A versek oldala
Jöjjön József Attila, Jelen mult jövő verse. Az elmultba szemem tétován tekint Egy percre csak! Üldözi a jelen, Nem pihenhet régi emlékeken, Unos untalan visszatér megint. A jelen, oh! a jelen mindig bántott, Amerre én, mindig arra haladt, Tövisekkel hinté bé az utamat S elvett tőlem reményt, boldogságot. Nem veheté el, bár kínzott nagyon – […] Olvass tovább
Jöjjön Mentovics Éva – Aranybúza – mezők éke verse. Aranykalász, aranybúza… Kössed, kössed koszorúba! Búzavirág legyen éke, pipacs nyíljon közepébe! Melengető napfény járta, szél simított dús hajába, megcsodálták erdők, rétek, dísze volt a messzeségnek. Megőrölve, megszitálva, langyos vízzel teszik tálba, megkelesztve, megdagasztva pihen kicsit a damasztba’, majd kemence szája várja, hogy pírt süssön orcájára. Aranybúza […] Olvass tovább
Jöjjön Mentovics Éva Áldott legyen… verse. Aranykalász keblén búzavirág kékell, összeölelkezve pipacsok tűzével, mik parázsló szárnyként lebbennek a szélbe’, izzó lobogással, fel, az égi kékre. Állj meg, átutazó, állj meg, fáradt vándor, távol városoktól, nagyvilág zajától, messze sok dübörgő, füstös állomástól! Csituljon a lelked, hol pihenne máshol!? Kalászokhoz bújva tűzvörös meg vízkék… Engedd, hogy orcádat […] Olvass tovább
Jöjjön Thaly Kálmán – Esztergom megvétele verse. Sebes viz a Garam, siet a Dunába, Kurucok tábora éppen ott megszálla. Rákóczi tábort üt a Garam-torokban, Perzsia-szőnyegen pihen szép sátorában. Perzsia-szőnyegen, fényes tigrisbőrön… Sátor előtt állnak palotások bővön. Verik a rézdobot, fújják a trombitát, A sok nyalka kuruc űli a paripát. Rákóczi tábora torpan a síkságon: Rákóczi […] Olvass tovább
Jöjjön Ady Endre – Hárman a mezőn verse. Hárman vagyunk csupán a nagy Mezőn: Az Isten, én és egy paraszti átok. S én jól tudom, mindnyájan meghalunk, Csak egy nagyot, kiméletlent kiáltok. Én egyedül nem félek, reszketek, Már úgyis a Sátáné az én bőröm, De a Mezőt és annak Istenét És a paraszt átkot mégis […] Olvass tovább
Jöjjön Kaffka Margit: Nem hiszek verse. Egy fáradt pille ringott haldokolva Tarlott gallyon, barnás levél alatt. Sápadt falombok halovány árnyéka Remegve ûzött õszi sugarat. Nagyon szomorú mese volt az élet. A fán már útrakészült száz madár. És mind nekem csacsogta búcsúzóra, Hogy a nyaram sohsem jön vissza már. Bealkonyúlt keserves sóhajomra, És csillagkönnyel lett tele az […] Olvass tovább
Jöjjön Reményik Sándor: Záróra után verse. Az ívlámpák itt sorba kialusznak, Fogy a muzsika, halkul a beszéd, Az indóháznál egy-egy árva fény Éjbemereszti reszkető szemét. Reszket és vele rezzen tétován Lelkünk, hogy elhagynak ím, mind a fények, Égbefúrhatjuk érte bús szemünk S szegezhetjük a sötét messzeségnek. Egy-két csillag, ha megmarad talán Lesüppedt sírok őrének felettünk, […] Olvass tovább
Jöjjön Móra Ferenc – Altató című verse. Bölcsődet dúdolva ringatgatom, Két szemed álomba csókolgatom, Csicsija, bubuja, én csillagom! Hajnal az életed, dél az enyém, Utamról tiédre ömlik a fény S mikorra a hajad aranyodik, Az enyém szürkébe csavarodik. S ha napom süllyed az ég peremin, Te fogod majd le az én szemeim, S én alszom […] Olvass tovább
Jöjjön Radnóti Miklós: Első ecloga verse. Quippe ubi fas versum atque nefas: tot bella per orbem, tam multae scelerum facies;… Vergilius PÁSZTOR Régen láttalak erre, kicsalt a rigók szava végre? KÖLTŐ Hallgatom, úgy teli zajjal az erdő, itt a tavasz már! PÁSZTOR Nem tavasz ez még, játszik az ég, nézd csak meg a tócsát, most […] Olvass tovább
Jöjjön Kaffka Margit: Tó-mese verse. Zsombék fenekén, hinár sürüjén Ott alszik a mélyben a vízilegény. Ott szélbe se hallani habsuhogást, Csak néha, ijedve, ha zizzen a nád. Míg fenn van a nap, Nem csobban a hab, Oly félve suhan, mert könnyű az álma Gyöngyházcsiga-héjbul emelt palotába – S megvetve az ágya van ifjú szívekbül, Megtépett, […] Olvass tovább
Jöjjön Kaffka Margit: Este verse. Sürgette a férfi: “Ugy-e jösz te velem? A nagy csodaváros kapuja kitárva, ketten suhanunk át utcán, tereken… Majd ránkborul, tudod, az este bűbája, majd hull az eső, halk, üde, tavaszi, lágy, és ingerel, szédít, pihenni se hágy, száz törtszínű fény libeg a vizes úton, suttogva, zsibongva jő nagy sokaság. Az […] Olvass tovább
Jöjjön Dsida Jenő: Falusi temetés verse. Vékony harang erőlködik: Meghalt a Sándor kocsis lánya Állj meg világ – aranyláncos urak vegyék le a kalapjukat olvadj le hó az Istenszéke ormán Meghalt a Sándor kocsis lánya Fekete koporsót szegeztek a sápadt arcocskára – Ki segít az édesanyjának? Ki örül a tavasznak? Ki énekel a templomi sorban? […] Olvass tovább