A versek oldala
Jöjjön József Attila: A szemed verse. Nagy, mély szemed reámragyog sötéten S lelkemben halkal fuvoláz a vágy. Mint ifju pásztor künn a messzi réten Subáján fekve méláz fényes égen S kezében búsan sírdogál a nád. Nagy, mély szemed reámragyog sötéten S már fenyves szívem zöldje nem örök. Galambok álma, minek jössz elébem? Forró csöppekben gurulnak […] Olvass tovább
Jöjjön Szilágyi Domokos: Karácsony verse. A puha hóban, csillagokban, az ünnepi foszlós kalácson láthatatlanul ott a jel, hogy itt van újra a karácsony. Mint szomjazónak a pohár víz, úgy kell mindig e kis melegség, hisz arra született az ember, hogy szeressen és szeressék. S hogy ne a hóban, csillagokban, ne ünnepi foszlós kalácson, ne díszített […] Olvass tovább
Fésűs Éva: Álmodik a fenyőfácska Álmodik a fenyőfácska odakinn az erdőben. Ragyogó lesz a ruhája, ha az ünnep eljön. Csillag röppen a hegyre, gyertya lángja lobban, dallal várják és örömmel boldog otthonokban. Legszebb álma mégis az, hogy mindenki szívébe, költözzék be szent Karácsony ünnepén a béke. Olvass tovább
Jöjjön Dsida Jenő – Itt van a szép karácsony verse. Itt van a szép, víg karácsony, Élünk dión, friss kalácson: mennyi finom csemege! Kicsi szíved remeg-e? Karácsonyfa minden ága csillog-villog: csupa drága, szép mennyei üzenet: Kis Jézuska született. Jó gyermekek mind örülnek, kályha mellett körben ülnek, aranymese, áhítat minden szívet átitat. Pásztorjátszók be-bejönnek és kántálva […] Olvass tovább
Gárdonyi Géza: Éjjel a Tiszán Feljött a hold a Tiszára. Csend borult a fűre, fára, Szeged alatt a szigetnél áll egy ócska halász-bárka. Holdvilágnál fenn a bárkán halászlegény ül magában: ül magában, s furulyál; furulyál az éjszakában. A Tiszára a sötétség gyászfátyolként terül hosszan; gyászfátyolon a csillagok csillogdálnak gyémántosan. Talán épp a bárka alatt lenn […] Olvass tovább
Jöjjön Radnóti Miklós – Pontos vers az alkonyatról verse. Kilenc perccel nyolc óra múlt, kigyúlt a víz alatt a tűz és sűrübb lett a parti fűz, hogy az árnyék közészorúlt. Az este jő s a Tisza csak locsog a nagy tutajjal itt, mert úszni véle rest s akit figyelget: a bujdosó nap búvik a magas […] Olvass tovább
Devecsery László Bohóc-biztató Gyertek, gyertek, gyerekek! Én veletek nevetek! Mosolyogjunk, kacagjunk, kacagtatók maradjunk! Néha úgyis rossz a világ: víg kedvünkből nyíljon virág! Szedjük gyorsan nagy csokorba! Nézzük meg, hogy ki mogorva! Adjuk néki ezt a csokrot, vidámságból termett bokrot… Ő se legyen szomorú, elkerülje őt a bú! Most mindenki nevessen; mosolyogva szeressen! Olvass tovább
Csanádi Imre (1920-1990) a 20. századi magyar irodalom egyik legjelentősebb költője. Verseiben gyakran foglalkozott a természettel, a gyerekkor emlékeivel és a vallásossággal. A karácsony fája című verse egy karácsonyi fáról szól, amely a természet szépségét és a karácsony ünnepének örömteli hangulatát örökíti meg. A vers lírai hőse egy gyermek, aki csodálattal szemléli a karácsonyfát. Jöjjön Csanádi […] Olvass tovább
Jöjjön Donászy Magda: Télapóhoz verse. Szívünk rég ide vár, Télapó gyere már! Jöjj el éljen a tél! Tőled senki sem fél. Halkan reccsen az ág, Öltöztesd fel a fát, Hulljon rá pihe hó, Szánkón siklani jó! Évi és Peti vár, Télapó, gyere már! Nyíljon már ki a zsák: Alma, szép aranyág. Szívünk rég ide vár, […] Olvass tovább
Sohonyai Attila – Aki már nincs neked Neked adtam mindent, mit lehet… eltört, száraz pohár vagyok, miből kiittak mindent: így is inni akartam adni lényednek, ha szomjazott. Próbáltam az otthon is lenni neked: a hűség, a szerető, a jó-rossz, s a rossz-jó: megperzselni kedvedért magam ördögökkel, és fájdalmaidban lenni balzsam-angyalod. Voltam stabil talaj, voltam végtelen-eged, […] Olvass tovább
Jöjjön Túrmezei Erzsébet: Karácsonyi kívánság verse. Ha én betlehemi pásztorgyermek lennék, karácsony estéjén a jászolhoz mennék. Ha volna egy szelíd, szép, fehér báránykám, azt is odavinném, azt is odaszánnám. Gyorsan letérdelnék… Milyen jó is volna! Angyalok éneke gyönyörűen szólna. Talán egy kis angyal kezemen is fogna. Megtartó Úr Jézus rám is mosolyogna. De én nem […] Olvass tovább
Jöjjön Simon Márton: Háromnegyed négy verse. A fák, ez jó, igen, kezdjük a fákkal, hogy majdnem ugyanolyanok; így hajnalban. Kevés a fény. Eléggé fázom. Bent alszol. Akihez szólhatnék most, az előtt hallgatok; nem remegek, még ezt a fázást se lássa rajtam. Mondok valamit magamban. Látom a lehelletem. Nézem. Ebben a ritkás fényben én is csak […] Olvass tovább