A versek oldala
Jöjjön Wass Albert: Anyám meg én verse. Sok kis fekete koporsóban sok temetetlen , szép halott vággyal: úgy szeretnék találkozni egyszer az anyámmal. Rongyolt hitemmel leborítva, valamennyit a lába elé tenném jaj, de nagy szótlan vallomássá fájna a csend azon az estén. „Anyám, anyám, túlságosan szépek, nagyszerűek, dacosak voltak, anyám, anyám, vedd vissza őket: nem […] Olvass tovább
Túrmezei Erzsébet: Mint a madár szárnya „Krisztus keresztje olyan teher, mint a madárnak a szárnya-az emeli a magasba” Clairvauxi Bernát Teher a szárnyad , suhanó madár? Repülsz! Kék egek végtelenje vár. Repülsz-fényében aranynapsugárnak. Por rabja volnál , ha nem lenne szárnyad. Teher a kereszt , a Krisztus keresztje? lehet , gyenge vállad már felsebezte. De […] Olvass tovább
Babits Mihály: Az előkelő Tél Olyan halk és hideg idő van, halk és hideg, halk és hideg: hallani szinte suhanóban a gyöngyház égen a telet. Selymesen száll ő rongyaink közt s arcba legyez, bár semmi szél… Óh láthatatlan, hűvös angyal, előkelő, gyönyörü Tél! S a hó is itt lesz nemsokára s minden egyszerre eleven. Aki […] Olvass tovább
Erdős Virág: A reggel Ez a reggel szerintem egy elég fura állat! Egész korán kel és rögtön felveri a házat. Azzal kezdi a napot, hogy míg én vígan alszom nagy fülével pofozgatja pimaszul az arcom. S mire kint már javában a keménytojást főzik egész randa pofájával odadörgölőzik. Felugrik az ágyamra és lehúzza a takaróm de […] Olvass tovább
Aranyosi Ervin: Mi lenne, ha a Karácsony… Mi lenne, ha a Karácsony, a szeretetről szólna? Ha minden ember szívében egy apró gyertya volna? Mi lenne, ha meggyújtanánk, s fénye mást elérne? Mi lenne, ha a fény körül mindenki elférne? Mi lenne, ha így, közösen, őriznénk a lángot, szeretettel beragyognánk az egész világot? Az ajándék, a […] Olvass tovább
Reményik Sándor: Régi nóta Valamikor régesrégen, Mesebeli erdőszélen, Hogy hirtelen zápor szakadt: Megbújtunk egy ernyő alatt. Napsugárra nem is vártunk, Napfény volt a mosolygásunk. Egymás arcát derítettük, Hogy borult: számba se vettük. Mint fiatal fák a szélben, Egymáshoz hajoltunk szépen, Szűzi szívvel, tiszta szemmel, Céltalan, szép szerelemmel. S vert az eső, vert az áldás, Tavasz […] Olvass tovább
Jöjjön Babits Mihály: Esti kérdés verse. Midőn az est, e lágyan takaró fekete, síma bársonytakaró, melyet terít egy óriási dajka, a féltett földet lassan eltakarja s oly óvatossan, hogy minden füszál lágy leple alatt egyenessen áll és nem kap a virágok szirma ráncot s a hímes lepke kényes, dupla szárnyán nem veszti a szivárványos zománcot és […] Olvass tovább
Kassák Lajos: ADVENT VAN Advent van, s átjárja lelkem a szeretet és az emlékezés. Rájövök ismét-tán ezredszer-, hogy szépen élni gyakran túl kevés. Szeretni szóban és tettekben, hinni, remélni szüntelen. Táplálni kell mosollyal, öleléssel, hogy emléked hibátlan legyen. Most visszarepülök gondolatban gyermeki önmagamba újra… látom, amint jancsi-kályha mellett anyám fagyos lábujjamat gyúrja. Hársfa teát tölt […] Olvass tovább
Jöjjön Piován Győző: Pünkösd verse. Ma is hirdetik az Igét a pünkösdi tüzes nyelvek, hogy részesei lehessünk a mennyei szeretetnek. Lelkesedő, erős hittel ma is járják a világot, – égi kincset hintve szerte, – a hűséges tanítványok. Ne csüggedj el, gyönge ember, ha sújt nyomorúság, bánat, az erősítő Szentlelket Krisztus adta a világnak! Azért küldötte […] Olvass tovább
Jöjjön Garai Gábor Bizalom verse. S ha százszor is becsapnak és ezerszer csalódom abban, kinek szívemet, mint álmából a rózsát, kitakartam, s ha éppen az árul el, kit életemmel fedeztem én, s ha tulajdon fiam tagad meg, és ha nem harminc ezüstért, de egy rongy garasért adnak el engem barátaim, s ha megcsal a reménység, […] Olvass tovább
Íme Tóth Árpád 1901-ben született verse, ami az Ott kint a télnek bús haragja… címet kapta. Ott kint a télnek bús haragja Fagyosan zordul, dúlva-dúl, A lombjavesztett fákon által A vihar zúg, süvölt vadul. Elhervadt a mezők virága, A puszta fának lombja sincs, – De szívemben mosolygó hála Nyíló virága drága kincs. – Szívem virágit […] Olvass tovább
Jöjjön József Attila – Kép a tükörben verse. Hogyan volt, azt már nem tudom. De mégis csak megláttam egyszer, Bámultam rája nagy szemekkel. Már régen volt, csak ezt tudom. Néztem égve. Arca, alakja tűztükörbe, Szemembe rögződött örökre S szivemre hajlott tündökölve. Már régen volt. Nem is tudom. Olvass tovább