Ajánljuk:

  • in

    Pilinszky János: Elég

    Jöjjön Pilinszky János: Elég verse. A teremtés bármilyen széles, ólnál is szűkösebb. Innét odáig. Kő, fa, ház. Teszek, veszek. Korán jövök, megkésem. És mégis olykor belép valaki és ami van, hirtelenűl kitárúl. Elég egy arc látványa, egy jelenlét, s a tapéták vérezni kezdenek. Elég, igen, egy kéz elég amint megkeveri a kávét, vagy ahogy “visszavonúl a […] Olvass tovább

  • in

    Pilinszky János: Őszi vázlat

    Jöjjön Pilinszky János: Őszi vázlat verse. A hallgatózó kert alól a fa az űrbe szimatol, a csend törékeny és üres, a rét határokat keres. Riadtan elszorul szived, az út lapulva elsiet, a rózsatő is ideges mosollyal önmagába les: távoli, kétes tájakon készülődik a fájdalom. Olvass tovább

  • in

    Pilinszky János: Áldott szédület

    Jöjjön Pilinszky János: Áldott szédület verse. A fény homályt, az árnyak mélye fényt szül, szorong a száj, remegve egyre szédül, mint szélhimbálta, imbolygó virágban a léha szív, és mintha súlyos áram érintené, alél a test, s a szem már a drága szempár csak mereng a csöndben, mint ismeretlen tengerfenéknek alján két gyöngyszem. Két árva gyöngy, amely […] Olvass tovább

  • in

    Pilinszky János: Itt és most

    Pilinszky János: Itt és most A gyepet nézem, talán a gyepet. Mozdul a fű. Szél vagy zápor talán, vagy egyszerűen az, hogy létezel mozdítja meg itt és most a világot. Olvass tovább

  • in

    Pilinszky János: Depresszió

    Jöjjön Pilinszky János: Depresszió verse. Anyám fényképét nézem a falon, s még az ő egykor szeretett pillantása is oly merev most, merevebb egy kavicsnál. S ami rosszabb, épp oly közönyös, mint az én tekintetem, mely szembenéz vele. Olvass tovább

  • in

    Pilinszky János – Van Gogh

    Jöjjön Pilinszky János – Van Gogh  verse. Ők levetkőztek a sötétben, ölelkeztek és elaludtak, miközben te a ragyogásban sírtál és mérlegeltél. 2 Alkonyodott. A rozoga melegben papírközelbe ért a nap. Minden megállt. Állt ott egy vasgolyó is. 3 “Világ báránya, lupus in fabula, a jelenidő vitrinében égek!” Olvass tovább

  • in

    Pilinszky János – Aranykori töredék

    Pilinszky János – Aranykori töredék U. E.-nek Öröm előzi, hirtelen öröm, ama szemérmes, szép anarchia! Nyitott a táj, zavartan is sima, a szélsikálta torlaszos tetőkre, a tenger kőre, háztetőre látni: az alkonyati rengeteg ragyog. Kimondhatatlan jól van, ami van. Minden tetőről látni a napot. Az össze-vissza zűrzavar kitárul, a házakon s a házak tűzfalán, a […] Olvass tovább

  • in

    Pilinszky János: Örökkön-örökké

    Jöjjön Pilinszky János: Örökkön-örökké verse. Várok, hogyha váratsz, megyek, ha terelsz, maradék szemérmem némasága ez, úgyse hallanád meg, hangot ha adok, sűrü panaszommal jobb ha hallgatok. Tűrök és törődöm engedékenyen: mint Izsák az atyját, én se kérdezem, mivégre sanyargatsz, teszem szótalan, szófogadó szolga, ami hátra van. Keserüségemre úgy sincs felelet: minek adtál ennem, ha nem […] Olvass tovább

  • in

    Pilinszky János: Apokrif

    Jöjjön  Pilinszky János: Apokrif című költeménye. 1 Mert elhagyatnak akkor mindenek. Külön kerül az egeké, s örökre a világvégi esett földeké, s megint külön a kutyaólak csöndje. A levegőben menekvő madárhad. És látni fogjuk a kelő napot, mint tébolyult pupilla néma és mint figyelő vadállat, oly nyugodt. De virrasztván a számkivettetésben, mert nem alhatom akkor éjszaka, […] Olvass tovább

  • in

    Pilinszky János: Éjféli fürdés

    Pilinszky János: Éjféli fürdés A tó ma tiszta, éber és oly éles fényü, mint a kés, lobogva lélekző tükör, mit lassu harcban összetör karom csapása. Nyugtalan heves fogakkal visszamar a mélyen megzavart elem. Legyőzve, lustán fekszem el és hallgatózom. Csillagok rebbennek csak, mint elhagyott egek vizébe zárt halak, tünődve úszó madarak. Elnézem őket, röptüket az […] Olvass tovább

  • in

    Pilinszky János: Anyám

    Pilinszky János: Anyám Az életed kihült üveg, csiszolt és készre alkotott, hogy rajta át a szép halált szabad szemeddel láthatod, amint a lelked ablakát elállja minden földi fény elől, mely megbonthatná bensőd alkonyát. Magadba vagy, s csupán a fák, az áldott, ázott, őszi fák, csupán a fák a híveid. A híveid, s te szólsz nekik, […] Olvass tovább

  • in

    Pilinszky János – Magamhoz

    Jöjjön Pilinszky János – Magamhoz verse. Bátran viseld magányodat, én számon tartlak téged, ne hagyd a sorsod csillagokra, benned érjen a végzet. Vállad két éber sarka közt ha sisteregve átcsap, tudom, több vagy mindannyiunknál, benned vakít a bánat. Légy hát, akár az állatok, oly nyersen szép és tiszta, bátran figyelj, mint ők figyelnek kegyetlen titkaikra S […] Olvass tovább

Load More
Congratulations. You've reached the end of the internet.