A versek oldala
Reményik Sándor: A fordító Károli Gáspár emlékezetének Alkotni könnyebb: a szellem szabad, A képzelet csaponghat szerteszét, Belekaphat a felhők üstökébe, Felszánthatja a tenger fenekét, Virágmaggal eget-földet bevethet, Törvénnyé teheti a játszi kedvet, Zászlóvá a szeszélyt, mely lengve lázad, S vakmerőn méri Istenhez magát… Az alkotás jaj, kísértetbe is visz. A fordítás, a fordítás – alázat. […] Olvass tovább
Jöjjön József Attila: Rejtelmek verse. Rejtelmek, ha zengenek, őrt állok, mint mesékbe’. Bebujtattál engemet talpig nehéz hűségbe Szól a szellő, szól a víz, elpirulsz, ha megérted. Szól a szem és szól a szív, folyamodnak teérted. Én is írom énekem: ha már szeretlek téged, tedd könnyűvé énnekem ezt a nehéz hűséget. Olvass tovább
Tóth Krisztina: Porhó Harminckettő hogy telhetett? Hogy múltak el napok, hetek? Letelt, s hitelt nemigen ad már a jelen. Nem voltam benne még jelen, úgy múlt a múlt, annyi idő, hogy szinte sok. De ért már más is, mint e sokk: hold is, nap is pólyálta hűlő életem, s amit nem tettem, tervezem e lét […] Olvass tovább
Sohonyai Attila – Most, és azonnal Nem tudok már várni, nincs időm. Gyere ide tegnapra, hozzám, s maradj örök holnap utánig. Nincs már pazarolható órám, se percem; légy, légy te a jelen, s a megszépítő, végtelen múlás. Elfogytak kezeim közül a titkok, s létemből a töprengés; azt szeretném, hogy az óramutató fáradása légy. Minden szép, […] Olvass tovább
Sohonyai Attila – Itt veled Heverünk egymás mellett izzadtan, mint kik a világ elől futottak, s úgy ver szívünk, hogy majd kiszakad, mégis nyugalom e pillanat. Jó veled itt, jó nézni a szemed, jó tudni, az este nem érhet véget, s ha véget is érne: itt veled… Élevezem nyakamon homlokod, lélegzeted mellkasomban, ahogyan hűsíted bennem […] Olvass tovább
Sohonyai Attila – Minden este Emlékszem mennyien mondták: ez nem lehet, ez nem megy. S mennyi fejtörést okoztál, mert először a másoknak hittem… Emlékszem mennyi gáncs érte bokánk, s vérhorzsoltan mosolyogtunk. Míg mások létünknek akarták szabni gátját, néztük saját életük zuhanását. Hogy mennyit volt ez másoknak keserű, és el nem fogadott, harag: egymásért mennyin mentünk […] Olvass tovább
Sohonyai Attila – Leszünk Lesznek még hullócsillagos vacsorák, szemet perzselő szemek, éjjeli buja lakomák: lesznek. Lesznek még kacajnevetések, gyermeteg játékkockák a pléden, csillámporos zúgások, selyem érintések: lesznek. Lesznek vad gondolatok, s durva sérelmek, ádáz civódások, meg nem értettségek: lesznek. Lesznek utálások, gyűlöletek, törő szép porcelánok, hasadt ígéretek: lesznek. Lesznek dalos napok, lesznek zivataros éjek. Lesz, […] Olvass tovább
Sohonyai Attila – Nem nézem Hogy ki vagy te nekem? Talán az el se kezdődött, talán maga a végtelen. Hogy mi vagy te nekem? Talán a kilátástalanság, talán a hazaérkezésem. S hogy mi vagyok neked? Nem tudom. Nem nézem. De itt vagyok, itt leszek. Olvass tovább
Sohonyai Attila: Tenni mit kell Erősnek kell lenned! – hallottam elégszer, s voltam is, bár a hegy is porlik, ahogyan telnek az évek. Én nem vettem mérleget, hogy máséval méricskéljem; kinek nagyobb. E játékra csak annak van ideje, kire a jótól kiburjánzott az unalom. Sokszor mondták: csendben bírd! S esküszöm nem kiabáltam… ha sebekkel is, […] Olvass tovább
Sohonyai Attila – Ha beléd esek Ha megtörténik, ott ne legyek. Mikor már beszélik, legyek süket. Mikor az utcán elhaladva lépteidre utcafetrengőn sóvárgok, le ne hajolj értem, mert nyomban beléd halok. …azért nem jó, ha beléd esek, mert fontosabb leszel, mint ahogyan a többiben hittem, és ez elsőre szép lehet, de valójában borzalmas. Hisz ha […] Olvass tovább
Sohonyai Attila – El kell lökjelek magamtól El kell löknöm magamtól téged, mielőtt a veled töltött szépet megmérgezik a hétköznapokká fakuló, most még forró együttlétek. Meg is kell bántsalak: fájón, vörösen, hogy a múlásban se tudjak megszépülni lényed magányos viszketésében. El kell hagyjalak, hisz másként mindez a szép mi most nélkülözhetetlen, egyszer csak sima közönségesség, […] Olvass tovább
Sohonyai Attila: Levél a Kedvesnek Sok már ez a távollét, sok már. Hiányzik a csókod, s hiányzik még sok más. Lehetnél itt, azért, hogy én is lehessek: beletenném vad gondolataimba szent szemedből sugárzott rendedet. Sok már ez a távolság, messzi nagyon. A várakozás mi öl, a hiányod. S ki nem gondolná e távolságot messzinek, ahogyan […] Olvass tovább