A versek oldala
Jöjjön Vörösmarty Mihály: Liszt Ferenchez verse. Hírhedett zenésze a világnak, Bárhová juss, mindig hű rokon! Van-e hangod e beteg hazának A velőket rázó húrokon? Van-e hangod, szív háborgatója, Van-e hangod, bánat altatója? Sors és bűneink a százados baj, Melynek elzsibbasztó súlya nyom; Ennek láncain élt a csüggedett faj S üdve lőn a tettlen nyugalom. És ha néha […] Olvass tovább
Jöjjön Tóth Árpád: Egy lány a villamoson verse. Fiatal lány volt, ám ölébe ejtett Szemmel már úgy ült, mint dús terhü nő, Ki révedezve sejti már a rejtett Jövőt, mely szíve alján csendbe nő, Maga körül minden zajt elfelejtett, Lesiklott róla Gond, Tér és Idő Körötte durva, lármás utasok Tolongtak, s ő csak ült és olvasott. […] Olvass tovább
Jöjjön Sík Sándor – Óda az Értelemhez verse. E barbár korban, amely megtagad, És bálványoknak ver oltárokat, És kegyeikért embert öldököl; Mikor főisten az inas ököl, És a cselló és az orgona hangját A boncok dobverői túlrikongják, És ellened mond minden idelenn: Mi téged vallunk Isten-örökünknek S feltömjénezzük hozzád énekünket, Ó Értelem! Terólad vall, Isten-lehelte fény, […] Olvass tovább
Jöjjön Arany János – Tamburás öreg úr verse. Az öreg úrnak van egy tamburája, S mikor az íhlet s unalom megszállja, Veszi a rozzant, kopogó eszközt S múlatja magát vele négy fala közt. Nem figyel arra deli hallgatóság, Nem olyan szerszám, divata is óság: Az öreg úr, (fél-süket és fél-vak), Maga számára és lopva zenél csak. […] Olvass tovább
Jöjjön Arany János – Koldus-ének verse. Küszöbről küszöbre járok, hol be, hol ki… Ne üzenjetek, hogy nincsen itthon senki, Ne uszítsátok az ebet, hogy letépjen, Annyi kezem nincsen, hogy magamat védjem Szegény honvéd jövök, kérni egy falatot. – Adjatok, adjatok amit Isten adott. Sokat táboroztam, meg is nyűttem, látszik; Versectől Szolnokig, Izsaszegtől Vácig. Ott maradt […] Olvass tovább
Jöjjön Csokonai Vitéz Mihály: A feredés verse. Nini, szemeim, ide nézzetek, Ni, e kis rózsabokor hirtelen Mint megrezzent amott a vízszélen! Nini, szemeim, ide nézzetek! Ni, mint öszveverődtenek Levelei s ágai, Tövise s virágai, Ni, mind megbillegtenek. Felcifrázott kevély virágának Bíbor pompái széjjel szóródának. Némelyik leesve elterűlt a dudvák szárain, Némelyek úsznak az itt lengő És játszadozva […] Olvass tovább
Jöjjön Nemes Nagy Ágnes: Között. A levegő nagy ruhaujjai. A levegő, amin szilárdan támaszkodik madár s madártan, az érvek foszló szélein a szárny, egy percnyi ég beláthatatlan következményű lombjai, az élő pára fái, felkanyarodva akár a vágy, a fenti lombba, percenként hússzor lélegezni a zúzmarás, nagy angyalokat. És lent a súly. A síkon röghegyek nagy, […] Olvass tovább
Jöjjön Röhrig Géza: Honvágy verse. újév napján elmentem a dunához híg esőt fújt a szél magyarországra cseppei körbe s oly kuszán kaszáltak mint éhes méhek boldog nektártánca a rakpart lépcsején hogy meg ne hűljek vadul föl s alá vonultam akár oidipusz egy kiegyenesített amfiteátrumban mögöttem a parlament karamellatorta túlparton gőzölgő szennyvízkatakomba what time is it? […] Olvass tovább
Jöjjön Nagy László: Gyászom a Színészkirályért verse. Megfojtom a heroldokat, kik halálodtól hízva gurulnak, vért gurguláznak, lerakom mind a gyalázatosat küszöbére a gyalázat urának. Mi történt megint, mi történt? Kicsoda ment el megint valami vérz? esk? szerint szétdúlva a köznapi törvényt? Eb voltál, vagy nagyran?tt Krisztus? Csak jó ripacs, vagy színészkirály? Szépség, vagy hetven kilógram színhús? […] Olvass tovább
Jöjjön Illyés Gyula: Feltámadás verse. A föld, az immár cserepesre szikkadt, nyílt és nyílt, mint megannyi pici sírlap. Fejét kidugta – hívta már a nap – holt-fehéren, kis Lázárként, a bab. Aztán percenként itt is, ott is egy újabb parányi lap emelkedett. Régen örültem olyan jót, mint másnap az általános bab-feltámadásnak. Köszönjük, hogy elolvastad Illyés Gyula: Feltámadás […] Olvass tovább
Jöjjön Radnóti Miklós: Eső után verse. Ma sokszínű vízgyöngyök csillognak Máskor poros levelén a fáknak. Ma mohón és vidáman ölelik Fölül a fényt és alul az árnyat… A fű még az esőtől nedves S a sétány már szárazon ásít És méregzölden rángatja az utat A teltgyomrú és gyöngyöző pázsit… Rezegtetve szárítja az úton Összeaszott szárnyát egy lepkepár, […] Olvass tovább
Jöjjön Kosztolányi Dezső: Ének a szívemhez verse. Verj, verj szivem, te gyáva lázadó saját véredbe fuldokolva, égve, a természet zavart hangversenyébe légy egy picinyke, fáradt, lomha szó. Zenédre lejt az ünnepi menet, meleg szavadra perceg minden óra, verj indulót csókos találkozóra s a temetéshez gyászos éneket. Az égen ott az alkonyati fátyol, szegény, szegény szívem, aludni […] Olvass tovább