A versek oldala
Jöjjön Tóth Árpád: Erdőszél verse Mensáros László előadásában. Itt valaha Mátyás király Nézhette az estéli táj Kék fényében a megbuvó vad Nyomán felrebbenő rigókat. Azóta, hogy leáldozott Az a nap, itt mi változott? A szikla omlott pár vonalnyit, S a gyom, amely virít, meg elnyit, A dercefű s a fecskefű, Melyhez a kóbor kecske hű, […] Olvass tovább
Jöjjön Tóth Árpád: Álarcosan verse. Hát rossz vagyok? szótlan? borús? hideg? Bocsáss meg érte. Hisz ha tudnám, A világ minden fényét s melegét Szórva adnám. Kastélyokat. Pálmákat. Táncokat. Ibolyákkal a téli Riviérát. Vagy legalább egy-egy dús, összebújt, Boldog órát. De most oly nehéz. Most egy sugarat Se tudok hazudni, se lopni. Vergődő és fénytelen harcokon […] Olvass tovább
Jöjjön Tóth Árpád: Lélektől lélekig verse. Tóth Árpád: Lélektől lélekig Állok az ablak mellett éjszaka, S a mérhetetlen messzeségen át Szemembe gyűjtöm össze egy szelíd Távol csillag remegő sugarát. Billió mérföldekről jött e fény, Jött a jeges, fekete és kopár Terek sötétjén lankadatlanul, S ki tudja, mennyi ezredéve már. Egy égi üzenet, mely végre most […] Olvass tovább
Jöjjön Tóth Árpád: Esti sugárkoszorú verse. Előttünk már hamvassá vált az út, És árnyak teste zuhant át a parkon, De még finom, halk sugárkoszorút Font hajad sötét lombjába az alkony: Halvány, szelíd és komoly ragyogást, Mely már alig volt fények földi mása, S félig illattá s csenddé szűrte át A dolgok esti lélekvándorlása. Illattá s […] Olvass tovább
Jöjjön Tóth Árpád: Rímes, furcsa játék verse. Szeszélyes, bús ajándék E rímes, furcsa játék, Oh, zokog, bár negédes – Fogadd szivedbe édes! Mert csupa szívbevert seb Vérszínezi e verset Mint halvány őszirózsa Szirmát az őszi rozsda. De lásd, egyebem nincsen, Se birtokom, se kincsem, Nem adhatok tenéked Csak ily borús zenéket. Szebb volna büszke kastély […] Olvass tovább
Jöjjön Tóth Árpád: Kaszáscsillag verse. Kora este a padon Ülök, künn a Bástyán, Tűnődöm a csillagok Néma fordulásán; Kaszáscsillag, az öreg, A nyugati szélen Éppen nyugszik: eleget Ragyogott a télen. Hányszor néztem akkor őt Fájó órák éjén, Virrasztott a téli ég Kopár meredélyén, Égett nagy fényjelekkel, Csuda-rejtelemmel, Ő, az örök Orion, A vén Égi Ember. […] Olvass tovább
Jöjjön Tóth Árpád: Jó éjszakát verse. Falon az inga lassú fénye villan, Oly tétován jár, szinte arra vár, Hogy ágyam mellett kattanjon a villany, S a sötétben majd boldogan megáll. Pihenjünk. Az álomba merülőnek Jó dolga van. Megenyhül a robot, Mint ahogy szépen súlya vész a kőnek, Mit kegyes kéz a mély vízbe dobott. Pihenjünk. Takarómon […] Olvass tovább
Jöjjön Tóth Árpád: Körúti hajnal verse. Vak volt a hajnal, szennyes, szürke. Még Üveges szemmel aludtak a boltok, S lomhán söpörtek a vad kővidék Felvert porában az álmos vicék, Mint lassú dsinnek, rosszkedvű koboldok. Egyszerre két tűzfal között kigyúlt A keleti ég váratlan zsarátja: Minden üvegre száz napocska hullt, S az aszfalt szennyén szerteszét gurult […] Olvass tovább
Jöjjön Tóth Árpád: Miért? verse. Miért? Ó, szitkozódva s könnyesen s borongva, Mindenhogy: árván, tépetten, sután, Csak ez az egy kérdés, e kínos, tompa, Leseng a világban. Halljátok? A nagy, Örök, hatalmas, vén kristályharang, Az ősharang, a kék menny, Ezt kongatja az őrült csenden át: Miért? Olvass tovább
Jöjjön Tóth Árpád: Pünkösdi gyermeknap írása. Itt van, nemde, Ön is vette észre, A gyermeknap, Mely terhet ró kendre? Urnák állnak Kint az utcasarkon, S a sarkadra Lépnek s mondják: pardon! Úrnők mondják: “Pardon! álljon meg kegyed, S ejtsen az urnába Fillért avagy bankjegyet.” És az arcunk Szép lesz, mint a kréta, Eszünkbejut tegnapelőttről A […] Olvass tovább
Jöjjön Tóth Árpád: Tetemrehívás verse. Olykor a bíbor alkonyatban Elnehezedik a szivem – Felnézek a nagy, csuda égre, És látást látok, úgy hiszem. Boldogtalan fantáziámnak Úgy rémlik, a felhők felett Azért a csönd: meghalt az Isten, És ravatalra tétetett. Fejénél roppant arany lángok, Antares s Orion ragyog, Körüle térdre rogyva sírnak Az árván maradt angyalok. Valaki […] Olvass tovább
Jöjjön Tóth Árpád: Húsvéti versike költeménye. Alászolgája! A Ludas Matyi-pálya, Isten bizony nehéz e’ – Erre nézve Nem lehet senkinek aggálya, A legaggabb gáncsolók agg mája Se irigyelheti eztet A szomorú keresztet. Például kérem, Most is meg kell őrizni A hidegvérem, Mikor e szép áprilisi télbe Arra vagyok itélve, Hogy ahelyett, hogy korcsolyát öltve Kisiklanék […] Olvass tovább