Ajánljuk:

  • in

    Sokak szerint ez Dsida Jenő legszebb verse

    Sokak szerint ez Dsida Jenő legszebb verse – íme a csodás költemény. “Nem volt csatlakozás. Hat óra késést jeleztek és a fullatag sötétben hat órát üldögéltem a kocsárdi váróteremben, nagycsütörtökön.” – indul a költemény, majd így folytatódik: “Testem törött volt és nehéz a lelkem, mint ki sötétben titkos útnak indult, végzetes földön csillagok szavára, sors […] Olvass tovább

  • in

    Dsida Jenő: Hálaadás

    Jöjjön Dsida Jenő: Hálaadás verse. Köszönöm Istenem az édesanyámat! Amíg ő véd engem, nem ér semmi bánat! Körülvesz virrasztó áldó szeretettel. Értem éjjel-nappal dolgozni nem restel. Áldott teste, lelke csak érettem fárad. Köszönöm, Istenem az édesanyámat. Köszönöm a lelkét, melyből reggel, este imádság száll Hozzád, gyermekéért esdve. Köszönöm a szívét, mely csak értem dobban – […] Olvass tovább

  • in

    Dsida Jenő: Itt feledtek

    Jöjjön Dsida Jenő: Itt feledtek verse. Jaj, milyen szánandó lehetek így, sírásra görbült szájjal, magamra húzva az est köpenyegét, lelógó karokkal a rózsafa mellett. Dehát egyedül vagyok, felhő-kígyók kúsztak a csillagokra, senki se láthat. A csend-falon kísértet-újjak motoszkálnak, nehéz illatok kapaszkodnak vállaimra. Először csöndesen nyöszörgök, aztán hangosabban sírok, aztán az egyedüllét iszonyú félelmében felszökök és rekedten […] Olvass tovább

  • in

    Dsida Jenő: Hegyi beszéd

    Dsida Jenő: Hegyi beszéd Szárnyaink vannak. Ölelem derekát. Már itt sem érzem a nagy összefüggést, megszüntem a porszem-milliárd egyetlen porszeme lenni, aki forgószelekben forog s lehull. Nem érzem a világ-nagyság iszonyú súlyát vállamon: a csillag-titkok, csillag-dalok, fogamzás, keletkezés, halál: nem érdekelnek. Megnőtt az életem. Minden eltörpült. Szeretek: én vagyok fontos és ő. Töprengés nélkül éljük […] Olvass tovább

  • in

    Dsida Jenő: A sötétség verse

    Dsida Jenő: A sötétség verse Ó, virrasztások évszaka! Vastagon fog a tinta, zordul. A rozsdalevű éjszaka már hatkor a kertekre csordul: reves fák nyirka folydogál, s te arra gondolsz: mennyi éved van hátra még? Jaj meg-megáll a láb, mert fél, hogy sírba téved. …Mondd, kissé mártottál-e már hófehér cukrot barna lébe, egy feketekávés pohár keserű, […] Olvass tovább

  • in

    Dsida Jenő: Három falusi ének

    Jöjjön Dsida Jenő: Három falusi ének verse. I. Aranypor van a levegőben és pátriárkák szívéből füstölgő, ősi, nagy megelégedettség. Süt a nap. Két kicsi borjú eszik a kezemből, zsenge falevelet: olyan ártatlanok és szelidek és szeretnek engem. A templomból zúg-búg az orgona, emberek énekelnek tudatlan, egyszerű szájjal s galambok ülnek a toronypárkányra: fehérek és szürkék. […] Olvass tovább

  • in

    Dsida Jenő: Az én dalom

    Dsida Jenő: Az én dalom Az én dalom a bérci hegynek Vidáman csörtető patakja, Madárka, mely a boldogságát Minden fán, bokron eldalolja. Az én dalom az őszi lombok Borús, sejtelmes suttogása, Hulló levelek zizegése, Hollószárnyaknak csattogása. Az én dalom földet megrázó Dörgése a haragvó mennynek Amelyre a zúgó visszhangok Vad rettegéssel jaj-t felelnek. Az én […] Olvass tovább

  • in

    Dsida Jenő: A Naphoz

    Jöjjön Dsida Jenő: A Naphoz verse. Te, ki szomorú lényegemmel kezdettől kezdve vagy rokon, csókold, csókold, csókold meg tűzzel az én csóktalan homlokom. Látod, itt állok mindhiába, kezem sóváran integet – Mindenkitől csak csókot kérek és szórom, szórom, kincsemet. De szeretet-csók nincs szivökben és tovább mennek hidegen, s mire kincsem már mind a multé, minden ember-arc idegen. […] Olvass tovább

  • in

    Dsida Jenő: Hideg téli est

    Dsida Jenő: Hideg téli est Életünk hulló karácsonyfáján halkan repesnek a lángok. Fölöttünk és bennünk hömpölyög a hidegáramú csönd. Mosson ki, vigyen magával fodros hátán mindent, ami volt: esdő várakozások meddőségét, kulcsoltkezű, hasztalan imákat. Hópárnás nagy fenyők alatt üljünk le a törpék közé, burkolózzunk a hallgatásba s húnyjuk le félig a szemünket. S míg csillagok […] Olvass tovább

  • in

    Dsida Jenő: December

    Jöjjön a Dsida Jenő: December verse. A horizont ma ködökbe vesző, s a nagy világ egyetlen csöndes hómező. Pelyhet kavarva dudorász a szél és nagy titokról halkan meséket mesél. …Merő szemekkel nézek lefele, mert énbennem talán most minden fekete, s reszkető térdem csöndben földet ér és megcsókolom a havat csak azért, – mert fehér. Olvass tovább

  • in

    Dsida Jenő: Az én kérésem

    Dsida Jenő: Az én kérésem Az ábrándok, mik itt élnek szívemben, Immár tudom, hogy nem maradnak itt, Minden, ami szép, gyorsan tovalebben, – Az élet erre lassan megtanít. Mert mi az élet? Percek rohanása; Fagyos viharként száguld mindenik, Mögöttük sír a kertek pusztulása, S a rózsabokrot földig letörik. Illatos szirmok, zöldelő levélkék!… A vihar szárnyán […] Olvass tovább

  • in

    Dsida Jenő: Az öreg óra énekel

    Jöjjön Dsida Jenő: Az öreg óra énekel verse. Csak úgy hivnak: az öreg óra. Rokkant vagyok már, vén legény, Egyformán tétlen rosszra, jóra, Ülök a szekrény tetején. Jelzem meggörbült mutatóval A jövő-menő perceket, Sorsom nagy, álmos, untató dal: Csak ketyegek, csak ketyegek. Lefüggönyözve áll az ablak. Pihen a nap már nyugaton, Sugarai meg nem zavarnak… Itt […] Olvass tovább

Load More
Congratulations. You've reached the end of the internet.