A versek oldala
Kányádi Sándor: Örmény sírkövek vannak vidékek hova már utat csak romos templom s régi név mutat örmény-kert zsidó-sor magyar-telek örmények zsidók lakták székelyek s akad még itt-ott ki a néhai honosokról tud ezt-azt mondani vannak vidékek ahol csak a hant tudhatja már hogy ki nyugszik alant régen kikorhadt fejtől a kereszt a zsidók hamvát meg […] Olvass tovább
Jöjjön Kányádi Sándor: Relativitás verse. – Megállt az idő – mondják, akik megálltak. – Rohan az idő – mondják, akik rohannak. A várakozónak: végtelen; a rabnak: mozdulatlan; a bölcsnek: mély; az alkotónak: kevés; emennek: boldog; amannak: boldogtalan; kecsegtető és kilátástalan, satöbbi, satöbbi … csupa érzelmi hozzáállás. Einstein fölfedezése nem sokat változtatott a közfelfogáson. Olvass tovább
Jöjjön Kányádi Sándor Holtomig ismeretlen verse. Mennyit egy maroknyi víz, mennyit egy vonalnyi rajz arcodból fölvillanthat; holtomig ismeretlent siratok, ha siratlak. Olykor talán a málló faldarab nyomán sejlő véletlen-formált arc vagy; holtomig ismeretlent siratok, ha siratlak. Máskor talán egy árnyék, fű-, fa-, vagy virág-játék, az is rád hasonlíthat; holtomig ismeretlent siratok, ha siratlak. Földből és […] Olvass tovább
Jöjjön Kányádi Sándor: Üres dobozok verse. Mire való üres dobozokat rakni a kirakatba, mire való? Ha próféta volnék, ekképpen szólnék: Óvakodjatok, őrizkedjetek az effajta cselekedettől, atyám fiai, őrizkedjetek! Ne áldozzatok az ámítás istenének, ne áldozzatok! Veszedelmes képzettársításokra csábítnak, veszedelmesebbre, mint az egész újabbkori költészet ilyen irányú kísérletei. Ne, ne, ne rakjatok üres dobozokat a kirakatba! […] Olvass tovább
Jöjjön Kányádi Sándor: Hallgat az erdő verse. Hallgat az erdő, csöndje hatalmas; mohát kapargat benne a szarvas. Mohát kapargat, kérget reszelget. Szimatol, szaglász, cimpája reszket: ura a két fül minden kis nesznek. Hallgat az erdő, csöndje hatalmas; kujtorog benne, éhes a farkas. Éhes a farkas, éhében vesz meg. Szimatol, szaglász, horpasza reszket: ura a két […] Olvass tovább
Jöjjön Kányádi Sándor Ül a tél a hegy tetején verse. Ül a tél a hegy tetején. Fehér kucsma van a fején. A hátán meg fehér suba. Készülődik a faluba. Tápászkodik, fölkel s jövet fehér terveket szövöget. Szórja, hinti, hol elhalad, két marokkal a friss havat. Fehéredik domb és lapály. Olykor-olykor a tél megáll. Gondos gazdaként széttekint, […] Olvass tovább
Jöjjön Kányádi Sándor: Szelíd fohász verse. szelíd fohász az én fohászom félig könyörgés félig hála hogy nem juttattál s ezután se juttass engemet szégyenfára de eljut-e az én fohászom eljuthat-e vajon tehozzád útjaidat úton útfélen szertartások barikádozzák nem marad-e sziklára hullt magokként vajon terméketlen mit egy hosszú életen át a jövendőnek elvetettem tudom sokat eltékozoltam abból […] Olvass tovább
Jöjjön Kányádi Sándor: Nyár című verse. Ballag a Küküllő, meg-megállva baktat, szúnyogokat fogdos a kicsi halaknak. Vén bivaly módjára olykor kedve szotyan el-ellustálkodni a nagy kanyarokban. Sütteti a nappal hosszasan a hátát. Ha ott lennél, mélye legmélyét is látnád. Ám a lustasága csak amolyan látszat. Ilyenkor gyűjti be illatát a nyárnak. Aztán jön a szellő, […] Olvass tovább
Kányádi Sándor: Könyörgés tavasszal Fölparittyázta az égre magát a pacsirta. Dugja fejét a sok-sok pipevirág. Tavasz van megint, tavasz van újra, s az ember, az ember messzire lát. Ó, szép tavaszom, kedvem kibontó! Annyi, de annyi bús napon át Tebenned bíztam, Tetőled vártam keserű szívem szép igazát. Bontsd ki a kedvem, bontsd ki: lobogtasd! Halovány […] Olvass tovább
Kányádi Sándor: Fától fáig Fától fáig a sűrűsödő alkonyatban fától fáig lopja magát a gyermek Én istenem csak vissza ne csak ne gyalog kellene csak le ne menjen a nap a tisztásról legalább a csengettyűt hallanám Meg-megtorpan futásra készen kis szíve mint a mókus szökne bújna borzongó nyárfalevelek közé de hol vannak már a nyárfák […] Olvass tovább
Kányádi Sándor: Február hónapja Február hónapja azért olyan kurta, fogyatékján már a kolbász meg a hurka. Márpedig a télnek, azt mindenki tudja, nemcsak kívül, bévül is kell a jó bunda. Addig tart tehát, míg akad a padláson, minek jó étvággyal a nyakára hágjon. De ha már se gömböc, se kolbász, se hurka, február hónapja magát […] Olvass tovább
Kányádi Sándor: Álmodó Várost álmodtam ide én; fölraktam, itt van: az enyém. A festményen elmosódottan egy utca képe. Márffy Ödön: Kilátás az ablakból Utat álmodtam, kész az út; fürkészem: milyen messze fut? Fényről álmodtam: fény ragyog. És álmodtam egy ablakot, ahonnan majd a végtelen tavaszi eget nézhetem. Megvan végre az ablakom, van szobám, ahol lakhatom, […] Olvass tovább