A versek oldala
Jöjjön Juhász Gyula A kis Tisza hídján verse. A kis Tiszán át karcsú híd vezet, Borongva állok a zöld víz felett, Mely szilaj ifjúsággal, boldogan, A mármarosi bércről most rohan. Előtte az út hosszú és szabad, Új tájon várja az új pillanat, Kitárul előtte a végtelen, Öleli büszkén és szerelmesen! A hídon bús, kaftános raj […] Olvass tovább
Jöjjön Reményik Sándor: Egyenlőség verse. Azt hitték róla: fehér égi álom, A földre úgy száll alá, tündér-szárnyon. S ó szörnyű kép, én elmondhatom… láttam: Pallossal jött, piros hóhérpalástban. Előtte hosszú, hosszú sorban álltak Az emberek, és megváltásra vártak. Esengve kértek üdvöt, életet, Míg falanxuk előtt elléptetett: S ő, míg haladt a hús-sorfal előtt, A főt […] Olvass tovább
Jöjjön Vörösmarty Mihály: Remény és emlékezet verse. Meddig vezérlitek háborgó éltemet, Meddig lebeghet még hajócskám köztetek, Remény, emlékezet? – Te, a lecsendesült lélek tulajdona, Mely áldva lengsz körűl magányos dombomon, Elmúltak szelleme, Ha majd szorúlni kezd lélekzetem, s nehéz Fájdalmaim között végkínomat nyögöm, Eljősz-e menteni? S mint a hanyatló nap földünk tanyáira, Lövelsz-e nyugtató sugárokat […] Olvass tovább
Jöjjön Dsida Jenő – Panasz gyengülő gyökerekről verse. Földbe fogóztál, mint terebély fa, keményen, mély gyökerekkel a földben, dúsnedvű televényen, dacosan álltál, sziklakeményen, vasgyökerekkel a földben. Jöttek utánad szellemek, éjjeli törpék. Jöttek utánad ezren s törzsedet egyre törték zuhogó fejszékkel a törpék s hiába jöttek ezren. Szálltak az égből angyalok is seregestül, üstöködet cibálták, ki […] Olvass tovább
Jöjjön Kazinczy Ferenc: A kötés napja verse. Mely boldog óra tűnt fel életemnek, Midőn a két szép testvér karjain, Szökdelve jártam a rom halmain, S hol a pataknál lengenyék teremnek. Itt lábainál imádott kedvesemnek Elnyúltam a part bársony hantjain; Dallott, s elfogva alakján s hangjain Megnyilt az ég szememnek és fülemnek. Storazzi szép ajkán nem lebegének Mennyeibb […] Olvass tovább
Jöjjön Dsida Jenő Elégedetlenség verse. Oh, hát ha kérem, miért is ne adnád? Add nékem, Uram, a színek hatalmát! – …Mely mostanáig lángfehérben égett, Szürkére festem a nagy mindenséget! Oh, hát ha kérem, miért is ne adnád? Add nékem, Uram a hangok hatalmát! – …Madarak dala gyászzenére válik, És bennem zokog az ősz mindhalálig! Adj […] Olvass tovább
Jöjjön Juhász Gyula: Megyünk a völgybe… verse. Lassan megyünk a völgybe lefele, Hull ránk a nyári áldás levele, Ma nyári zöld, holnap őszi arany, A csúcsokon már tél barnája van. Lassan megyünk a völgybe lefele. Ó csak menjünk a völgybe lefele, Jöjjön – hisz ő jön – álmaink tele. Ott lenn virágtalan bár a határ, […] Olvass tovább
Jöjjön Reményik Sándor: Az én kíséretem verse. Megyek; távoli égzengés kísér, Olyan halkan és olyan komoran, Mintha lelkem visszhangja volna csak, Gondolataim gyászkísérete, Valami földöntúli orgona. Ma nem lesz vihar. Kéktüzű villámot ma nem követ Hegyeket megingató csattanás. Lobogni sem fog az erdőn sehol Gyökeréig hasított ősi tölgy Győzelmi fáklyaként; – Csóva gyanánt, Mit önmagának […] Olvass tovább
Jöjjön Babits Mihály: Augusztus verse. A falunak tornya karcsu, körül karcsu könnyü fák falu fölött vörös arcu, sárga bajszu holdvilág. A vasúton szállok messze, messze, messze csöndesen, és tünődöm, enyém lessz-e, vagy már veszve, kedvesem? Aki egyszer, egy szép estén, szép csöndeskén rámhajolt, enyém lessz-e még édeském, ki egy estén enyém volt? Illyen messze, halk […] Olvass tovább
Jöjjön Karinthy Frigyes: A gyermek mostanában nyugtalan verse. Kit lelkem mélyében elrejtve hordok A gyermek mostanában nyugtalan, – A gyermek, kit csak én tudok magam, Haragszik. Sír és liheg – dobban szivembe’ szíve, Arcáról eltünt a szelíd mosoly – Ráncolja rám nagy homlokát és oly Mogorva. Én járok és csinálom, ami dolgom És mondom jóestét […] Olvass tovább
Jöjjön Sík Sándor: A látogatásról verse. Lásd, tudtam, hogy ma újra eljössz. Hogy kopogtatni fogsz s betérsz Botorkáló bús gyermekedhöz. És amikor már este volt És ott kint, úgy, mint az én arcom, Bús boldogsággal mosolygott a hold, Éreztem, hogy valaki ott áll, Hogy ott állsz kint a küszöbön. S Te ajtómon bekopogtattál. És akkor […] Olvass tovább
Jöjjön Reményik Sándor: Telefonpózna verse. Elsorvadt, száraz ágai Mint béna karok, kimerednek. Telefonpózna lett a fa: Hírhordozója embereknek. S a többi közt kell állnia. A többi mind faragott oszlop, Legyalult, kinyalt, síma fa, Olyanok, mint az udvaroncok. Ezen még ott az ősi kéreg, És van még benne büszkeség, – S az erdőre még visszaréved. Úgy […] Olvass tovább