in

Versek erdőről, fákról

Versek erdőről, fákról
Hirdetés

A tavasz felé közeledve egy csokorba szedtük azokat a szerzeményeket, amelyek a természeti szépségekről szólnak. Olyan gyönyörű sorokat olvashatsz, hogy szinte az erdőbe repítenek majd!

Íme a Versek erdőről, fákról összeállításunk!

Petőfi Sándor: Járnak, kelnek sokan zöld erdőben…

Járnak, kelnek sokan zöld erdőben;
Vagyon a nap épen lemenőben.
Rózsákat fest utósó sugára
Dombtetőre, lombok sudarára.

De veszik ők mindezt csekélyebbnek,
Semhogy rajta megörvendezzenek;
Párosult két vadgalamb búgása –
Ebben fakad örömök forrása.

Járok, kelek én is zöld erdőben.
Nap lementén van gyönyörüségem,
Nap lementén, nap piros sugarán,
Amint játszik a lombok sudarán.

Csak ne volna galambok búgása –
Ebben fakad bánatom forrása;
Mert ha látom szép páros voltokat,
Megsiratnom kell árva magamat.

József Attila: Ritkás erdő alatt

Ritkás erdő alatt a langy tó,
likba búvik piros bogárka,
fű biccen szürke csepp varangytól
és a szántón borong a nyárfa.

Magos muharban hasán horkol
odvas dorong, a végén gomba.
Nézi teltkeblű öreg hordó,
puha moha meg zsíros donga.

Lebeg a hosszú szél lebontva,
– késő, szép délután ez, késő –
fodraiból a levelet
fésüli zümmögő fésű.

S a köd szoptatós melle buggyan
a ráncos szoknyájú hegyek közt, –
így volt. Egy ember ült a porban
s eltűnt a kifeslő jegenyék közt.

Dsida Jenő: Törpefenyők jaja

Opálos árnyak a bérci bordán,
töprengő törpefenyők.
Úgy elfogyott az élet
idefenn!

Szürkés fehérség, csend, hideg,
az ég peremén szúró csillagok
a néha robogva, zuhanva dörgő
lavinák.

A fenyők szélsóhajokat küldenek
idegen, messzi síkokra:
Jaj nekünk, magányos fáknak,
jaj nekünk itt a tetőn!

Apáink dárdás üstöke még
a felhős egekbe döfött: –
unokáink már ki sem látszanak
a hó alól.

Várnai Zseni: Útszéli cserje

Itt is úgy van,
mint az emberi világban!
Az egyik fa már szinte égig ér,
a másik törpe, fanyar bogyókat érlel,
s azt tartják róla, hogy
semmit sem ér.

Tűzre se jó,
mert göbecses az ága,
ő tudja jól
s szerényen meglapul
az útszélen, hol szelek vitorláznak,
de az ég napja rásüt
vigaszul.

A pillék és a méhek látogatják
mert a virága csupa, csupa
méz…
körülzsongják s egymásnak
hírül adják:
– Ez egy jó fácska,
másfelé ne nézz!

Ő meg irul-pirul nagy örömében
és kivirul,
már szebb, mint aki szép,
fanyar bogyója
sötétvörösre érik,
a darazsak is döngik jó hirét.

Kis törpe fácska,
te csak ragyogj a fényben,
s birkózz, mikor a jégvihar
dühöng,
mikor tölgyek és jegenyék
meghasadnak,
téged ölel és megvéd az anyaföld…
Belőle lettél,
kicsinynek születtél
szélfútta magból, mint a
végtelen
változat itt a létező világban,
mint az örök törvények szerinti
Értelem!

Juhász Gyula: Áldás a fenyőkre

Mikor tavasszal ibolyák fakadtak,
Ti maradtatok csak búsnak, hallgatagnak,
Madár szólt, virág nyílt, mindenféle ágon,
Ti állottatok csak árván a világon.

De lám, itt a tél is! Madár, virág hol van ?
Ti maradtatok csak örök virulóan.
Áldjon meg az Isten, ti jó fák, hű lelkek,
Néma hírdetői örök szerelemnek.

 

 

 

 

Várjuk a kommenteket

Íme a Reményik Sándor versei a szeretetről összeállításunk.

Reményik Sándor versei a szeretetről

Márai Sándor: Anya