A versek oldala
Weöres Sándor: Vonuló vadludak Hótalan a tél, barnazöld a rét, a szürke égen vadlibák sötét gyöngysora lendül – Lassan ringatják íves szárnyukat, nyújtják nyakukat – Nézd az árnyukat: ott fut a lápon – Meszes kékségbe mártják csőrüket, tág ürbe lengő vadliba-sereg gágog az égen – Olvass tovább
jöjjön Weöres Sándor: A két nem verse. A nő: tetőtől talpig élet. A férfi: nagyképű kisértet. A nőé: mind, mely élő és halott, úgy, amint két-kézzel megfoghatod; a férfié: minderről egy csomó kétes bölcsesség, nagy könyv, zagyva szó. A férfi — akár bölcs, vagy csizmavarga — a világot dolgokká széthabarja s míg zúg körötte az […] Olvass tovább
Weöres Sándor: Jubilus Ti rengeteg fényben remegő vidékek, ti hallgatag erdők, hintái az égnek, ti párolgó rétek, kedvemet kék labdaként magasba vigyétek! Te szinarany torony, tavaszi szerelem! halavány százszorszép, mondd meg, mi lesz velem? kedvedet mint tegyem? Hánykolódom éjszaka, nem lelem a helyem. Ime, a madarak ismét dalba fognak, a százlábuak a kő alatt mozognak, […] Olvass tovább
Jöjjön Weöres Sándor: A nő verse. A nő: tetőtől talpig élet. A férfi: nagyképű kísértet. A nőé: mind, mely élő és halott, úgy, amint két-kézzel megfogadhatod; a férfié; minderről egy csomó kétes bölcsesség, nagy könyv, zagyva szó. A férfi – akár bölcs, vagy csizmavarga – a világot dolgokká széthabarja s míg zúg körötte az egy-örök […] Olvass tovább
Weöres Sándor: Öröklét A Föld, hol az élet terem, a mindent elnyelő sírverem a síkság, hegy, tenger, folyó öröknek látszik és muló. Világűr és mennyboltozat sok forgó égi kapcsolat a milliárdnyi tűzgolyó öröknek látszik és muló. Mit eltemet a feledés, egy gyík-kúszás, egy szárnyverés, egy rezdület mely elpörög Múlónak látszik és örök Mert ami egyszer […] Olvass tovább
Jöjjön Weöres Sándor – A liba pék verse. Haragos a liba pék, A kenyere odaég. Liba pék, te liba pék, gyere, liba pék! Ha kisasszony volnál, Nem morognál, Lágy meleg cipóért Kicsi fehér fejkendőben Kényesen hajolnál! Ma dühös a liba pék: Csuda-sok a potyadék, A perece nem elég, Kenyere meg odaég. Liba pék! Szegény liba […] Olvass tovább
Weöres Sándor és a vers, ami sokak szívébe lopta be magát. Az irodalom birodalmában olykor olyan költők emelkednek ki, akik képessé válnak arra, hogy a szavak varázslatával mélyen berántsanak minket az alkotásaik világába, és ott hagyják örök nyomot a szívünkben és elménkben. Weöres Sándor, a 20. századi magyar irodalom egyik kivételes alkotója, ilyen költő volt. […] Olvass tovább
Jöjjön Weöres Sándor: A kísértet dala írása Székhelyi József előadásában. Zúg az öreg erdő, száll a fehér felhő, összebújnak a vadak. Itt benn a szívemben mért üldözöl engem? sohase bántottalak. Jeges éjszakában őz tiporja hátam, cinke tépi a fülem, bodzabokor-ágról csorog rám a zápor, nem adnak szállást nekem. Olvasd el a teljes verset itt Hallgassuk […] Olvass tovább
Jöjjön Weöres Sándor: Ballada három falevélről verse. Lehullott három falevél észrevétlen az őszi ágról. És jött a szél, a messzi szél, egy messzi, másik, új világból – Elröpült három falevél. – – – – – – – – – – – – – – – Az egyik magasba vágyott: talált a felhők közt új világot, […] Olvass tovább
Jöjjön Weöres Sándor: Vásár verse. I. Olcsó az alma, itt van halomba, aki veszi, meg is esz, olcsó az alma! II. Kis trombitát vegyenek, pirosat, fehéret, lilát, zöldet, kéket! Mézesbábot vegyenek, Tükrös-szívet, szépet! III. Fut a kutya-szán, szalad igazán, igazán, köszörűs vagyok én, kutya-szánon futok én. IV. Van-e csizma eladó, hóba-sárba mindig jó? Van kis […] Olvass tovább
Jöjjön Weöres Sándor: Tündérszerelem verse. Árnyad voltam, nedves moha közt bujdokoltam, fölém-simuló tótükörben mindenem fájt, sások éle összevagdalt, bocsáss be, bocsáss be! Ott a felhő puha ágya, selyem holdfény borul rája, ne gyere az én szobámba. Lángod voltam, forróságodat sírva hordtam, kopár égen meddő szívemtől perzselődtem, mégis fáztak a virágok, bocsáss be, bocsáss be! Ott […] Olvass tovább
Jöjjön Weöres Sándor: Bolero verse. Mind elmegyünk, a ringatózó fák alól mind elmegyünk, a párás ég alatt mind indulunk a pusztaságon át a száraz ég alá, ahányan így együtt vagyunk, olyik még visszanéz, a holdsugár a lábnyomunkba lép, végül mind elmegyünk, a napsütés is elmarad és lépdelünk a csillagok mögött a menny abroncsain, tornyok fölé, […] Olvass tovább