A versek oldala
Kányádi Sándor – Kelekótya-lapótya Serpenyőben a lapótya, lesi, várja Kelekótya. Silleg-süllög a lapótya. Mit sündörögsz, Kelekótya. Megfordítják a lapótyát, pirongatják Kelekótyát: – Várj sorodra, Kelekótya, nem sült meg még a lapótya! Csak nem tágít Kelekótya, markában már a lapótya. Ja-jaj, éget a lapótya! – Jajveszékel Kelekótya. Olvass tovább
Kányádi Sándor: Ősz végén vidéken Favágógép visong, sikong. A kéményen bagoly rikolt. Berzenkedik a majorság, hogy a nyugalmuk feldúlták. A tyúkok méltatlankodva inalnak a szemétdombra. Legelöl a kakas lábal lengedező tarajával. Onnan röppen a palánkra: a pulyka az udvart szántja, s a ludak is, noha félnek, sziszegik a lármás gépet. Csak a csacsi hallgat bölcsen: […] Olvass tovább
Jöjjön Kányádi Sándor – Bot és furulya verse. Legelső ajándék, mit kaptam, egy bot s egy furulya. Cifra volt a bot, füstös a furulya. A szomszédunk adta volt, egy öreg pakulár. Somfa volt a bot, szilva a furulyám. Bölcs szavakat is adott a bot s a furulya használatához nekem a vén Duka; “Az ember ott […] Olvass tovább
Jöjjön Kányádi Sándor: Erdei virradat verse. A tisztás fölött csillagok, és lemenőben hold ragyog. Ébredeznek a kis patak bokraiban a madarak. Derengeni kezd a fák hegye, és már ellátni messzire. A legnagyobb hegy tetején most veti lábát meg a fény. Kapaszkodik a virradat vitézeként a nyári nap. A tisztás fölött nyári kék. A tisztáson már […] Olvass tovább
Jöjjön Kányádi Sándor: Tudod verse. Tudod Soha nem bántam meg, hogy megszerettelek, pedig felbolygatta ez a szeretet az egész életem, Tudod, soha nem csalódtam benned, pedig sokszor nem értettem a cselekedetedet, sokszor féltettelek, leginkább magadtól féltettelek, Tudod, lassan fogynak körülöttem a dolgok, a dolgaim, vagy messzire kerülnek tőlem, vagy csak én távolodok, ahogy szakadoznak a […] Olvass tovább
Jöjjön Kányádi Sándor: Felemás őszi ének verse. építsd föl minden éjszaka építsd föl újra s újra amit lerombol benned a nappalok háborúja ne hagyd kihunyni a tüzet a százszor szétrúgottat szítsd a parazsat nélküled föl újra nem loboghat nevetségesen ismerős minden mit mondtam s mondok nehéz nyarunk volt itt az ősz s jönnek a téli […] Olvass tovább
Jöjjön Kányádi Sándor: Jön az ősz verse. Jön immár az ismerős Szél lábú deres ősz. Sepreget, kotorász, Meg-megáll, lombot ráz. Lombot ráz, diót ver, Krumplit ás, szüretel. Sóhajtoz nagyokat, S harapja, kurtítja a hosszú napokat. Olvass tovább
Jöjjön Kányádi Sándor: Nagyanyó-kenyér verse. Búzát vittem a malomba, hej, de régen volt, amikor még a Küküllőn malom duruzsolt. Megőröltem a búzámat, lisztje, mint a hó, Örült neki a ház népe, kivált nagyanyó. Sütött is az új búzából olyan kenyeret, illatára odagyűltek mind a gyerekek. Azóta is azt kívánom: legyen a világ olyan, mint a […] Olvass tovább
Jöjjön Kányádi Sándor: Kecske verse. Nem jött az este haza a kecske. Hiába várta hiába leste szegény gazdája, nem jött a restje. Erre a gazda dolgát ott hagyta, s vesszőt nyesve kósza kecskéjét keresni kezdte. Ide belesve, oda belesve, itt is kereste ott is kereste, de csak nem találta. Kiment a határba. Fekete volt az […] Olvass tovább
Jöjjön Kányádi Sándor: Békabúcsúztató verse. Békák, hű társaim, ti brekegők, kik énekelve vesztek levegőt, szeretném megköszönni, cimborák a sok szép nyári estét, éjszakát, s hogy még a langyos őszi alkonyok idején is kuruttyolgattatok. De már az ősznek, vége annak is, reszket a nád, lúdbőrzik a víz, és reggelente ezüst zúzmarát virágzik a vízmenti fűzfaág. El-elbújik […] Olvass tovább
Jöjjön Kányádi Sándor: Ballada verse. H. Gy. érdemes művésznek olykor meg-megcsillan valami vékonyka fénysugár káprázni kezd a szemünk lassacskán belénk bizsereg annak a reménye hogy talán mégis valami emberségesebb emberarcúbb hogyismondjukra lesz kilátás aztán kiderül csak a porkoláb fiacskája játszadozik ajándékba kapott kis zsebtükrével vagy éppen az őrtorony valamelyik őre pásztázza végig önszorgalomból vagy puszta […] Olvass tovább
Jöjjön Kányádi Sándor: Kakukk verse. Nem szeretem a kakukkmadarat, mert folyton-folyvást egyet hajtogat: kakukk, kakukk, kakukk. Mintha az erdő egyesegyedül az övé volna, szégyentelenül fújja a magáét: kakukk, kakukk. Túlkiabál minden más madarat, csak harsogja a nyári ég alatt: kakukk, kakukk, kakukk. Ő mondja meg, hogy meddig élhetek, kisajátít idegen fészkeket, abba tojik a szemtelen […] Olvass tovább