Imre Flóra: Ballada az időről
Mint ama Villon hajdanában,
Kivégzésünkre várva itt
Énekelgetjük balladásan
Az időt s foszló tagjait.
Egy jóformájú comb s a többi,
Anatómiai lelet –
Nem sok kell fényét összetörni;
Szerelmeink ki érti meg?
Mert nincs ítélőszék, se törvény,
S fellebbezésnek nincs helye;
Instanciázunk az öröknél,
S reménykedünk. Pedig, mire?
Nem őrzi meg a rímes írás
Testem szikráztató kezed,
S hangod változását, ha meglátsz –
Szerelmeink ki érti meg?
Fejed tétova köszöntését,
A felszivárványló mosolyt,
A fulladást az ölelésért,
Mikor erünkbe vágy osont;
A ritkán engedő szorongást
– Holnap a végleg nem lehet –
Őrző szemmel igézzük egymást.
Szerelmeink ki érti meg?
Ajánlás:
Herceg, nevess, hisz másod úgysincs ;
Testünkre föld hull és kövek,
Szavad se lesz, hogy újrahódíts:
Szerelmeink ki érti meg?
