Jöjjön Juhász Ferenc: Növények hadjárata verse.
A völgyben hogy sorakoznak,
délcegen magasodnak
a kukoricák!
Zöld egyenruhában,
bajszosan, feszes vigyázz-ban,
mint a bakák.
Szuronyuk csillog-villan,
Tüzel az arany napban,
villantja élét,
Szőke bab nézi őket,
mint falun átmenőként
a fehérnép.
Mellettük krumplibokrok,
mint muníciós-oszlop,
bársonyos-kövér had.
Arany kürtjükkel tökök,
a megfáradt kürtösök
módosan kocognak.
Aztán a napraforgók,
a megfigyelő-golyhók,
a fényre éhesek!
Állnak rengeteg sorban,
csipke-gallérral, zordan,
e hadsereg.
Meghajlott fejjel, vállal,
érces kecskeszakállal
az öreg rozsok.
Bíbor-dolmányú hadsor:
répák, csákójukon toll,
zöld levél ropog.
Végül millió szárral,
zúgva, bár nem halállal,
sűrű fényporban,
A búza megindul,
bronz-tarkója megrándul,
a csatasorban.
Hát menjetek csak, rajta!
A végső viadalra
hű katonák!
Bő vérig jutó harcra,
könnyekig ható sarcra
készül e világ.
Foglaljátok el a város,
a falvak kicsi, sáros
szobájú házait.
A fazekak, a konyhák,
a táskák, a tarisznyák
homályait.
Mint parancsnok, dombon állok,
könnyezve kiabálok
a seregemnek.
Fények kardja közt, dombon
állok, fúj a szél bolondon.
Indulnak, mennek!
Asszonyom átkarolva,
köszöntőm őt dalolva,
áldott népem.
A poron, mint arany ködön
át nézem őket. Gyönyörködöm
a menetelésben.
Köszönjük, hogy elolvastad Juhász Ferenc: Növények hadjárata költeményét.
Mi a véleményed Juhász Ferenc: Növények hadjárata írásáról?
Írd meg kommentbe!
