A versek oldala
Jöjjön Juhász Gyula: Glória verse. A hangod selyme egyszer elfakul, Hajad aranya koporsóba hull. Gyönyörű tested, e meleg szobor, Hűvös rögök ölébe szétomol. Jöhet idő, hogy élsz még és szeretsz S az én szívemben tél és este lesz. Magányos este, fázós és beteg, Már nem akarlak és nem értelek. Mi voltál? Játék. Eltörtél szegény. A […] Olvass tovább
Jöjjön Kányádi Sándor: Szigorú még a tél verse. Szigorú még a tél, de szigorát enyhíti már a hóvirág. Maradna még a hó, de nem lehet, vékonyodik a jég és megreped. Beszédes lesz a kis patak és ki-kikandikál, bukfencet vet a jégen és mondikál. Tojásra ül a kotló. Zümmög a keltető. Vetkőzni kezd a dombtető. Zöldülni kezd […] Olvass tovább
Jöjjön Janikovszky Éva: Ők ma gyerekek verse. Ha ma kihagyod az esti mesét, holnap már lehet, hogy nem is kéri a lányod vagy a fiad. Ha ma nem ülsz oda vele a társasjáték mellé, előfordulhat, hogy a jövő héten már késő lesz. Ők ma gyerekek, s nem pótolhatod az önfeledt legózást, babázást úgy öt év múlva, amikor […] Olvass tovább
Sohonyai Attila – Te vagy Botorkálós napjaimban, eltévedésem hajnalai előtt; te vagy a biztos térkép, tudatlan földrajzom mögött. Egyarcú, tucat-mindenkik közt elbújva; úgy találsz rám, mint különc tűre a szénakazalban. A fáradt robot-dolgozásban, az elnyűtt túlóra-tengereken; te vagy minden műszak közti lopott kávészünetem. S a pirula-lét éjjeli lefekvőin, ha a keserű izomláz kerget; te vagy […] Olvass tovább
Rónay György: Feketerigó Odafenn a fenyőfa hegyén, mindig a legtetején fütyül a feketerigó, fütyüli, hogy élni jó. Már szinte az alkonyi égen, fekete pont a bársony kékben: mintha egy kotta fekete feje hirtelen énekelni kezdene. Vagy mintha a Tavasz keze írna víg verset az égi papírra; tintája az öröm, a remény: mint gyöngy remeg a […] Olvass tovább
Jöjjön Rónay György: Fiamhoz verse. Fiam, aki a világ küszöbén állsz, legyen ez a vers neked útravalóm. Apád szól vele hozzád, élete tanúságával. A kusza valón tisztán akart átmenni ő is, derékon fölül legalább. De itt az ember vagy beledöglik a sárba, vagy eladja magát. Mi vár rád? Nem tudom. De döntened kell jó korán: […] Olvass tovább
Jöjjön Zelk Zoltán – Én tudlak téged verse. Nem rejtőzhetsz el már előlem, nem menekülhetsz. Fogva tartalak. Rab vagy. S megalvadt bánatomban már csak rabságod vigasztalhat. S hogy még gonosznak sem kell lennem: ha futni vágysz, én futni hagylak. S milyen könnyű szívvel! hisz tudom már: emlékeimtől visszakaplak. Egy mozdulat, egy szó, tekintet… bennem, köröttem […] Olvass tovább
Jöjjön Heltai Jenő – Egy asszony keze verse. De jó egy kis kezet A kezünkbe fogni, A karcsú ujjakra Szavakat lehelni, Csókokat dadogni, A finom ereken, Mint kék tengereken Kábulásba veszve, Elhajózni messze, Sehol meg nem állni, Folyton jönni, menni, végül partra szállni, Végül megpihenni Rózsaszin szirteken Koráll-szigeteken, Az éles körmökön, örök örömökön. Ó, áldott […] Olvass tovább
Jöjjön Csukás István: Január lekocog a lépcsőn verse. Január lekocog a lépcsőn, hóval teríti a vedlett falakat, itt-ott kibukkan kutyafej, gyerekorr, ahol a kabátja elszakadt. . Vigyázva lépkedek a hóesésben, meg-megcsúszó sarokkal a Dunáig, fehér lett üstököm, s a hátamon habzó angyalszárny világít. . Lábammal írom most a verset, e séta lesz most a költemény, bár […] Olvass tovább
Jöjjön Dsida Jenő: Itt feledtek verse. Jaj, milyen szánandó lehetek így, sírásra görbült szájjal, magamra húzva az est köpenyegét, lelógó karokkal a rózsafa mellett. Dehát egyedül vagyok, felhő-kígyók kúsztak a csillagokra, senki se láthat. A csend-falon kísértet-újjak motoszkálnak, nehéz illatok kapaszkodnak vállaimra. Először csöndesen nyöszörgök, aztán hangosabban sírok, aztán az egyedüllét iszonyú félelmében felszökök és rekedten […] Olvass tovább
Jöjjön Varró Dániel: Hat jó játék kisbabáknak verse. Jó játék a cicafarok, szélte pont egy babamarok. Én húztam meg, mit akarok? Jó játék a cicafarok. Jó játék a mobilteló, fogalmam sincs, mire való. Lenyálazom, aztán heló, jó játék a mobilteló. Jó játék a laptopkábel, főleg, ha még nem lopták el. Négy fogaddal hipp-hopp rágd el, […] Olvass tovább
Jékely Zoltán: Csillagnézés Bizony, fiam, emlékszem még a korra, Így néztem én is, mint te, csillagot! Meredtem égő mennyei bokorra, S éreztem ezt a furcsa illatot. Toronyban, dombon titkok fojtogattak, Nyaklottan, míg lélegzetem elállt. De bámulásim egyszer elmaradtak – Talán mikor lelkednek adtam át. Itt az időd, most bámulj és csodálkozz! Semmi se dőlt el […] Olvass tovább