Márai Sándor versek

Jöjjön Márai Sándor: Halotti beszéd verse. Látjátok, feleim, szem’ tekkel mik vagyunk Por és hamu vagyunk Emlékeink szétesnek, mint a régi szövetek. Össze tudod még rakni a Margitszigetet? … Már minden csak dirib-darab, szilánk, avitt kacat A halottnak szakálla nőtt, a neved számadat Nyelvünk is foszlik, szakadoz és a drága szavak Elporlanak, elszáradnak a szájpadlat […] Olvass tovább

Jöjjön Márai Sándor: Ajándék vers. És mégis, ma van, így van, örökké mennyit ad az élet! Csendesen szomszédos, két kérdés, reggelt és délutánt, az alkonyt és egy csillagot, egy fák fültt illatát, egy folyó zöld hullámot, egy emberi szempár visszatérést, egy magányt és egy lármát! Mennyit ad, bármilyen gazdag vagyok, minden napszakban, minden pillanatban! Ajándék […] Olvass tovább

Jöjjön Márai Sándor: Hol vagyok? verse. Ülök a padon, nézem az eget. A Central Park nem a Margitsziget. Milyen szép az élet, – kapok, amit kérek. Milyen furcsa íze van itt a kenyérnek. Micsoda házak és micsoda utak! Vajon, hogy hívják most a Károly körutat? Micsoda nép! – az iramot bírják. Vajon ki ápolja szegény […] Olvass tovább

Jöjjön Márai Sándor: Nosztalgia című verse. Ülök a padon, nézem az eget. A Central-park nem a Margitsziget. Itt minden szép, kapok amit kérek, Milyen furcsa íze van a kenyérnek. Micsoda házak, és milyen utak! Hogy hívják otthon a Károly-körutat? Micsoda nép, az iramot bírják – Ki ápolja most szegény Emma sírját? A levegő izzik, a […] Olvass tovább

Jöjjön Márai Sándor: Vers a lemondásról című írása. Üzleteitekbe én belenyugszom (nem írott szó ez, barátaim, s nem versért megjátszott lemondás, kényszer ez és fáj is nekem, én nem mondok le szívesen), hagyjatok magamra, hagyjatok! Talán jó mégis az ember, hisz annyit szenved, teste sebes már és sovány, hiszen a gyilkos is megsimogat gyermekfejet, eljátszik […] Olvass tovább

Jöjjön Márai Sándor: Anya című verse. Amit egy titkos kéz irat: lágy arcod fonódott redője bonyolult, fakult kézirat, nézem, betűzgetem belőle: mit írtak az évek, az élet? Ez én vagyok, az én sorsom, e mély sor a homlokodon: bocsáss meg, nem így akartam, ennyi lett, ki sorsa ez, enyém, tied? nem tudom. Szobákban éjjel, idegen […] Olvass tovább

Jöjjön Márai Sándor: Olyan világ jön verse. Olyan világ jön, amikor mindenki gyanús, aki szép. És aki tehetséges. És akinek jelleme van… A szépség inzultus lesz. A tehetség provokáció. És a jellem merénylet!… Mert most ők jönnek… A rútak. A tehetségtelenek. A jellemtelenek. És leöntik vitriollal a szépet. Bemázolják szurokkal és rágalommal a tehetséget. Szíven […] Olvass tovább

Jöjjön Márai Sándor: Monológ verse. Akarok még hinni az életemben s a mások életében – akarom, hogy izmos és erős legyen karom s földaloljak egy lobogó ,,igen”-ben. Mert megbocsátottam mindenkinek s szeretném, hogy nekem is megbocsásson, ki tettenért a pózon és családon és ne vádoljon többé senki meg. A múltat én elhordozom magammal új életemre, […] Olvass tovább

Jöjjön Márai Sándor: Térkép című verse. Tested ismerős, mint egy titkos térkép. A melled, mint a toscanai halmok. Mint germán templomablak, szemed mélykék, homlokod mögött gótikus kalandok. Csípőd hullámos, mint a part Bretagne-ban, ágyékod fodros, bodros vízesés. Svájcban lüktetnek így a vizek és öled úgy tárul, mint Nápoly, ha nyár van. A hasad, mint a […] Olvass tovább