A versek oldala
Jöjjön Varró Dániel: E-mail című verse a Kávészünet előadásában. Hát el vagyok egészen andalodva, és gyönge szívem, ímé, reszketeg, mióta éjjelente, hajnalonta veled titokban ímélezgetek. Nem kell megszólítás, se semmi cécó, és az se baj, ha nincsen ékezet, csak kebelembe vésődjék e négy szó, hogy: Önnek új levele érkezett! A teljes Varró Dániel: E-mail című […] Olvass tovább
Jöjjön Wass Albert: Dal című verse. Mikor az első csókot adtad: már az ősz osont a fák alatt, Kapirgáló szelek kutattak avar-homályban árnyakat; A fákra ráhajolt az este, s az est meséje régi volt… csókunkat fák közül kileste, és kacagott a régi hold; Felettünk fényes csillag égett, s két csillag volt a két szemed… beléje […] Olvass tovább
Jöjjön Gyulai Pál: A szél és a nap verse. Egykor régen szél urfival Fogadott az öreg nap: Egy vándor köpenyét melyik Lophatná le hamarabb. Jött a szél s magát fölfúván Zúgott-búgott; mint csak tudta, A köpenyt úgy húzta, fútta. Hát a vándor mit csinál? Elébb ugyan félelmében Ijedten kap fűhöz-fához, De a köpenyt majd a […] Olvass tovább
Jöjjön Ady Endre – Most követellek magamnak verse. Ereimben boldog tüzek szaladnak, Harsány szívvel követellek magamnak, Mint régen-régen: Az egy-igaz Fiatalság nevében. Már nincs joga állott, tegnapi könnynek, Sorsunk fölött csak sorsunk, aki dönthet S már nem rivallnak Halál-sikolyos félszek és tilalmak. Kedved ha másult, már hiába másult, Tartom szived úgy, ahogy reám hullt Vérbe-vesződve, Sorsához […] Olvass tovább
Jöjjön Nemes Nagy Ágnes: Madár verse. Egy madár ül a vállamon, Ki együtt született velem. Már oly nagy, már olyan nehéz, Hogy minden léptem gyötrelem. Súly, súly, súly rajtam, bénaság, Ellökném, rámakaszkodik, Mint egy tölgyfa a gyökerét, Vállamba vájja karmait. Hallom, fülemnél ott dobog irtózatos madár-szive. Ha elröpülne egy napon, Most már eldőlnék nélküle. Köszönjük, […] Olvass tovább
Jöjjön Arany János: Zách Klára verse. Énekli egy hegedős a XIV-ik században Királyasszony kertje Kivirult hajnalra: Fehér rózsa, piros rózsa… Szőke, leány, barna. “Királyasszony, néném, Az egekre kérném: Azt a rózsát, piros rózsát Haj, beh szeretném én! Beteg vagyok érte, Szívdobogást érzek: Ha meghalok, egy virágnak A halottja lészek!” “Jaj! öcsém, Kázmér, Azt nem adom […] Olvass tovább
Jöjjön Arany János: Főtitkárság verse. Szép megtiszteltetés, De nem birok vele: Nem vagyok már a kés, Hanem csak a nyele. Köszönjük, hogy elolvastad a Főtitkárság című költeményt. Mi a véleményed Arany János verséről? Írd meg kommentbe! Olvass tovább
Jöjjön Ady Endre: Torony az éjszakában verse. Faluja nyár-éji csöndjéből Fehéren, aggódva kibámul A torony S vér-hireket vár a lángoló Vénhedt világbul. Harangjait sltatja némán, S az Istenének, kinek háza, Nem üzen: Áll, remeg és bámul a torony Megbabonázva. Az Ég csodálatos felhői A Holdat rejtegetve úsznak S a torony A Holdnak köszön, e mennyei […] Olvass tovább
Jöjjön Szabó Magda: Ma még enyém egészen verse. Ma még enyém egészen, mint könny a pilla szélén, köd és álom takarja, s a titkokon lakat. Mint magzatot borítja az emlék gyönge burka, beszélni nem tanult még, gőgös és hallgatag. Ma még enyém, de holnap a rímek ráomolnak, a hangok szertehordják száz szomjas szájon át, csengős […] Olvass tovább
Jöjjön Ady Endre – Látom rejtett törvényed verse. Rejtett törvényed, Uram, akkor láttam, Mikor megint vigan szedtem a lában S megint nevetett a szemem S az Élet teljes kórusa Megint csak én-bennem dalolt S úgy buktam föl, mint buta holt Megfagyottan a teljességes nyárban S fölöttem minden kórusok kórusa: A Tied, a kegyetlen, zúgva zengett. […] Olvass tovább
Jöjjön Csukás István: Az álmokat meg kell kétszerezni verse. Álmaimba fogódzom, kifut a láthatár peremén az út alólam, kitágult körömbe menti át, mi a múlandósághoz méri magát: hozza a tél vonuló rajvonalát, hozza a szív, sorsomhoz tanút, csikószem-egű gyerekkorát – Csak boldog akartam én lenni, boldog, s riasztok kitágult álom-égboltot, s magasabban, mint az űrrakéta, […] Olvass tovább
Jöjjön Illyés Gyula: Életfák verse. Meddig lesz még telek – temetőkre? Telik a Föld! Magasba szorulva galambházakban vár vén szülőnkre, vár miránk is majd zsúfolt urna. Ha vénül a szív – nem le a földbe: szívünkbe merülnek le a holtak. Megnyugodva? Dehogyis! Nyüzsögve, mert tollászkodnak, mert szárnyasodnak! Száll a lélek repesve, ha – várják! Így […] Olvass tovább