A versek oldala
Jöjjön Szabó Lőrinc – Mondják, hogy szép verse. Mondják, hogy szép, és én semmit se mondok, mondják, hogy égő bronzhaja a hajnal, hogy csillagokat hordoz nagy szemében s hogy büszke és dacos és rá se nézne oly csúnya, fekete fiúra, mint én. Ő csak kacag, és sóvárogva nézik gúnyos ajkát és álla keskeny ívét, és […] Olvass tovább
Babits Mihály: Karácsony elé, Inkának Hát újra Karácsony elé harangozom a szíveinket! Tavaly, tavaly, emlékszel-e? tavaly a Sors vetélt ki minket, a Sors, a vén harangozó s mint két harangnak nyelve, lengett a láb, a vér, a szív, a szó, a kéz, e lengő, bús ütő, s a hír, e szakadós huzó, s a csápos […] Olvass tovább
Szalai Borbála: Nyelvbuktató Egy reggelen Kelemen Helmecre ment szekeren. Megy Kelemen szekere, hegyen megyen felfele… Szenderegne Kelemen hegynek menet szekeren, szenderegne keveset – ette fene! – nem lehet!… Szedtevette szekere! Nyekereg egy kereke! Nyekeregve tekereg – tengelyszege elveszett… Nem messze megy Benedek… Hej, nehezen meneget! – Gyere velem szekeren! – kedveskedett Kelemen. – Telepedj fel, […] Olvass tovább
B. Radó Lili: Tanítónk Kézen fogott, és megmutatta hogy milyen szép a mi világunk. Az ő szemével kezdtünk nézni s ma már a magunkéval látunk. Látjuk hazánkat, életünket, s hogy mit tud tenni egy-egy ember, de e tengernyi tarka képet ő töltötte meg értelemmel. Ezt megköszönni gyűltünk össze, s amit mondunk, nem üres szólam, a […] Olvass tovább
Jöjjön Kosztolányi Dezső: A kis kutya verse. A kis kutya. Mégis a legszebb állat. Magasba trónol fönn a vánkoson, csodálva nézem sokszor órahosszat és fürge szívverését számolom. Ha álmodik csontokról és ebédről, gondolkozom, milyen a kutya-álom? Milyen lehet az élete, az álma ezen a vad és végtelen világon? Szegényke mindig bús. Kérdem, mi bántja s […] Olvass tovább
Jöjjön Kosztolányi Dezső Üllői-úti fák verse. Az ég legyen tivéletek, Üllői-úti fák. Borítsa lombos fejetek szagos, virágos fergeteg, ezer fehér virág. Ti adtatok kedvet, tusát, ti voltatok az ifjuság, Üllői-úti fák. Másoknak is így nyíljatok, Üllői-úti fák. Szívják az édes illatot, a balzsamost, az altatót az est óráin át. Ne lássák a bú ciprusát, higgyék, […] Olvass tovább
Ady Endre: Közel a temetőhöz Egy ablaka lesz a szobámnak És arcomon ezer redő S száz lépésre a temető. Kis temető a falu alján, Olyan szelíd s mégis merész: Holdas éjen szemembe néz. Hajnalig bámulunk egymásra S olykor a lelkem is remeg: Jaj, a temető közeleg. Engem is visznek titkos szárnyak S már azt sem […] Olvass tovább
Gárdonyi Géza: Amint itt ülök Amint itt űlök, s nézem arcodat, árnyék gyanánt száll rám egy gondolat: hogy egykor édes Vilmám, angyalom eljön a tél, te gyönge liliom, s mindenre, ami tavaszszal virul, bimbózik, nyílik, s bájában pirul, amit remekbe alkot a természet, havas lepellel száll rá az enyészet. Merengve nézem szelíd arcodat, s napfény […] Olvass tovább
Takáts Gyula: Mit apám tanított Nevelt vagy tízezer fiút és mindig tiszta lánggal. Örökké ellenzéki volt. Nem alkudott meg a királlyal. Nem engedett a negyvennyolcból. Tízezret eképpen nevelt. Szava kiszállt az iskolából. Falun, pusztán életre kelt. S lett tízezer édes fia – így szólított, ez volt szava -, kit mind a szabadságra oktatott tüzes akarata. […] Olvass tovább
Jöjjön Pilinszky János: Halak a hálóban verse. Csillaghálóban hányódunk partravont halak, szánk a semmiségbe tátog, száraz űrt harap. Suttogón hiába hív az elveszett elem, szúró kövek, kavicsok közt fuldokolva kell egymás ellen élnünk-halnunk! Szívünk megremeg. Vergődésünk testvérünket sebzi, fojtja meg. Egymást túlkiáltó szónkra visszhang sem felel; öldökölnünk és csatáznunk nincs miért, de kell. Bűnhődünk, de bűnhődésünk […] Olvass tovább
Jöjjön Ady Endre: Félig csókolt csók verse. Egy félig csókolt csóknak a tüze lángol elébünk. Hideg az este. Néha szaladunk, sírva szaladunk s oda nem érünk. Hányszor megállunk. Összeborulunk. Égünk és fázunk. Ellöksz magadtól: ajkam csupa vér, ajkad csupa vér. Ma sem lesz nászunk. Bevégzett csókkal lennénk szívesen megbékült holtak, de kell az a csók, […] Olvass tovább
Jöjjön Ady Endre: Új tavasz ez verse. Az Ősz, melybe ellátogattál Kiváncsian és vágytalanul, Késő s még sem a régi kopár Ősz, Melyre már csak a Tél hava hull, Uj Tavasz és uj ígéret ez. Bizd rá hittel fehér hóságod, Add hozzá lángját drága melegednek S aztán tekints szét: az őszi kopár fák Virágosan megelevednek […] Olvass tovább