] Olvass tovább
Radnóti Miklós öt varázslatos versét gyűjtöttük Önöknek csokorba! Jó olvasást! Péntek Az április megőrült, még nem sütött a nap, egy hétig folyton ittam, így lettem józanabb. Az április megőrült, fagyot suhint ma rád, egy író ír s hetente eladja a hazát. Az április megőrült, csikorgó hó esett, sokan már elfutottak s a szívük megrepedt. Az […] Olvass tovább
Jöjjön Fazekas Mihály: Nyáresti dal verse. Halkkal ingó lanyha pára! Szálldogáló harmatok! Kis furuglyám lágy szavára Tiszta hangot adjatok: Lengd be véle, gyenge szellet, Sík mezőnk határait, A juhász a nyája mellett Hadd fülelje sorjait. Míg az estve bíborozza A lement nap hajnalát , Míg az éj becsillagozza Szétterítve fátyolát: Addig a menny a földre […] Olvass tovább
Jöjjön Tóth Árpád: A tavaszi sugár verse. A tavaszi sugár aranyburokba fonta A zsenge bokrokat, s a bimbók reszkető Selyemgubóiból zománcos fényü pompa, Ezer szelíd szirom lepkéje tört elő. A zsongó fák előtt, a kerti út szegélyén A park-őrző, borús csillámu rácsvasak Festékes könnye folyt, sírtak, mert fémük éjén, Hiába van tavasz, boldog rügy nem […] Olvass tovább
Jöjjön Juhász Gyula: Az öregségről verse. Az ember sokszor megszépül, ha eljő Az öregség. Fáradt tekintetében Kihúny a vak mohóság, kapzsiság S szelíden pislog az emlék világa. A keze nem szorul konok ökölbe, De símogató békélten pihen meg Az ifjúság fején és vállain. A haja őszén megcsillan mosolygón A verőfény, mint a havas mezőkön, Melyek fölött […] Olvass tovább
Jöjjön Fekete István: Egy verse. Egy küszöb, kopott, ritkán járják, egy tölgyfa-ajtó, erős, barna. Egy kilincs, hajlott, halkannyíló, egy lábtörlővas, régibb fajta. Egy szoba: csupa kedves árnyék, egy ágy – fekvéskor megnyikkanó. Egy lámpa: derűs sárgafényű, s egy öreg asztal, persze: dió. Egy képen ködös őszi-tájék, egy ablak mely nem néz, csak lát. Egy szék, […] Olvass tovább
Jöjjön Gyurkovics Tibor: Naphimnusz verse. Ahogy a fűben ülök és az arcomat a napba tartom, úgy töri át a napsütés mintáival törékeny arcom, hogy villogok és meredek, a fényeken kiéleződöm, úgy hordom ezt a meredek hegyes ruhát, ami a bőröm. Segítsetek! Sebesedem, sokasodnak a fényes üszkök madársújtotta testemen, napok nyalábja, nem kell ütnöd! magam magamtól […] Olvass tovább
Jöjjön Juhász Gyula: Magyar elégia verse. Egy ezeréves dal sír lelkemben. Elénekeljem? Félek, hogy szívem szakad meg a dalban. Örökségem e búbánatos dallam. Ott búg benne az ezeréves átok, Hiszen tudjátok: A magyar, aki hívatott a nagyra És büszke útját mindig félbehagyja. Ott ég benne az ezeréves bánat, Mely égre támad, Miért kell nékünk, napimádó […] Olvass tovább
Jöjjön Juhász Gyula: Megy a hajó verse. Kürtőhang búg a mély, fekete éjbe, Panaszos búgás, ködben elhaló, A titokterhes ismeretlenségbe Lomhán indul az utolsó hajó. Egy piros kendő még lobog a szélben, Egy asszony a parton még integet, De búcsúszava elhal a vak éjben És zokogása, a szárnyaszegett! Egykedvűn áll a kapitány a hídon. Vén, […] Olvass tovább
Jöjjön Juhász Gyula: Haladék verse. Menekülünk a láthatatlan És ismeretlen rém elől, Ki ránk les százezer alakban És egyszer mégis csak megöl. Ki ránk vár fényben és ködökben, Alattomos gyilkos, konok, Minden bukásban és örömben Ő közeleg, az átkozott. Megengedi, hogy dalba fogjunk, Hogy csókoljunk egy tünde nőt, Elnézzük, percek üdve hogy fut És mint […] Olvass tovább
Jöjjön Juhász Gyula: Soha című verse. Költő vagyok csak, semmi más, Levél, ki elszakadt a fáról, Repíti vágy és álmodás, Hajnalba hull az éjszakából. És néha föl az égre száll És néha visszahull a sárba És néha egy bokrot talál, De soha sincsen nyugovása. Köszönjük, hogy elolvastad Juhász Gyula: Soha versét! Mi a véleményed Juhász […] Olvass tovább
Jöjjön Kosztolányi Dezső: Ének a semmiről verse. Amit ma tartok, azt elejtem, amit ma tudtam, elfelejtem, az arcomat kezembe rejtem s elnyúlok az üres sötétben, a mélyen-áramló delejben. Annál, mi van, a semmi ősebb, még énnekem is ismerősebb, rossz sem lehet, mivel erősebb és tartósabb is, mint az élet, mely vérrel ázott és merő seb. […] Olvass tovább