Ajánljuk:

  • in

    Szabó Lőrinc: Az anyák

    Jöjjön Szabó Lőrinc: Az anyák verse. Csak egy voltak kivétel, az Anyák Szentek és ápolónők: a csodát, a jelenést láttam bennük. A nagy odaadást, az aggodalmakat, a virrasztást, a könnyet, s mind, amit a no szenved, ha otthon dolgozik, a gondviselést. Hogy testileg mi a férj, feleség s a család viszonya, nem sejtettem-kutattam. Valami, éreztem, […] Olvass tovább

  • in

    Szabó Lőrinc születésnapi idézet

    Íme Szabó Lőrinc születésnapi köszöntője. “Születésed napján mit kívánjak neked? Gyönyörűt, egyedülit nagyon-nagyon szépet! Amit csak én kívánok neked és senki más, Ami egyedüli, akárcsak Veled a nagyvilág! Talán azt, hogy sokáig maradj meg nekem, Hogy legyél itt mindig egészen mellettem. Ez a kívánság is önző látod, Ezért egyszerűen csak: Boldog Szülinapot Kívánok!” Szabó Lőrinc Olvass tovább

  • in

    Szabó Lőrinc: Nincs rád időm

    Jöjjön Szabó Lőrinc: Nincs rád időm verse. Égből hívsz? Hangod még elér, egy percre fölfigyel bennem a vér, aztán csak régi, sötét dühe zúg, mar, mint a lúg. Én poklok rabja vagyok, és már nem tudom, mi a pihenés… Te? – Menj… Neked még otthonod az arany ősz, a kék tavasz: te ráérsz, tied a végtelen, […] Olvass tovább

  • in

    Szabó Lőrinc – Mondják, hogy szép

    Jöjjön Szabó Lőrinc – Mondják, hogy szép verse. Mondják, hogy szép, és én semmit se mondok, mondják, hogy égő bronzhaja a hajnal, hogy csillagokat hordoz nagy szemében s hogy büszke és dacos és rá se nézne oly csúnya, fekete fiúra, mint én. Ő csak kacag, és sóvárogva nézik gúnyos ajkát és álla keskeny ívét, és […] Olvass tovább

  • in

    Szabó Lőrinc – Miskolc

    Jöjjön Szabó Lőrinc – Miskolc verse. Miskolcon többször laktunk. De alig emlékszem rá… Tűzijáték vakít: avasi ünnep? Egyszer egy hatost kaptam egy nénitől! És villamost ott láttam először, s – mint csöpp gyerek – óriási búzavásárteret. S mit még? Majálist: lacikonyha, tánc! Hogy bámultam a viccmondó cigányt! És látom a Szinvát is: a fa-híd alatt, […] Olvass tovább

  • in

    Szabó Lőrinc: Pillanatok

    Jöjjön Szabó Lőrinc Pillanatok verse. Mióta tegnap megcsókoltalak s te sóváran (de csak egy pillanatra, mert máris tiltakoztál!) remegő térdeid közt hagytad a térdemet: folyton elém rajzol a hála, folyton előttem állsz, utcán és munka közben folyton beléd ütközöm: hátracsukló fejedet látom, kigyúlt arcodat, csukott szemedet s a kínzó gyönyörvágy gyönyörű mosolyát az ajkadon. Ilyenkor […] Olvass tovább

  • in

    Szabó Lőrinc: Káprázat

    Jöjjön Szabó Lőrinc: Káprázat verse. Először a szem csókol, aztán a kezem, mint tenger ömölsz el érzékeimen, mint tenger ömöllek én is körül, aztán part, s tenger összevegyül, s együtt, egymás partján heverünk; – vagy nyári réten ringat gyönyörünk, s mi vagyunk a virág, az illat, a nap s a lepkék bennünk párzanak; – vagy […] Olvass tovább

  • in

    Szabó Lőrinc: Az utolsó perc a vigasz előtt

    Jöjjön Szabó Lőrinc: Az utolsó perc a vigasz előtt verse. Várni, még mindig várni, hosszú út után, szenny után, szégyen után, várni, még mindig várni, hosszú út után, most is, mikor a rohanás már holtra tikkadt bennem, – és még egy negyedóra! – – Messze kihajlok a gyorsvonatból, hogy legalább a szem vigyen közelébb hozzád, […] Olvass tovább

  • in

    Szabó Lőrinc: Lóci óriás lesz

    Jöjjön Szabó Lőrinc: Lóci óriás lesz verse. Veszekedtem a kisfiammal, mint törpével egy óriás: – Lóci ne kalapáld a bútort! Lóci, hova mégy, mit csinálsz? Jössz le rögtön a gázresóról? Ide az ollót! Nem szabad! Rettenetes, megint ledobta az erkélyről a mozsarat! Hiába szidtam, fenyegettem, nem is hederített reám; lépcsőnek használta a könyves polcokat egész […] Olvass tovább

  • in

    Szabó Lőrinc: Az Egy arcai

    Jöjjön Szabó Lőrinc: Az Egy arcai verse. Vagy nem is voltál? S most is magamat szólongatom csak?… Téged láttalak ki az égből, téged rá a világ gyermekeire, szemed sugarát – a magamét! – s mennyei burkodat földiekre, hogy mutathassanak, örök képet, sok múló tünemény: palánk mellett, tyúkketrec tetején nyestem a nyárfát, téged vártalak, s meg […] Olvass tovább

  • in

    Szabó Lőrinc: A megszállott

    Jöjjön Szabó Lőrinc: A megszállott verse. Neved – fekete dörrenés – fájva visszhangzik bennem, és felveri minden pillanat emlékedet és nyugalmamat. Neved, mint elitélt felett ha a halálos dob pereg, szakadatlan és süketen dobol elkínzott idegeimen. Nem akarlak és rád gondolok, gyötrődve és gyűlölve, hogy egyszer megízlelt húsod után kiált minden kis porcikám. Nem akarlak […] Olvass tovább

Load More
Congratulations. You've reached the end of the internet.