Jöjjön Radnóti Miklós: Levél a hitveshez verse. A mélyben néma, hallgató világok, üvölt a csönd fülemben s felkiáltok, de nem felelhet senki rá a távol, a háborúba ájult Szerbiából s te messze vagy. Hangod befonja álmom, s szivemben nappal ujra megtalálom, hát hallgatok, míg zsong körém felállván sok hűvös érintésü büszke páfrány. Mikor láthatlak ujra, nem tudom már, ki biztos voltál, ...

Read More »

Jöjjön Radnóti Miklós: Tavaszi szeretők verse. Látod! boldog csókjaink öröme harsog a fák közt és árnyékkal áldja testünket a táj! hallod, hogy terül a füvön a fény és pattan a fákon dallal a hajtás! csak csörgető fekete tücskök zaja dicséri most fűnek és fának jó örömét! nézd a vízen, messze partok homályos tövén tükrösen fénylik tavaszi kedvünk! mert mi vagyunk ...

Read More »

Jöjjön Radnóti Miklós: Bájoló verse. Rebbenő szemmel ülök a fényben, rózsafa ugrik át a sövényen, ugrik a fény is, gyűlik a felleg, surran a villám s már feleselget fenn a magasban dörgedelem vad dörgedelemmel, kékje lehervad lenn a tavaknak s tükre megárad, jöjj be a házba, vesd le ruhádat, már esik is kint, vesd le az inged, mossa az eső ...

Read More »

Jöjjön Radnóti Miklós: Tétova óda verse. Mióta készülök, hogy elmondjam neked szerelmem rejtett csillagrendszerét; egy képben csak talán, s csupán a lényeget. De nyüzsgő s áradó vagy bennem, mint a lét, és néha meg olyan, oly biztos és örök, mint kőben a megkövesült csigaház. A holdtól cirmos éj mozdul fejem fölött s zizzenve röppenő kis álmokat vadász. S még mindig ...

Read More »

Jöjjön Radnóti Miklós: Dicséret verse. Fénylő ajkadon bujdokoló nap a mosolyod; szelíden süt rám és meleg. Hangodra kölyökként sikoltanak a záporoktól megdagadt kis csermelyek. Pillantásodtól nő a fű, kihajt a száraz ág és tőled piroslik a vér. Ha meghalsz, meghalok; porainkból egyszerre sodor majd forgó tornyot a szél. Köszönjük, hogy elolvastad Radnóti Miklós: Dicséret költeményét. Mi a véleményed Radnóti Miklós: ...

Read More »