A versek oldala
Jöjjön Dsida Jenő: A Naphoz verse. Te, ki szomorú lényegemmel kezdettől kezdve vagy rokon, csókold, csókold, csókold meg tűzzel az én csóktalan homlokom. Látod, itt állok mindhiába, kezem sóváran integet – Mindenkitől csak csókot kérek és szórom, szórom, kincsemet. De szeretet-csók nincs szivökben és tovább mennek hidegen, s mire kincsem már mind a multé, minden ember-arc idegen. […] Olvass tovább
Jöjjön Ady Endre: Az utolsó mosoly verse. Óh, nagyon csúnyán éltem, Óh, nagyon csúnyán éltem: Milyen szép halott leszek, Milyen szép halott leszek. Megszépül szatir-arcom, Megszépül szatir-arcom: Mosoly lesz az ajkamon, Mosoly lesz az ajkamon. Üveges, nagy szememben, Üveges, nagy szememben Valaki benneragyog, Valaki benneragyog. Mosolyos, hideg ajkam, Mosolyos, hideg ajkam: Köszöni a csókodat, Köszöni a […] Olvass tovább
Jöjjön Füst Milán: Este van verse. Mire rám mutatnál: nem vagyok. Akár a csillag, mely lefut a tétovák előtt: olyan volt életem. Oly hamari volt csakugyan, oly gyors és hebehurgya ez a lét… Bizony én el se tudom hinni, hogy e kuszaság, E hegyén-hátán bennem tornyosuló összevisszaság most nyugalomra tér. S elrendeződik-e? – felelj rá, […] Olvass tovább
Jöjjön Weöres Sándor: Kazamatában verse. Úristen, fekszem a nyüves veremben s tudom, hogy meg nem szabadítasz engem. Egy életen át hordoztam neved s elpusztítasz mint ellenségedet. Falusi kovácsra emlékezem, kisfiát agyonverte részegen: kalapács zuhogott, csont recsegett, kormos véres gubanc hörgött:”vizet!” Mert nem volt senki más bizalmasa a meggyilkoltnak, csak a gyilkosa, vékony karját annak nyakába […] Olvass tovább
Jöjjön Illyés Gyula: Új nép a parton verse. Fürdőruhában szép lépésű nő — Jó alakja az elegancia. Hogy ideillik! Mily “előkelő” S mi mindent mond el, ahogy kisfiára pillantva elkiáltja: “Hun mész te, Fercsi! Vigyázz, beeső!” Olvass tovább
Jöjjön Arany János: Both Bajnok özvegye verse. Hunyad alatt, egy kis házban, Élt az özvegy, talpig gyászban; Mint gyümölcs a fát, lehajtja Nehéz gondja, gondolatja: Neveletlen négy magzatja. “Gyertek elő – monda – gyertek Négy apátlan árva gyermek: Hadd szelek most a kenyérből, Nem puhából, nem fehérből: Csak az árvai szegényből! Hatalommal a rokon-had Elfoglalta […] Olvass tovább
Jöjjön Reményik Sándor: A szíveteket köszönöm verse. Szeretteim, emlékeztek ugye: Egy Szívbe írtátok a nevetek – Milyen nagyon gazdaggá tettetek – Úgy adtátok nekem Isten szívét, és benne magatok. Én veletek olyan boldog vagyok. Oly tiszták, drágák vagytok mind a ketten, A szíveteket hogy is érdemlettem, S hogy Veletek ilyen boldog vagyok? A nap leszáll, […] Olvass tovább
Jöjjön Karinthy Frigyes: Egyszerűség verse. Nem hivalgó, cifra páva Nem modern az én szivem. Egyszerűség lakik benne Mosolyogva szeliden. Egyszerű, de tiszta nóták Amiket én dalolok – Mert a szívem súgja őket, Nem is olyan nagy dolog. Úgy csicsereg az én szívem Egyszerűen, szabadon, Mint a pintyőke madárka Fönt a lombos ágakon. Ami a szívemen […] Olvass tovább
Jöjjön Zelk Zoltán: Halország verse. Falu végén, hegy alatt csörgedezik egy patak, ficánkoló víg halak játszanak a víz alatt. Talán még házuk is van víz alatt, a homokban, fényes kavicsból rakták: ott töltik az éjszakát. Reggel vígan ébrednek, eleségért sietnek, szitakötő, vizipók, halreggelire valók. Később ebéd is kerül s ha fönn az ég kiderül: a […] Olvass tovább
Jöjjön Kosztolányi Dezső – A bal lator verse. Téged dalollak: vasderekú lator, jéggé fagyott dac, szótalan óriás, ki meghalál szégyen-keresztfán s nem hajolál meg a gyáva kínnak. Két ezredéve zúg le merész szavam, lantom favázát megszögezem vadul s vasszívvel és csontos marokkal zord zivatart kavarok nagy öblén. Nyílt homlokú bűn, hősi, kemény, igaz, erényt pirító, […] Olvass tovább
Weöres Sándor:Égi csikón léptet a nyár Égi csikón léptet a nyár, tarka idő ünnepe jár, táncra való, fürdeni jó, nagy hegy alatt hűsöl a tó. Hogyha kijössz, messzire mégy, hogyha maradsz, csípdes a légy. Habzik az ég, mint tele-tál, tarka idő szőttese száll. Olvass tovább
Jöjjön Bányai Kornél: Alföld című költeménye. Szép szigetünk: Alföld, lobbant népek álmát eges tereid nyugalmát ezt a minden mindegy eleven vallását a földnek Ázsiából hoztam magammal, ahol évekig ültem a porban, nyugalmas isten csöndjével szivemben, végtelen terekbe zárva. Holtak terülnek így, ilyen mosollyal, ennyi gőggel éretten és győzelmesen. Holtak, gyümölcsök, harcokból bukkant arcok, akik beteltek izeiddel […] Olvass tovább