Ajánljuk:

  • in

    Kosztolányi Dezső: Alföld

    Jöjjön Kosztolányi Dezső: Alföld verse. s az utasok a zörgő ablakokból bámulva nézik, mint egy új csudát. Egy nádkúp, egy kút tűnik föl csak olykor, itt-ott egy árva, tikkadó kazal. A búza habja szikrát hányva mormol. Az élet alszik, mindent tűz aszal, a gulya tétlenül delelve ődöng, távolba búsul egy vén, puszta fal. Kék, sárga […] Olvass tovább

  • in

    Kosztolányi Dezső – Karácsony

    “ezüst esőben száll le a karácsony” Jöjjön Kosztolányi Dezső – Karácsony című verse. Ezüst esőben száll le a karácsony, a kályha zúg, a hóesés sűrű; a lámpafény aranylik a kalácson, a kocka pörg, gőzöl a tejsűrű. Kik messze voltak, most mind összejönnek a percet édes szóval ütni el, amíg a tél a megfagyott mezőket karcolja […] Olvass tovább

  • in

    Kosztolányi Dezső: Szerenád

    Jöjjön Kosztolányi Dezső: Szerenád verse. A kormos égből lágy fehérség szitálja le üres porát. Didergve járok ablakodnál a hófehér nagy úton át. S amint megyek itt éji órán, lépésem mégsem hallható, mert zsongva, súgva, és zenélve halkan szitál alá a hó. S körülvesz engem, zordon árnyat egy hófehér, szelíd világ: angyalpárnáknak tollpihéje, zengő, szelíd melódiák, […] Olvass tovább

  • in

    Kosztolányi Dezső: Szellők zenéje

    Jöjjön Kosztolányi Dezső: Szellők zenéje verse. A vers 1908-ban született. Szellők kísérnek mostanában engem, szellők szavára száll az alkonyat. Szellők zenélnek, túlvilági hárfák, szellők nevetnek ezüst éjszakán át s csilandva fricskázzák az arcomat. Honnan repülnek? A hajam kibontják, hozzám tipegnek észrevétlenül s egyszerre lelkem egy fekete, halvány szerelmes arcú szellőlányka karján száll, száll, tovább repül. […] Olvass tovább

  • in

    Kosztolányi Dezső: Csöndes, tiszta vers

    Jöjjön Kosztolányi Dezső: Csöndes, tiszta vers költeménye. Nincs semmim… Így megyek magamban – tip-top – szelíden, csendesen. S ha éjjel bántanak a rablók, kitárom két üres kezem. A rablók sírnak velem együtt, olyan-olyan szegény vagyok, mint kisded első fürdetőjén és mint a teknőn a halott. De tart a föld. Ez az enyém még, feszül az […] Olvass tovább

  • in

    Kosztolányi Dezső: Mostan színes tintákról álmodom

    Jöjjön Kosztolányi Dezső Mostan színes tintákról álmodom verse. Mostan színes tintákról álmodom. Legszebb a sárga. Sok-sok levelet e tintával írnék egy kisleánynak, egy kisleánynak, akit szeretek. Krikszkrakszokat, japán betűket írnék, s egy kacskaringós, kedves madarat. És akarok még sok másszínű tintát, bronzot, ezüstöt, zöldet, aranyat, és kellene még sok száz és ezer, és kellene még aztán […] Olvass tovább

  • in

    Kosztolányi Dezső: Már néha gondolok a szerelemre

    Jöjjön Kosztolányi Dezső: Már néha gondolok a szerelemre verse. Már néha gondolok a szerelemre. Milyen lehet – én Istenem – milyen? Találkoztam tán véle messze-messze, valahol Andersen meséiben? Komoly és barna kislány lesz. Merengő. A lelke párna, puha selyemkendő. És míg a többiek bután nevetnek, virágokat hoz majd a kis betegnek. Ágyamhoz ül. Meséskönyv a […] Olvass tovább

  • in

    Kosztolányi Dezső: Októberi táj

    Jöjjön Kosztolányi Dezső: Októberi táj költeménye. Piros levéltől vérző venyigék. A sárga csöndben lázas vallomások. Szavak. Kiáltó, lángoló igék. Köszönjük, hogy elolvastad Kosztolányi Dezső versét. Mi a véleményed  az Októberi táj írásról? Írd meg kommentbe! Olvass tovább

  • in

    Kosztolányi Dezső: Nők

    Jöjjön Kosztolányi Dezső: Nők című verse. Nem kamasz-szerelem kis hevületében beszélek. Az élet közepén, megkoszorúzva női karoktól vallok, nõk, rokonaim. Most már elmondhatom, hogy oly közel voltatok hozzám, mint senki más, s szeretlek is benneteket. Zavarosak, mint én, termékenyek, mint én, zavaros források, melyekbõl aranyat mostam, igazi aranyat. Természet tündérei, szeszélyesek és kiszámíthatatlanok, de igazabbak […] Olvass tovább

  • in

    Kosztolányi Dezső: Szerelmesek

    Jöjjön Kosztolányi Dezső: Szerelmesek című verse. A fejüket a tenyerükbe véve úgy nézik egymást, mint akik nem látták már ezer éve, dajkálva lassan, elringatva gyöngéd, szép mozdulattal testük csodásan-égő drágagyöngyét, majd szájukat a csókhoz igazítják, keresve átkozott-zárt életüknek a nyitját, de tétováznak még, várnak sokáig, eltávolodnak, úgy tekintenek föl a messze mámor ködbe fúlt fokáig […] Olvass tovább

  • in

    Kosztolányi Dezső: Énekek éneke

    Jöjjön Kosztolányi Dezső: Énekek éneke verse. Nem hagysz nekem eleget enni mannás szájadból sohasem, hogy megtanits örökre lenni, lángként lobogni, éhesen. Nem hagysz nekem sohasem inni áldott melledből eleget, hogy tudjak a szomjamba hinni s úgy nézni téged, mint eget. Az asztalodhoz hivsz naponta és mintha rútul játszanál, a dús teríték csupa pompa, de üres […] Olvass tovább

  • in

    Kosztolányi Dezső: Az apa

    Jöjjön Kosztolányi Dezső: Az apa verse. Mily gyorsan távolodsz a nagy időben tőlem, fiam. Már idegesen kelsz föl az ebédtől, eltünsz, szaladsz. Ujságot olvassz, amikor beszélek, kurtán felelsz. Barátaiddal vagy. Üres a szobád. Üres a lelkem. Nem látod arcomon botor szerelmem. Nem veszel észre. Csikorgó hangom iszonyú tenéked. Nehéz a kezem. Anyád lett megint egyetlen […] Olvass tovább

Load More
Congratulations. You've reached the end of the internet.