Ajánljuk:

  • in

    Szabó Lőrinc: Erdei csönd

    Jöjjön Szabó Lőrinc: Erdei csönd verse. Az erdő arcot cserélt. Tájai vonzottak már, színváltozásai s nem a képzelt kalandok. Ami csak gyönyörű volt benne és ami nagy, sorra tárúlkozott. Legjobban a nyár tetszett, a fény százezer nyila a sötét bozót alján, fent meg a zöld lomb végtelen hullámtorlasza, a rab gomolygás. A vén fák alatt […] Olvass tovább

  • in

    Szabó Lőrinc: A megszállott

    Jöjjön Szabó Lőrinc: A megszállott verse. Neved – fekete dörrenés – fájva visszhangzik bennem, és felveri minden pillanat emlékedet és nyugalmamat. Neved, mint elitélt felett ha a halálos dob pereg, szakadatlan és süketen dobol elkínzott idegeimen. Nem akarlak és rád gondolok, gyötrődve és gyűlölve, hogy egyszer megízlelt húsod után kiált minden kis porcikám. Nem akarlak […] Olvass tovább

  • in

    Szabó Lőrinc: Új szemüveg

    Jöjjön Szabó Lőrinc: Új szemüveg verse. Hogy mondjam el, hogy ne nevessetek? …Kifizettem az új szemüveget s alig léptem ki a boltból, alig néztem körül az utcán egy kicsit, ég s föld kivirult: házak, emberek, az egész világ újjászületett. Nem győztem nézni. Mintha hirtelen megrészegedett volna a szemem, olyan szép volt az első pillanat, erősebb […] Olvass tovább

  • in

    Szabó Lőrinc: Pillanatok

    Jöjjön Szabó Lőrinc Pillanatok verse. Mióta tegnap megcsókoltalak s te sóváran (de csak egy pillanatra, mert máris tiltakoztál!) remegő térdeid közt hagytad a térdemet: folyton elém rajzol a hála, folyton előttem állsz, utcán és munka közben folyton beléd ütközöm: hátracsukló fejedet látom, kigyúlt arcodat, csukott szemedet s a kínzó gyönyörvágy gyönyörű mosolyát az ajkadon. Ilyenkor […] Olvass tovább

  • in

    Szabó Lőrinc: Ima a gyermekekért

    Jöjjön Szabó Lőrinc: Ima a gyermekekért verse. Fák, csillagok, állatok és kövek szeressétek a gyermekeimet. Ha messze voltak tőlem, azalatt eddig is rátok bíztam sorsukat. Énhozzám mindig csak jók voltatok, szeressétek őket, ha meghalok. Tél, tavasz, nyár, ősz, folyók, ligetek, szeressétek a gyermekeimet. Te, homokos, köves, aszfaltos út, vezesd okosan a lányt, a fiút. Csókold helyettem, szél, […] Olvass tovább

  • in

    Szabó Lőrinc: Még egyszer

    Szabó Lőrinc: Még egyszer Piros húsbarlang a szád, nézlek és nézel, elakad a szívem s érzem: már nem én akarom akaratomat. Piros, vérpiros remegés tested a fehér bőr alatt, idegen húsod rokoni hangon szólítja húsomat. Ha mi szólnánk, részegen is azt mondanánk, hogy nem szabad. Két néma tolmács dönti el, hogy ki vagyok és hogy […] Olvass tovább

  • in

    Szabó Lőrinc: Tavasz

    Jöjjön Szabő Lőrinc: Tavasz verse. „Mi az?” – kérdezte Vén Rigó. „Tavasz” – felelt a Nap. „Megjött?” – kérdezte Vén Rigó. „Meg ám!” – felelt a Nap. „Szeretsz?” – kérdezte Vén Rigó. „Szeretlek!” – szólt a Nap. „Akkor hát szép lesz a világ?” „Még szebb és boldogabb Legszebb tavaszi versek – íme 12 nagyszerű költemény a […] Olvass tovább

  • in

    Szabó Lőrinc: Melletted

    Szabó Lőrinc: Melletted Rosszat nem mondhatsz rám, amit meg ne tetéznék; katona vagyok katonák közt, s te vagy a vészfék: megállitasz, fogsz, hogy megint gyerek lehessek; tudom, hogy ma is jó vagyok, mikor szeretlek. Hogy még bírok embert szeretni, magam sem értem; szidtam a szerelmet, mikor róla beszéltem, láttam bukásnak, butaságnak, esküszegésnek, üzletnek, bűnnek, állati […] Olvass tovább

  • in

    Szabó Lőrinc: Különbéke

    Jöjjön Szabó Lőrinc: Különbéke verse. Ha tudtam volna régen, amit ma már tudok, ha tudtam volna, hogy az élet milyen mocsok, nem fütyörésznék most az uccán ilyen vigan: valószínűleg felkötöttem volna magam. Régen, mint az álamok tékozló más fiai, azt hittem, lehet a világon segíteni, azt hittem, szép szó vagy erőszak ér valamit s az […] Olvass tovább

  • in

    Szabó Lőrinc: A túlsó part

    Jöjjön Szabó Lőrinc: A túlsó part verse. S ez lett fontos az Istenek előtt. Áldottak voltak a titkos erők, melyek a túlsó partra vittek át, ahol a lélek elejti magát, ahol gyógyul a fájó akarat, ahol bilincsét oldja a tudat, ahol levedli magányát az Egy, ahol a Sokba az ember hazamegy, ahol félelem és vágy megszünik, […] Olvass tovább

  • in

    Szabó Lőrinc: Nyitnikék

    Jöjjön Szabó Lőrinc: Nyitnikék verse. Alszik a hóban a hegy, a völgy; hallgat az erdő, hallgat a föld. Mikor legutóbb jártam itt, nyár nyitogatta pipacsait, a nyár nyitogatta, temette az ősz; és volt, aki vesztett, és nincs, aki győz. Lombnak, virágnak nyoma sehol, fekete csontváz a fa, a bokor, s halotti csipke a díszük is, […] Olvass tovább

  • in

    Szabó Lőrinc: Őszi éjszaka

    Jöjjön Szabó Lőrinc: Őszi éjszaka verse. Éjfélen az óramutatók! – És távol: fekete erdők! Rothadni ázott bokrok alatt, különös ízekkel a szánkban! Hangyák! és édesen hámlik a hús! hűs záporok énekelnek – Óh, néma giliszták! őszi csönd! jácint szellők suhogása! Mert ősz van és agyam-kezem már igazán belefáradt a pénzszerzésbe… – Barátaim, hát ennyi, csak […] Olvass tovább

Load More
Congratulations. You've reached the end of the internet.