A versek oldala
Jöjjön Tóth Árpád: Vasárnap verse. Ó, lesz-e nékem valaha Egy csendes, barátságos kertem, Hol fényes lombú fák között Hosszan, békén lehet pihennem? Hol bölcsen elemezhetem Megélt, elmúlt tragédiáim, S csendesen mosolyogni látnak Az orgonáim? És lesz-e tisztes, ősz hajam S agyamban csöndes, öreg eszmék? Miket szép, széles gesztusokkal Klubtársak közt meghánynánk-vetnénk? Kinyitnók a klub ablakát, […] Olvass tovább
Reményik Sándor: Benéz a havas. Benéz a havas kéken, Kolozsvárra. A nagypiacról tisztán látható, Amint a Monostor-utat bezárja. Most úgy érzem: ott vége a világnak. Azokra, kik rám túl a hegyen várnak, Úgy gondolok, mint mesés más-világra. Benéz a havas kéken, Kolozsvárra. Öreg fején már megmozdult a hó, Tövében vadul árad a Szamos A Szamos, […] Olvass tovább
Dsida Jenő: A sötétség verse Ó, virrasztások évszaka! Vastagon fog a tinta, zordul. A rozsdalevű éjszaka már hatkor a kertekre csordul: reves fák nyirka folydogál, s te arra gondolsz: mennyi éved van hátra még? Jaj meg-megáll a láb, mert fél, hogy sírba téved. …Mondd, kissé mártottál-e már hófehér cukrot barna lébe, egy feketekávés pohár keserű, […] Olvass tovább
Jöjjön Meggyesi Éva: Szeretnék egyszer még verse. Szeretnék egyszer még boldogan élni messze hol csönd és béke van, temetni mindent mi nem hagyott élni s hinni hogy lesz még virágzó tavasz. Szeretnék olyan messzire futni hogy utol ne érhessen senki sem, új álmokat és új reményt keresni s ne zavarjon meg semmi sem. Szeretnék végre […] Olvass tovább
Jöjjön Vörösmarty Mihály: Gondolatok a könyvtárban verse. Hová lépsz most, gondold meg, oh tudós, Az emberiségnek elhányt rongyain Komor betűkkel, mint a téli éj, Leírva áll a rettentő tanulság: „Hogy míg nyomorra milliók születnek, Néhány ezernek jutna üdv a földön, Ha istenésszel, angyal érzelemmel Használni tudnák éltök napjait.” Miért e lom? hogy mint juh a […] Olvass tovább
Jöjjön Juhász Gyula: Májusi óda verse. Ó emberek, az élet oly rövid, Az utak végén az örök rög int. Jó volna egyszer, végre, tudni már, Hogy szomorú fejünkre itt mi vár? Isten nevében az ember felett Száz zsarnok ítélt és kevélykedett. Jó volna egyszer kipróbálni még Az Ember jussát, az Ember hitét! Harangok, ágyúk, szuronyok […] Olvass tovább
Jöjjön Várnai Zseni: Retusált fénykép verse. Az utcán sokszor szembejön velem egy rég nem látott, kedves emberem, vagy egy-egy asszony; régi ismerős iskolatárs, énvelem egyidős. S rádöbbenek: mily szörnyű változás! Igen, ez ő, de mennyi torz vonás ült az arcra, ránc és mélyedés, miket a kor kemény vésője vés. Szemem a régi képpel összemér; mily […] Olvass tovább
Jöjjön Tóth Árpád – Invokáció Csokonai Vitéz Mihályhoz verse. Szép este volt. Éreztem: az utolsó Ragyogó est! Egy csendes kerti lak Sötéten állt már: nagy, komor koporsó A bánatos és tiszta ég alatt: Igen, az volt, a holt Nyár koporsója, Vak, barna tömb; s a szőke hársak oldalt, Melyek lombját az alkony meggyújtotta, Mint sárga […] Olvass tovább
Jöjjön Kisfaludy Károly: Csalódás. verse. Lakja zárva kedvesemnek, Szómra nem jő felelet: Tán szabadba csalta őtet A virágos kikelet; Szép pihenni, álmadozni A liget hűs árnyain: Arra szállok, ott lesem meg Titkos andalgásain. S im zöldjébül a bokornak Reszkető tűz ég elém: Ő az, ő az! lángszeméből Hű szerelme int felém! Kéjlobogva szállok arra – […] Olvass tovább
Jöjjön Czuczor Gergely: Riadó verse. Sikolt a harci síp, riadj, magyar riadj! Csatára hí hazád, kifent acélt ragadj! Villáma fesse a szabadság hajnalát, S fürössze vérbe a zsarnok faj bíborát. Él még a magyarok istene! Jaj annak, ki feltámad ellene. Az Isten is segít, ki bír velünk? Szabad népek valának, s azok legyünk. Nem kell […] Olvass tovább
Jöjjön József Attila – A halálról verse. Vas-öltönyben előttem áll A szomorú, néma halál. Hideg csókja Nem izgatja Sóhajtó kebelem. Dörrenés s nem él az élet, Futó ábránd, a multé lett. Nem marasztja, Már eladta Hevítő szerelem. Előttem áll s torkon ragad! – Életmentő hát nem akad? – Tovább nem vár, S én? – megyek […] Olvass tovább
Heltai Jenő: Csendélet Az apja szelíd, kicsi, gömbölyű úr, az anyja pedáns úrinő, az utca megáll, kocsikázni ha megy az apja, az anyja meg ő. Otthon a papára papucs nehezül, mukkanni se merne szegény; és nap-nap után dominózva ülünk. az apja, az anyja meg én. Az anyja regényt ír, az apja pipál, ő mulat a […] Olvass tovább