Ajánljuk:

  • in

    Szabó Lőrinc: Kár

    Jöjjön Szabó Lőrinc: Kár című verse. Szabó Lőrinc: Kár Kár elrontani, kár, buta kis életünket, úgyis ritka az ünnep, úgyis jön a halál. Mind, ami konc, ami érdem, ami lehet, be kicsi! Maga az ember, ahogy van, túlhitvány valami. Sír bennünk az igaz szív s épúgy sír a komisz; kár, hogy túlsokat ártunk fölöslegesen is. […] Olvass tovább

  • in

    Szabó Lőrinc: Ima a gyermekekért

    Jöjjön Szabó Lőrinc: Ima a gyermekekért verse. Fák, csillagok, állatok és kövek szeressétek a gyermekeimet. Ha messze voltak tőlem, azalatt eddig is rátok bíztam sorsukat. Énhozzám mindig csak jók voltatok, szeressétek őket, ha meghalok. Tél, tavasz, nyár, ősz, folyók, ligetek, szeressétek a gyermekeimet. Te, homokos, köves, aszfaltos út, vezesd okosan a lányt, a fiút. Csókold helyettem, szél, […] Olvass tovább

  • in

    Szabó Lőrinc: A szél meg a nap

    Jöjjön Szabó Lőrinc: A szél meg a nap. Licskes-lucskos szürke bácsi (Hujj, hujj, én a Szél vagyok!) kék udvarban seprűjével megkergette a Napot. Szél mondta: Hujj, hujj, hujj! Nap mondta: Bújj, bújj, bújj! Szél kergette, utolérte, jól megverte a Napot; megkergette, utolérte, összetörte, kék udvarból kiseperte, kendőjébe bekötötte, mondjátok meg: hova tette? Zsebbe tette a […] Olvass tovább

  • in

    Szabó Lőrinc: Semmiért egészen

    Jöjjön Szabó Lőrinc: Semmiért egészen verse. Hogy rettenetes, elhiszem, De így igaz. Ha szeretsz, életed legyen Öngyilkosság, vagy majdnem az. Mit bánom én, hogy a modernek Vagy a törvény mit követelnek; Bent maga ura, aki rab Volt odakint, Én nem tudok örülni csak A magam törvénye szerint. Nem vagy enyém, míg magadé vagy: Még nem […] Olvass tovább

  • in

    Szabó Lőrinc: Őszi éjszaka

    Jöjjön Szabó Lőrinc: Őszi éjszaka verse. Éjfélen az óramutatók! – És távol: fekete erdők! Rothadni ázott bokrok alatt, különös ízekkel a szánkban! Hangyák! és édesen hámlik a hús! hűs záporok énekelnek – Óh, néma giliszták! őszi csönd! jácint szellők suhogása! Mert ősz van és agyam-kezem már igazán belefáradt a pénzszerzésbe… – Barátaim, hát ennyi, csak […] Olvass tovább

  • in

    Szabó Lőrinc: Nincs rád időm

    Jöjjön Szabó Lőrinc: Nincs rád időm verse. Égből hívsz? Hangod még elér, egy percre fölfigyel bennem a vér, aztán csak régi, sötét dühe zúg, mar, mint a lúg. Én poklok rabja vagyok, és már nem tudom, mi a pihenés… Te? – Menj… Neked még otthonod az arany ősz, a kék tavasz: te ráérsz, tied a végtelen, […] Olvass tovább

  • in

    Szabó Lőrinc: Pillanatok

    Jöjjön Szabó Lőrinc Pillanatok verse. Mióta tegnap megcsókoltalak s te sóváran (de csak egy pillanatra, mert máris tiltakoztál!) remegő térdeid közt hagytad a térdemet: folyton elém rajzol a hála, folyton előttem állsz, utcán és munka közben folyton beléd ütközöm: hátracsukló fejedet látom, kigyúlt arcodat, csukott szemedet s a kínzó gyönyörvágy gyönyörű mosolyát az ajkadon. Ilyenkor […] Olvass tovább

  • in

    Szabó Lőrinc: Szeretlek

    Jöjjön Szabó Lőrinc: Szeretlek verse. Szeretlek, szeretlek, szeretlek, egész nap kutatlak, kereslek, egész nap sírok a testedért, szomorú kedves a kedvesért, egész nap csókolom testedet, csókolom minden percedet. Minden percedet csókolom, nem múlik ízed az ajkamon, csókolom a földet, ahol jársz, csókolom a percet, mikor vársz, messziről kutatlak, kereslek, szeretlek, szeretlek, szeretlek. Köszönjük, hogy elolvastad […] Olvass tovább

  • in

    Szabó Lőrinc: Lóci óriás lesz

    Jöjjön Szabó Lőrinc: Lóci óriás lesz verse. Veszekedtem a kisfiammal, mint törpével egy óriás: – Lóci ne kalapáld a bútort! Lóci, hova mégy, mit csinálsz? Jössz le rögtön a gázresóról? Ide az ollót! Nem szabad! Rettenetes, megint ledobta az erkélyről a mozsarat! Hiába szidtam, fenyegettem, nem is hederített reám; lépcsőnek használta a könyves polcokat egész […] Olvass tovább

  • in

    Szabó Lőrinc: Az Egy arcai

    Jöjjön Szabó Lőrinc: Az Egy arcai verse. Vagy nem is voltál? S most is magamat szólongatom csak?… Téged láttalak ki az égből, téged rá a világ gyermekeire, szemed sugarát – a magamét! – s mennyei burkodat földiekre, hogy mutathassanak, örök képet, sok múló tünemény: palánk mellett, tyúkketrec tetején nyestem a nyárfát, téged vártalak, s meg […] Olvass tovább

  • in

    Szabó Lőrinc: A megszállott

    Jöjjön Szabó Lőrinc: A megszállott verse. Neved – fekete dörrenés – fájva visszhangzik bennem, és felveri minden pillanat emlékedet és nyugalmamat. Neved, mint elitélt felett ha a halálos dob pereg, szakadatlan és süketen dobol elkínzott idegeimen. Nem akarlak és rád gondolok, gyötrődve és gyűlölve, hogy egyszer megízlelt húsod után kiált minden kis porcikám. Nem akarlak […] Olvass tovább

  • in

    Szabó Lőrinc: A kimondhatatlan

    Jöjjön Szabó Lőrinc: A kimondhatatlan verse. A szíved majdnem megszakad szólnál, de szavad elakad, szólnál, de görcs és fájdalom fuldoklik föl a torkodon, oly mélyről, mintha lelkedet, a recsegő idegeket húzná magával, úgy sajog szád felé néma sóhajod. S egyszerre oly gyönge leszel, hogy szárnyas szédülés ölel, fogaid közül valami sírás, valami állati nyöszörgés kínlódik […] Olvass tovább

Load More
Congratulations. You've reached the end of the internet.