A versek oldala
Petőfi Sándor magyar költő, forradalmár, nemzeti hős, a magyar költészet egyik legismertebb és egyik legkiemelkedőbb alakja.
Rövid élete alatt közel ezer verset írt magyarul, ebből körülbelül nyolcszázötven maradt az utókorra, és az ismertebbeket sok más nyelvre lefordították.
Jöjjön Petőfi Sándor: Téli világ verse. Megölte valaki magát, Az hozta ezt a rút időt. Fuj a szél, táncol a tányér A borbélyműhelyek előtt. Hol a boldogság mostanában? Barátságos meleg szobában. A napszámos, napszámosné Tuskót fürészel és hasít; Daróc pólyában gyermekök A szélvésszel versenyt visít. Hol a boldogság mostanában? Barátságos meleg szobában. Jár nagy léptekkel […] Olvass tovább
Petőfi Sándor: Szerelem vándorai Kél a hold, az éj lovagja, Hold kiséretében, Mint hüséges apród, a kis Esti csillag mégyen. Indulóban vagyok én is, S nem megyek magamban; Holddal esti csillag, vélem Égő szerelem van. Csak eredj, hold, csak eredj a Barna éjszakához; Megyek én is, megyek én is Barna kisleányhoz. Olvass tovább
Jöjjön Petőfi Sándor: Nem ver meg engem az Isten verse. Petőfi Sándor: Nem ver meg engem az Isten Nem ver meg engem az isten. Hogy szeretőt mást kerestem. Te hagytál el, nem én téged; Délibáb volt a hűséged. Iskolába nem járattak, Olvasni nem tanítottak, De szemedből kiolvasom, Hogy szivedben bánat vagyon. Mért búsulsz? tán megbántad már, […] Olvass tovább
Jöjjön Petőfi Sándor: Nem ver meg engem az Isten verse Koncz Zsuzsa előadásában. Nem ver meg engem az isten. Hogy szeretőt mást kerestem. Te hagytál el, nem én téged; Délibáb volt a hűséged. Iskolába nem járattak, Olvasni nem tanítottak, De szemedből kiolvasom, Hogy szivedben bánat vagyon. A teljes versért klikk. Olvass tovább
Petőfi Sándor: Erdélyben Barangol és zúg, zúg az őszi szél. Csörögnek a fák száraz lombjai, Mint rab kezén a megrázott bilincs. Hallgass, zugó szél, hadd beszéljek én! Ha el nem hallgatsz, túlkiáltalak, Mint nősirást az égiháború. Egy nemzet és két ország hallja meg, Mi bennem eddig titkon forra csak, S amit keblemből mostan kiröpítek, Mint […] Olvass tovább
Petőfi Sándor: Az Alföld Mit nekem te zordon Kárpátoknak Fenyvesekkel vadregényes tája! Tán csodállak, ámde nem szeretlek, S képzetem hegyvölgyedet nem járja. Lenn az alföld tengersík vidékin Ott vagyok honn, ott az én világom; Börtönéből szabadúlt sas lelkem, Ha a rónák végtelenjét látom. Felröpűlök ekkor gondolatban Túl a földön felhők közelébe, S mosolyogva néz rám […] Olvass tovább
Jöjjön Petőfi Sándor: Isten csodája verse. Ameddig a történet csillaga Röpíti a multakba sugarát: A szem saját kezünkben mindenütt Saját szivünkre célzó gyilkot lát, S ez öngyilkos kéz hányszor szálla ránk!… Isten csodája, hogy még áll hazánk. Igy hordozunk sok százados sebet, Keblünk soha be nem gyógyúlhatott; Mérget kellett mindenkor innia, Ki sebeinkre önte balzsamot. […] Olvass tovább
Jöjjön Petőfi Sándor Hazámban verse. Arany kalásszal ékes rónaság, Melynek fölötte lenge délibáb Enyelgve űz tündér játékokat, Ismersz-e még? oh ismerd meg fiad! Rég volt, igaz, midőn e jegenyék Árnyékain utószor pihenék, Fejem fölött míg őszi légen át Vándor darúid V betűje szállt; Midőn az ősi háznak küszöbén A búcsú tördelt hangját rebegém; S a […] Olvass tovább
Jöjjön Petőfi Sándor: A szerelem országa verse. Álmodtam a minap… Már nem tudom, hogy ébren-e vagy alva? Csak azt tudom, hogy álmodám. Ah, milyen szép álom vala! Most amidőn leírom, Kezem még most is reszket… a gyönyörtől! Ballagva mentem hosszu úton, Azaz, hogy nem ballagva, Sőt inkább sebesen, Mert puszta volt a táj, amerre jártam, […] Olvass tovább
Jöjjön Petőfi Sándor: Az özvegy című verse. Az özvegy gyászba öltözék; Kedves férjét eltemeték. Ő gyászruhát ölt a meghalt után! – Jó asszony, ez egyet föl se vedd, Vagy végy föl többet… hisz ez egy ruhán Keresztülcsillog titkos örömed. Olvass tovább
Petőfi Sándor: Csatában A földön is harag, Az égen is harag! Kifolyt piros vér és Piros napsugarak! A lemenő nap oly Vad bíborban ragyog! Előre, katonák, Előre, magyarok! Komoly felhők közül Bámul reánk a nap, Rettentő szuronyok Füstben csillámlanak, A sűrü lomha füst Sötéten gomolyog, Előre, katonák, Előre, magyarok! Ropog, hosszan ropog Csatárok fegyvere, Ágyúk […] Olvass tovább
Jöjjön Petőfi Sándor – Távolból verse. Kis lak áll a nagy Duna mentében; Oh mi drága e lakocska nékem! Könnyben úszik két szemem pillája, Valahányszor emlékszem reája. Bár maradtam volna benne végig! De az embert vágyai vezérlik; Vágyaimnak sólyomszárnya támadt, S odahagytam őslakom s anyámat. Kínok égtek a szülőkebelben, Hogy bucsúmnak csókját ráleheltem; S kínja […] Olvass tovább