A versek oldala
Ranschburg Jenő: Az erkélyen Milyen sok ember! Mennyi autó! Lenézek s rögtön szédülök! Elesnék biztos, hogyha állnék, szerencse hát, hogy épp ülök. A dolgozóba mennek éppen, a forgatag talán ezért. Miért sietnek, úgy tudom, hogy nem húst keresnek, csak kenyért. Innen mindenki arra indul, a dolgozójuk arra Van. Onnan meg erre, bácsik, nénik, egy millión, […] Olvass tovább
Ranschburg Jenő: Mágia Emlékszem rá: egyszer megvert apu, mert rossz voltam. Sarokba állított… Sírtam, s gyűlöltem őt nagyon, mert közben ásított. A körmeimmel köröket rajzoltam fel a falra, s titkos jelt a körökre, ne verjen meg többé soha, és tűnjön el örökre! Most nincs velünk. Elment nagyon sok napja már… s az oviban utálom azt, […] Olvass tovább
Jöjjön Ranschburg Jenő: Gyász verse. Az oviban ma szömyű rossz vagyok. Verekszem és felrúgtam Zsolti várát, a tányérban is mindent otthagyok, s hiába szólnak: én látom a kárát, az óvodában mégis rossz vagyok. Anyu azt mondja, hogy ma reggel elment a nagypapám, és messze-messze jár, de látom, közben egy könnycseppet elkent s tudom, hogy úgyis […] Olvass tovább
Jöjjön Ranschburg Jenő: Első nap az óvodában verse. I. Most sírok. Itthagyott anyu. Sírok és nem törlöm le a könnyemet… Hadd lássák, hogy én most szenvedek! És hiába dobják ide a labdát, nem gurítom vissza… Nem lehet. Itt fogok ülni a széken estig, s a mesét se hallgatom. Úgyse tetszik! II. Sírok. És csak a nagy, fehér ajtót […] Olvass tovább
Szabó T. Anna: Lucázás Luca napján nincsen munka, dolgoztatok eleget! Ne mossatok, ne fonjatok, ne süssetek kenyeret! Luca napján kilenc fából Luca-széket kezdjetek, bikaszarvú boszorkányok, mostantól reszkessenek! Az év legsötétebb napján egy kis tavasz kell nekünk: Karácsonyra kizöldülő Luca-búzát keltetünk! Hidegen és sötétségen győz a gyertya, győz a fény – nincsen ördög, sem boszorkány az […] Olvass tovább
Grecsó Krisztián: Midőn saját szívéhez esméred rajtam most erejét ki búcsút szív így mutat az életem aljas szerepét játszom s úri közönség mulat van csücsköd tán kamrád a röntgenképen pitvarod örök ritmusod marad rád míg vágyaim firtatod okulj végre valami példán én vagyok én helyetted nem lehetsz egyedüli példány szegett szárnyadat levetted szív nem küldhet […] Olvass tovább
Zelk Zoltán: Zúzmara Mikor az első zúzmara megül a rózsafákon, töpreng az ember, mit tegyen, hogy ami fáj, oly nagyon mégse fájjon. De tudja, fájni fog soká, mert büntetlenül nem lehet szeretni, az ész végülis megadja magát, ha majd a szív nem s nem akar feledni. Mert zúzmara a rózsafán, mert varjúszárnyak árnya hull a […] Olvass tovább
Füst Milán: Gyertyafénynél Változtatnod nem lehet. A világ dolgai, Csak usznak, usznak ólmosan tovább. (Sietve él az élő!) S nincs oly földrengés, oly fekete forradalom, Mely minket, nyolcszázezer fekete patkányt kihajítana a lyukakból, S feldobna minket a fehér naphoz közelebb, S vinne ujjongva melegedni! Ó miért is nézed: mely városból kelt fel ez a köd, […] Olvass tovább
Wass Albert: A vers Nem úgy fakad a vers, ahogy Ti gondoljátok, nagy véres harcok árán,… bús, könnyes csókok árán: nem úgy fakad a vers. A vers csak születik, mint ahogyan születik a szél. Vagy a virág. Vagy a falevél. Szellő a vers, s én azt hiszem, a Végtelen küldi vele nekünk Világ-virágok bűvös illatát, […] Olvass tovább
Jöjjön Wass Albert: Első tavaszi vers írása. Szél jött. A Nagyerdőnek súgott valamit, Péterfián dalolt egy keveset, aztán végigszaladt a korzón: alighanem valakit keresett. Lány ment a korzón. Szép szőke haja Könyebb volt,mint a lepke lenge álma, Diáklány volt. Ez volt az első tavaszi délutánja. Mellette egy legényke ballagott, poétaféle,nótázó diák, Szívében dal, a lány […] Olvass tovább
Jöjjön Demény Ottó: Kacsa Sári verse. Kacsa úszik a patakban, kerek erdő alján. piros csőrén ragyog a nap, Vízgyöngy ül a tollán. Hová-hová Kacsa Sári? -Csak a parti sásig. azt hallottam a torzs között vadlencse virágzik. Hogyha igaz,megtalálom, szedek is belőle, Mert a lencse jó szerencse Megszépülök tőle. Olvass tovább
Jöjjön Babits Mihály: Sugár verse. Hogy bomlanak, hogy hullanak a fésük és gyürüs csatok: ha büszkén a tükör előtt bontod villanyos hajzatod! Úgy nyúlik karcsú két karod a válladtól a fürtödig, mint antik kancsó két füle ha könnyed ívben fölszökik. Ó kancsók kincse! drága kincs! Kincsek kancsója! Csókedény! Hozzád hasonló semmi sincs, szent vággyal nézlek […] Olvass tovább