Ajánljuk:

  • in

    Nemes Nagy Ágnes: Félelem

    Jöjjön Nemes Nagy Ágnes: Félelem verse. Szeretlek. Nincs rá szó, nincs mozdulat. A rémülettől görcsösen szeretlek. Elsorolom, hányféle iszonyat vár rám és rád, már arcunkba merednek. Csak sorolom, csak számolom naponta, hörögtető álomból riadok, készülődöm még iszonyúbb koromra, simogatom sovány, meleg karod. Kint söröztünk az aquincumi kertben, réteges emlék, gyönge, őszi ég, elmotyogtam egy gyerekkori versem: […] Olvass tovább

  • in

    Nemes Nagy Ágnes: Férfi, nő

    Nemes Nagy Ágnes: Férfi, nő A férfi Kiszívtam ép foga közül a nyelvét, mint csonthéjából gyönge osztrigát. Körülöleltem csípőjén a földet, és azt hittem: odaadta magát. A nő Fölém hajolt, mint sűrű felhő. Villódzott, míg a számra lelt. Forró keze bőrömre simult, és azt hittem, hogy megölelt. Olvass tovább

  • in

    Nemes Nagy Ágnes: Fák

    Nemes Nagy Ágnes: Fák Tanulni kell a téli fákat. Ahogyan talpig zúzmarásak, mozdíthatatlan függönyök. Meg kell tanulni azt a sávot, hol a kristály már füstölög, és ködbe úszik át a fa, akár a test emlékezetbe. És a folyót a fák mögött, vadkacsa néma szárnyait, s a vakfehér, kék éjszakát, amelyben csuklyás tárgyak állnak, meg kell […] Olvass tovább

  • in

    Nemes Nagy Ágnes: Lélegzet

    Nemes Nagy Ágnes: Lélegzet Ne hagyj el engem, levegő, engedj nagyot lélegzenem, angyalruhák lobogjanak mellkasomban ezüstösen, akár a röntgenképeken. Egy ezüstnyárfát adj nekem, arcom a rezgő lombba nyújtva hadd fújjam rá lélegzetem, s ő fújja vissza szüntelen új, szennyezetlen életem, míg kettőnk arca közt lebeg a lélegzetnyi végtelen. Olvass tovább

  • in

    Nemes Nagy Ágnes: Gesztenyefalevél

    Nemes Nagy Ágnes: Gesztenyefalevél Találtam egy falevelet, gesztenyefa levelét. Mintha megtaláltam volna egy óriás tenyerét. Ha az arcom elé tartom, látom, nagyobb, mint az arcom. Ha a fejem fölé teszem, Látom, nagyobb, mint a fejem. Hogyha eső cseperegne, nem bánnám, hogy csepereg, az óriás nappal-éjjel, óriási tenyerével befödné a fejemet. Jöjjön Megyes Melinda: Gesztenyefalevél előadása. Olvass tovább

  • in

    Nemes Nagy Ágnes: Tanulni kell

    Jöjjön Nemes Nagy Ágnes: Tanulni kell verse. Tanulni kell. A téli fákat. Ahogyan talpig zuzmarásak. Tanulni kell. A nyári felhőt. A lobbanásnyi égi-erdőt. Tanulni kell mézet, diót, jegenyefát és űrhajót, a hétfőt, keddet, pénteket, a szavakat, mert édesek, tanulni kell magyarul és világul, tanulni kell mindazt, ami kitárul, ami világít, ami jel: tanulni kell, szeretni […] Olvass tovább

  • in

    Nemes Nagy Ágnes: Hóesésben

    Jöjjön Nemes Nagy Ágnes: Hóesésben verse. Szakad a hó nagy csomókban, veréb mászkál lent a hóban. Veréb! Elment az eszed? A hóesés betemet. Nem is ugrálsz, araszolsz, Hóesésében vacakolsz. Fölfújtad a tolladat, ázott pamutgombolyag. Mi kell neked? Fatető! Fatető! Deszka madáretető. Olvass tovább

  • in

    Sokak szerint ez Nemes Nagy Ágnes legszebb verse

    Sokak szerint ez Nemes Nagy Ágnes legszebb verse – íme a költemény. Nemes Nagy Ágnes: Mesterségemhez Mesterségem, te gyönyörű, ki elhiteted: fontos élnem. Erkölcs és rémület között egyszerre fényben s vaksötétben, mint egy villámszaggatta táj szikláin, ahol állhatatlan roppant felhők – nagy, gomolyos agyvelők – tüze összecsattan, s a tűzzel csíkos levegőben szülik a szüntelen […] Olvass tovább

  • in

    Nemes Nagy Ágnes és a vers, ami sokak szívébe lopta magát

    Nemes Nagy Ágnes és a vers, ami sokak szívébe lopta magát Nemes Nagy Ágnes, az 1900-as évek közepén tevékenykedő magyar költőnő, akit kevés olyan alkotóval lehet összehasonlítani, akik ilyen mély nyomot hagytak az irodalmi örökségben. Művei az emberi érzelmek széles skáláját ölelik fel, az örömtől a fájdalmon át a reményig, és gyakran merítenek az élet […] Olvass tovább

  • in

    Nemes Nagy Ágnes: Akácfa

    Jöjjön Nemes Nagy Ágnes: Akácfa verse. Akácfa, akácfa, sárga lombot hullató. Kezemre, kezemre, mintha hullna sárga hó. Mintha hullna sárga hó, csakhogy el nem olvadó, járdaszélen nagy kupacban színaranyként csillogó. Hogyha belegázolok, hogy zizeg és hogy ropog! Mit csinálsz te? – kérdik. Járok, járok, sárga hóban, színaranyban, térdig. Olvass tovább

  • in

    Nemes Nagy Ágnes: Lila fecske

    Nemes Nagy Ágnes: Lila fecske Piros dróton ült a fecske, piros dróton lila folt, mert a fecske lila volt. Ült a dróton egymagában, ibolyaszín kiskabátban, lila volt a háta, szárnya, földre hullott lila árnya, gyufa-vékony, lila lábon álldogált a piros ágon, lila volt a szeme csíkja lila, mint a lila tinta. Április volt, jött az […] Olvass tovább

Load More
Congratulations. You've reached the end of the internet.