A versek oldala
József Attila versei
József Attila a magyar költészet egyik legkiemelkedőbb alakja
1905. április 11. (Budapest) — 1937. december 3. (Balatonszárszó)
Jöjjön József Attila: Alkohol verse. A rózsakötőjű nap csak nékem integet, De nem borulok elé, mert úgyis rogyadozik a lábam S nem is harcolhatok érte, Mert az alkohol Kopjás fiatal gerincemet A nyomorúság abroncsává görbíti már Lomha lángú poklos katlanában. Erős kezemmel remegéssé bomlok, ám A kérges, jó becsületű kéz Nyugodtan heverész Kinyíló nagy pihenésben […] Olvass tovább
Jöjjön József Attila Fiatal életek indulója verse. Apáink mindig robotoltak, Hogy lenne enni kevés kenyerünk, Bús kedvvel, daccal, de dologban voltak, Az isten se törődött velünk. De fölnőttünk már valahára, Kik nem tudjuk, mi az vígan élni, És mostan vashittel, jó bátorsággal Sorsunk akarjuk fölcserélni. Tudjuk, apánkkal gyávák voltunk, Nem volt jogunk se, csak igazságunk. […] Olvass tovább
Jöjjön József Attila – Eszmélet című verse Latinovits Zoltán előadásában. 1 Földtől eloldja az eget a hajnal s tiszta, lágy szavára a bogarak, a gyerekek kipörögnek a napvilágra; a levegőben semmi pára, a csilló könnyűség lebeg! Az éjjel rászálltak a fákra, mint kis lepkék, a levelek. A teljes verset ITT olvashatod. Olvass tovább
Jöjjön József Attila – Szegényember szeretője verse. Világ van a szegényember vállán, Istent emelt mindig másik vállán. Dühödne meg okosan egyszerre, Mindakettőt ledobná egyszerre. Szegényember sose kér kalácsot, Szegényember sose kap kalácsot. Kis kenyérrel, nagyon feketével, Fehér lelkét őrzi feketével. Szegényember sója is ízetlen, Szegényember kedve is ízetlen. Eladó kis holmija vetetlen S ha van […] Olvass tovább
Jöjjön József Attila – A halálról verse. Vas-öltönyben előttem áll A szomorú, néma halál. Hideg csókja Nem izgatja Sóhajtó kebelem. Dörrenés s nem él az élet, Futó ábránd, a multé lett. Nem marasztja, Már eladta Hevítő szerelem. Előttem áll s torkon ragad! – Életmentő hát nem akad? – Tovább nem vár, S én? – megyek […] Olvass tovább
Jöjjön József Attila – Kép a tükörben verse. Hogyan volt, azt már nem tudom. De mégis csak megláttam egyszer, Bámultam rája nagy szemekkel. Már régen volt, csak ezt tudom. Néztem égve. Arca, alakja tűztükörbe, Szemembe rögződött örökre S szivemre hajlott tündökölve. Már régen volt. Nem is tudom. Olvass tovább
Jöjjön József Attila: A szolnoki hídon verse. Az érc-oroszlán üstökét csóválva riadtan reng a halál-színpadon. A Halál lesi, tárt karokkal várja, hogy Úr legyen a sápadt arcokon. Tenyérnyi hely s a vigyorgó, kapzsi Vég orcájába sápad belé arcod. Alattad a Rém, felül büntető Ég – gyáva Ember! – Neked üzen harcot. A Hold is kacag […] Olvass tovább
József Attila: Anya Az őszi eső szürke kontya arcomba lóg zilálva, bontva. Harmadik napja sírja, mondja, mint tébolyult anya motyogja – mert csecsre vágyom – rám meredve: Reátaláltam gyermekemre, aludj el, édes kedvesem, te, csitt, csitt, kicsikém, tente, tente… Olvass tovább
Jöjjön József Attila: Tudod, hogy nincs bocsánat verse. Tudod, hogy nincs bocsánat, hiába hát a bánat. Légy, ami lennél: férfi. A fű kinő utánad. A bűn az nem lesz könnyebb, hiába hull a könnyed. Hogy bizonyság vagy erre, legalább azt köszönjed. Ne vádolj, ne fogadkozz, ne légy komisz magadhoz, ne hódolj és ne hódits, ne […] Olvass tovább
Jöjjön József Attila Klárisok verse. Klárisok a nyakadon, békafejek a tavon. Báránygané, bárányganéj a havon. Rózsa a holdudvaron, aranyöv derekadon. Kenderkötél, kenderkötél nyakamon. Szoknyás lábad mozgása harangnyelvek ingása, folyóvízben két jegenye hajlása. Szoknyás lábad mozgása harangnyelvek kongása, folyóvízben néma lombok hullása. Olvass tovább
Jöjjön József Attila: Nyári délután a szobában verse. Fuldoklik már a széternyedt szoba. A polituros asztal és a székek Vén arca kéksötét homályba réved. Vár rám a lépcső villogó foga. De lenn a fürdő-strandon, a Dunán, Piroscsíkos, vizes trikók feszülnek. – Jó ára van a könnyü tüllnek, A friss szél futkos fodrai után. Nem volna […] Olvass tovább
Jöjjön József Attila Jön a vihar verse. Jön a vihar, tajtékja ében, haragos bírák feketében, villámok szelnek át az égen, mint fájó fejen a kinok, utánuk bársony nesz inog, megremegnek a jázminok. Almaszirmok – még ép a roncs ág – igyekszenek, hogy szállni bontsák kis lepkeszárnyuk – mily bolondság! S ameddig ez a lanka nyúl, […] Olvass tovább