in

Kányádi Sándor versei – jó válogatást kívánunk!

Jöjjön Kányádi Sándor versei összeállításunk.

Jó válogatást kívánunk!

Róka-mondóka

Volt egy kicsi kakasom,
elvitte a róka.
Jércém is a tavaszon,
elvitte a róka.
Volt egy ludam, jó tojó,
elvitte a róka.
Récém, tóban tocsogó,
elvitte a róka.
Gácsérom és gúnárom,
elvitte a róka.
Semmim sincsen, tirárom,
vigye el a róka!

Sóhajtás

Kútnak lenni volna jó
utas-itatónak,
diófának vagy a fán
füttyentő rigónak.

Rigófüttynek volna jó,
lenni bár egy hangnak,
jönni-menni volna jó
akárcsak a harmat.

A tavon

Szúnyog zirreg a tó fölött,
bűvöli a béka.
Alig várja, hogy elszálljon
elé a zsombékra.

– Szállj már alább, gyere, gyere,
ne félj tőlem, szentem!
Szúnyogot én már náladnál
nagyobbat is nyeltem.

Így biztatja a szúnyogot
meredt szemű béka,
amikor a tóra vetül
a gólya árnyéka.

Ám a béka se lát, se hall:
– Ne félj, szúnyog úrfi!
Hamm, bekaplak, de hálából
megtanítlak úszni.

Ugrik is már, és a szúnyog
mintha nem lett volna.
De a gólya sem hiába
szállott le a tóra.

Csőre villan, mint a penge,
csattan, mint az ostor:
nyakon csípi béka úrfit,
s viszi szúnyogostól.

Szitakötő tánca

Zurrogó-zirregő
szitakötő tánca
csipkét ver a csengve
csobogó forrásra.
Zirren kéken, zölden,
sásról sásra táncol,
úgy veri a csipkét
önnön árnyékából.
Reggeltől napestig
egyvégtében járja,
de csak alkonyatkor
látszik a munkája.
Akkor aztán pitypang,
káka, békalencse
s a csobogó forrás
minden egy szem kincse.
Szitakötő szőtte
csipke alatt csillog,
s alábújik inni
az esthajnalcsillag.

Gágogó

Baktat, kocog a csacsi,
diceg-döcög a kocsi.
Árok martján a liba
azt gágogja: taliga,
kicsi kocsi, taliga,
a csacsi nem paripa!

De csak kocog a csacsi,
diceg-döcög a kocsi,
csak a kerék mondja, hogy
kityi-kotyi, kityi-koty,
ha liba vagy, csak totyogj!

Kerekítő

Amott egy nagy kerek felhő,
alatta egy kerek erdő,
kerek erdőn kerek tisztás,
közepében kicsi kis ház,
abban lakik Kereki,
ki az erdőt kerüli.

Kallózó

Kál hozott kelmét
kalákában kallózták,
kalimpokkal kalimpolták,
kalapáccsal kalapálták,
vályúban verték,
teregették kertre,
eső esse, verje,
szálas eső szapulja,
száraz szellő hadd fújja,
verő nap aranyozza,
teljék ki széle, hossza:
kerekedjék Kálnak kalap,
karimáján keljen a nap.

Ács

Kipikopi kalapács,
korán kél a kicsi ács.
Karján fűrész, kicsi fejsze:
kiköszörült jó szekerce.
Bőrtarsolya tele szeggel,
állványon éri a reggel.

Takács

Kipikop, nem kalapács:
korán kel a kis takács.
Vetélője veteget,
másokat is költöget.
Keze alatt három vég
vásznat sző meg három gép.

Kovács

Kipikopi kalapács,
korán kél a kis kovács.
De egy kovács nem kovács:
csak két kovács egy kovács.
Egyik fogja a vasat,
másik ver rá nagyokat.
Kipikopi döndeleg:
addig üsd, amíg meleg!

Szakács

Kipikopi kopogás.
Tán még alszik a szakács?
Kicsi kovács, kicsi ács,
gépe mellől a takács,
mind egyszerre kérdezi:
kész van-e a reggeli?

Mi lennék?

Tavasszal somfa lennék
talpig aranyban állva,
biztatón mosolyognék
a zsendülő világra.

Nyáron eperfa lennék,
tágas udvaron állnék,
aki alám ül, annak
jól fogna egy kis árnyék.

Ősszel almafa lennék,
piros almákat termő,
nem is csak egyetlen fa,
hanem almafa-erdő.

Ilyenkor télen aztán
gyertyán vagy fenyő lennék,
hogy aki fázik, égő
tüzemnél melegedjék.

Ne félj!

Ne félj, ne félj!
Múlóban már a tél.

A nap, a nap
lassan erőre kap.

Remény, remény
ragyog az ág hegyén.

De még, de még
tartja magát a jég.

De már, de már
ripeg-ropog, akár

az ablak üvege,
ha labda töri be.

Szólj hozzá! Várjuk a véleményed!

Arany János – Az ó torony

József Attila versei