A versek oldala
Jöjjön Kosztolányi Dezső: Már megtanultam verse. Már megtanultam nem beszélni, egy ágyba hálni a közönnyel, dermedten, élet nélkül élni, nevetni két szemembe könnyel. Tudok köszönni ostobáknak, bókolni is, őrjöngve, dúltan, hajrázni, ha fejemre hágnak. Az életet én megtanultam. Csak oly unott ne volna minden, a jó, a rossz, amit a sors hoz. Ennen-sebem is úgy […] Olvass tovább
Jöjjön Kosztolányi Dezső: A kis kutya verse. A kis kutya. Mégis a legszebb állat. Magasba trónol fönn a vánkoson, csodálva nézem sokszor órahosszat és fürge szívverését számolom. Ha álmodik csontokról és ebédről, gondolkozom, milyen a kutya-álom? Milyen lehet az élete, az álma ezen a vad és végtelen világon? Szegényke mindig bús. Kérdem, mi bántja s […] Olvass tovább
Jöjjön Kosztolányi Dezső Üllői-úti fák verse. Az ég legyen tivéletek, Üllői-úti fák. Borítsa lombos fejetek szagos, virágos fergeteg, ezer fehér virág. Ti adtatok kedvet, tusát, ti voltatok az ifjuság, Üllői-úti fák. Másoknak is így nyíljatok, Üllői-úti fák. Szívják az édes illatot, a balzsamost, az altatót az est óráin át. Ne lássák a bú ciprusát, higgyék, […] Olvass tovább
Jöjjön Kosztolányi Dezső: Ma hold van verse. Ma hold van. Az éhes kutyák csaholnak. Az árnyakat, a levegőt ugatják. Most leharapják, hallod-e, a holdat. Csámcsogva rágják az ég sárga sajtját. Olvass tovább
Jöjjön Kosztolányi Dezső: Mózes imája verse. Hatalmas úr, sziklás erősség, te láthatatlan nagy titok. Intesz, s a földi munka hősét dörgő szavaddal elhivod. Te fenn a csillagoknak ormán trónolsz ragyogva, komolyan. Mi itt törődünk lenn mogorván s tűn életünk, mint a folyam. Te tündökölsz a másvilágon magánosan, győzhetlenül. A mi sorsunk csak röpke álom, mely […] Olvass tovább
Jöjjön Kosztolányi Dezső – Csatakos virradat verse. Reggelre minden ferde lesz és széttörik ezer darabbá. Ó, költők, hol van, ki az éj tündéri tükrét összerakná? Csak köd kísért most és halál, a kávéház égboltja szürke s mint egy kialudt égi test, úgy bámul üresen az űrbe. Meggyszínű selyme is fakó, szívembe fáj bitang magánya, de […] Olvass tovább
Jöjjön Kosztolányi Dezső: A rút varangyot véresen megöltük verse. A rút varangyot véresen megöltük. Ó iszonyú volt. Vad háború volt. A délután pokoli-sárga. Nyakig a vérbe és a sárba dolgoztunk, mint a hentesek s a kövér béka elesett. Egész smaragd volt. Rubin a szeme, gyémántot izzadt, mérgekkel tele. A lába türkisz, a hasa zafír, a […] Olvass tovább
Kosztolányi Dezső: A rút varangyot véresen megöltük elemzés. A rút varangyot véresen megöltükkezdetű vers különös emléket idéz fel: egy gyermekcsapat délutáni „játékát”, melynek titkos izgalma, öntudatlan kegyetlensége megborzongatja őket. A gyerekek szemléletében az egész kaland csak izgalmas játék, amelyben az ösztönök irányítják őket minden felelősségtudat, erkölcsi mérlegelés nélkül. A kis életképnek valós tartalma lehetett egykor, […] Olvass tovább
Mutatjuk a Kosztolányi Dezső vers összeállítást. Kosztolányi Dezső költő, író, műfordító, hírlapíró. 1885. március 3-án született Szabadkán, értelmiségi családban. Már tizenöt éves korától rendszeresen írt verseket, melyek közül az első tizenhat éves korában a Budapesti Naplóban jelent meg. 1906-ban, amikor Adyt a Budapesti Napló párizsi tudósítónak küldte ki, helyére Kosztolányit szerződtette, és a lap vasárnaponként […] Olvass tovább
Jöjjön Kosztolányi Dezső: A hídon verse. Húsz éves voltam és egy éjjel tíz óra tájt, színház után a nyári csillagokra nézve haladtam által a Dunán, köröttem minden oly csodás volt, a híd, hegy tűzzáporba lángolt, alant zokogtak a habok s egy téveteg hajó a vízben hintázva ballagott. És én megálltam álmodozva a lüktető mélység felett, […] Olvass tovább
Jöjjön Kosztolányi Dezső – A bal lator verse. Téged dalollak: vasderekú lator, jéggé fagyott dac, szótalan óriás, ki meghalál szégyen-keresztfán s nem hajolál meg a gyáva kínnak. Két ezredéve zúg le merész szavam, lantom favázát megszögezem vadul s vasszívvel és csontos marokkal zord zivatart kavarok nagy öblén. Nyílt homlokú bűn, hősi, kemény, igaz, erényt pirító, […] Olvass tovább
Jöjjön Kosztolányi Dezső: Tanár az én apám verse. Tanár az én apám. Ha jár a vidéki városban, gyermekek köszöntik ősz fejét, kicsinyek és nagyok, régi tanítványok, elmúlt életükre emlékezve, lassan leveszik kalapjuk. Mint az alvajárók, kik másfelé néznek. Hentesek, ügyvédek, írnokok, katonák, s olykor egy országos képviselő is. Mert nagy az én családom. Nagy az […] Olvass tovább