A versek oldala
Tóth Árpád: ŐSZI CHANSON Ôsz húrja zsong, Jajong, busong A tájon, S ont monoton Bút konokon És fájón. S én csüggeteg, Halvány beteg, Míg éjfél Kong, csak sírok, S elém a sok Tûnt kéj kél. Óh, múlni már, Ôsz! hullni már Eresszél! Mint holt avart, Mit felkavart A rossz szél… Olvass tovább
Jöjjön Ady Endre: A fehér csönd verse. Karollak, vonlak s mégsem érlek el: Itt a fehér csönd, a fehér lepel. Nem volt ilyen nagy csönd még soha tán, Sikolts belé, mert mindjárt elveszünk, Állunk és várunk, csüggedt a kezünk A csókok és könnyek alkonyatán. Sikoltva, marva bukjék rám fejed S én tépem durván bársony-testedet. Nagyon […] Olvass tovább
Jöjjön Váci Mihály: A cigánylány verse. Egy rég elhamvadt nyáron láttam a cséplések arany porában. Ment fel a porszínű mennybe, szalmafelhővel görnyedezve. Az ostorrá font sugaraktól a bőre ki-kicsattan olykor. Ment fel a szőke kazalra, ő, a szomorú barna. Szipogva táncolt a törekben, térdét hűs vödrökkel törette. A pelyvahordó nyele két sebbé csókolta tenyerét. Ha […] Olvass tovább
Jöjjön Gárdonyi Géza – A kutya meg a nyúl verse. Valamikor réges-régen, a világnak kezdetén, minden állat békességben éldegélt a föld szinén. Ki volt akkor nagyobb úr, mint a kutya meg a nyúl! Erdőn, mezőn együtt jártak, együtt ettek, együtt háltak; megosztották, amit fogtak, szóval: jóbarátok voltak. Egyszer, hogy a tél beállt, és a hideg […] Olvass tovább
Jöjjön Baranyi Ferenc: Előled is hozzád verse. Szeretni foglak tegnapig. Jövőd múltamba érkezik s múltadból érkezik jövőm. Csak tegnapig szeress, de hőn. Mielőtt megismertelek, már szakítottam rég veled, nem is tudtad, hogy létezem, és szakítottál rég velem, elváltunk végleg, mielőtt megjelentünk egymás előtt, én jobbra el – te balra át. S most jobb a ballal […] Olvass tovább
Wass Albert: Búcsú Már eltűnt régen a hajó Veled és én még mindég kendőt lengetek. s amíg távolba réved a szemem: arcod vonásait idézgetem. tengerverés csapdos a partokon: benne hangod zenéjét hallgatom. S a szélben, mely hajamba beletép, ott érzem még a kezed melegét. De mindez búcsú már, tudom nagyon. Elnyel a távol, mint egy […] Olvass tovább
Jöjjön Szabó Lőrinc: Ősz az Adrián verse. Félig vízben, félig a parton fekszem az őszi ég alatt; egyszerre ringat és melenget a tenger és a déli nap: szikrázó ujjai becéznek, gyúrnak, gyötörnek édesen, húnyt szemmel és borzongva tűröm, hogy paráználkodnak velem. Húnyt szemmel és borzongva tűröm a nap s a tenger csókjait s testem gyönyörűsége […] Olvass tovább
Jöjjön Baranyi Ferenc: Csöndtelenül verse. A „törvénytelen” szeretők nem fordítják fény felé az arcuk, mosolyuk is árnyákba rejtett s kétszer sötétebb a haragjuk. Szeretni kölcsönágyra járnak diszkrét csörgésű kulcscsomóval egymás mezítlen melegéhez szorongva érnek, mint a tolvaj. Nem ismerik a gondtalan nász fegyelmezetlen őrülését, neszekre függesztett figyelmük rándulni kész akár a vészfék. Nem bújnak össze […] Olvass tovább
Jöjjön Ady Endre: Korán jöttem ide verse. Későn jött az az asszony, Aki néz, akit áldok És ez a Puszta megöl, Hol hasztalan kiáltok. Óh, ez a nagy sivatag, Óh, ez a magyar Puszta, Szárnyaimat már hányszor Sározta, verte, húzta. Ténfergek s már az sincsen, Ami könnyre fakasszon: Korán jöttem én ide S későn jött […] Olvass tovább
Jöjjön Fekete István: Nádas verse. nadasAludtál-e már nádtető alatt? Láttad-e ott, hogy kel fel a nap? Hallgattad-e szélben, hogy zsong a nád, ha megérinti a virradat? Ugye, nem láttad? Nem láttál semmit! Se nádirigót, se kócsagot, se a vadrécék kéktükrű szárnyát, se víz mélyén rengő csillagot… Raktál-e tüzet tavalyi nádból? Füstje simogatta arcodat, ha felkel […] Olvass tovább
Jöjjön Ady Endre – A vár fehér asszonya verse. A lelkem ódon, babonás vár, Mohos, gőgös és elhagyott. (A két szemem, ugye, milyen nagy? És nem ragyog és nem ragyog.) Konganak az elhagyott termek, A bús falakról rámered Két nagy, sötét ablak a völgyre. (Ugye, milyen fáradt szemek?) Örökös itt a lélekjárás, A kripta-illat és […] Olvass tovább
Jöjjön Szabó Lőrinc: A rádió verse. Lóci beteg volt, sírt egész nap, kis testéből sütött a láz, nyűgösködött, tűz-víz gyötörte betegségtől és gyógyulástól egyformán irtózott szegény, mindent kívánt és nem mosolygott se képeskönyvön, se mesén, pedig egy perc, egypercnyi vigasz, ha csak megnyugszik egy kicsit, már álomba ringatta volna teste és lelke kínjait. Végül a […] Olvass tovább