A versek oldala
Juhász Ferenc – Rezi bordal Ne sírj ifjúság múlásán, zúgó idő szárnyalásán, bárhogyan süvít! Húsos lombok mind elasznak, hulldogálnak rőt harasztnak. Az öregség kövér hava mindent beborít. Férfikor jön ifjúságra, életed gyümölcsös ága, az is elvirít. Szirmát minden nap elejti, táncát bármikép is lejti évek rózsája a szélben, az is elvirít. Tedd hát, amit tenni […] Olvass tovább
Juhász Ferenc: Babonák napja, csütörtök: amikor a legnehezebb A harmadik napon a legnehezebb, a harmadikon. Ácsorgok mélázva e kő-villany-szigeten: az Oktogonon. Csütörtök este van. Nem átkozom magam. Nem siratom. Kék, sárga, zöld, piros eső zuhog, Lábamnál olaj-szivárvány-patakok és föltorlódott esőhólyagok. Mint mozgékony-bőrű kaméleonok agyag-csipkekorsó szeme forog a nyüzsgő buborék-állatok vízhártya-szeme. Csillámbársony-bőrük gyűrődik, mozog, színét cseréli […] Olvass tovább
Ady Endre: Héja-nász az avaron Útra kelünk. Megyünk az Őszbe, Vijjogva, sírva, kergetőzve, Két lankadt szárnyú héja-madár. Új rablói vannak a Nyárnak, Csattognak az új héja-szárnyak, Dúlnak a csókos ütközetek. Szállunk a Nyárból, űzve szállunk, Valahol az Őszben megállunk, Fölborzolt tollal, szerelmesen. Ez az utolsó nászunk nékünk: Egymás husába beletépünk S lehullunk az őszi avaron. […] Olvass tovább
Ady Endre: A grófi szérűn Nyár-éjszakán a grófi szérün Reccsen a deszka-palánk S asztag-városban pirosan Mordul az égre a láng. Éjféli hajnal, szörnyű fény ez, Nincs párja, napja, neve. Fut, reszket a riadt mezőn Az égő élet heve. Koldus, rossz álmú zsellér ébred, Lompos, bús kutya csahol. Az egész táj vad fájdalom. S a gróf […] Olvass tovább
Petri György – Amíg lehet Ahogyan megyünk összebújva az Iskola utcán fázós-boldogan („őszi szerelem” – mondta kis pimasz fiacskám) „őszi” – és akkor mi van? bár, persze tudtuk mi is pontosan, hogy ami jön, az tél, nem a tavasz, hogy most már minden utoljára van, hogy az öregség tele behavaz, de addig itt a kocsma […] Olvass tovább
Kányádi Sándor – Időjóslás száraz nyári este Rejti magát a sok csillag, alig-alig világítnak, rejti magát az ég arca, fátyolfellegeket hajtva, meg-megakad a szél lomhán egy-egy vén diófa lombján. Nagy udvara van a holdnak: eső lesz holnap. Nem ártana már egy csendes tartós-eső. Sose rendez zivatart az ég minálunk. Esőtlenül, eső nélkül mit csináljunk? Nagy […] Olvass tovább
Dsida Jenő: BEVEZETÉS, melyben a költő áhitattal köszönti az olvasót. Bocsánat, olvasóm, ki mostig üldögéltél újságot-olvasón, vagy halk imát morogtál vén gyöngyház-olvasón és most véletlenül akadt e vers kezedbe Bocsánat, olvasóm! Nem sértesz meg, ha tán azt gondolod: no már csak érdekesebb Japán és Kína bősz csatáján, családírtó apán s tűzvészen borzadozni, mint átdöcögni holmi […] Olvass tovább
Jöjjön Kosztolányi Dezső: A doktor bácsi verse. A doktor bácsi. Áldott aranyember. Világító, nyugodt szemei kékek. Komoly szigorral lép be a szobába, szemébe nézek és csöppet se félek. Borzongva érzem biztos újjait, ha kis, sovány bordáimon kopog. Ősz bajusza a fagytól zuzmarás, hideg kezén arany gyűrűsorok. Oly tiszta és oly jó. Ő ír medicínát, keserűt, […] Olvass tovább
Jöjjön Vajda János: Csillagok verse. Ha illatos, ábrándos éjen Elnézem a sok csillagot; Merengve a végetlenségen, Elgondolom, döbbenve érzem, Mi semmiség, parány vagyok! E ragyogó napok fényteste Mily óriási, szertelen. Nagyságuk titkait keresve, Hogy rémül el kétségbeesve A legmerészebb képzelem! Csigává törpülök ijedten; Féreggé őrl a gondolat: Mi ez a lét, mi maga itten E […] Olvass tovább
Jöjjön Ady Endre: Fagyosszentek verse. Be kén’ jól rendezni Vácot, Odazárni Bonifácot, Szerváciust és Pongrácot… Mert az már szörnyü és galád, Hogy mit művel e szép család… Megszégyenít májust, tavaszt, Fület és lábat megfagyaszt… Összejött egy sokadalom, Hogy halljon egy kis térzenét – Melyről már túl sok a dalom – S pár perc és rebbent szerteszét… […] Olvass tovább
Jöjjön Babits Mihály: Keserédes verse. Tiszta édesség volt a lelked az enyém tiszta keserűség. Óh, hogy öntöttem, hogy keverted, s egy erős Isten fújta tűzét – vak kovács – a bolond kohónak, mely ízek ötvényét koholta. Ki mondja meg ma már, mi volt a tied, s mi volt enyém? A szónak mily kémiája? Vert eleggyé összehulltunk, […] Olvass tovább
Jöjjön Juhász Gyula: Nyáréji éberség verse. Benn gyeryafény, künn csillagfényes éjjel, Kapunk tövén elfojtott szevedéllyel Csókok dalolnak szépen, csöndesen. Én hideg párnán ringatom fejem És olvasok. A szavak összevesznek, Szavakból vágyak lesznek S vágyaktól oly nehéz az ágyam. Ki olvas most a nyári éjszakában? Ki gondol most rég elszállott igékre, Latin bölcsességre? Mikor kinézhet az […] Olvass tovább