Ajánljuk:

  • in

    Kosztolányi Dezső: Akarsz-e játszani?

    Jöjjön Kosztolányi Dezső: Akarsz-e játszani? verse. A játszótársam, mondd, akarsz-e lenni, akarsz-e mindíg, mindíg játszani, akarsz-e együtt a sötétbe menni, gyerekszívvel fontosnak látszani, nagykomolyan az asztalfõre ülni, borból-vízbõl mértékkel tölteni, gyöngyöt dobálni, semminek örülni, sóhajtva rossz ruhákat ölteni? Akarsz-e játszani, mindent, mi élet, havas telet és hosszú-hosszú õszt, lehet-e némán teát inni véled, rubinteát és sárga […] Olvass tovább

  • in

    Kosztolányi Dezső: Hatalmas ősz

    Jöjjön Kosztolányi Dezső: Hatalmas ősz verse. Hatalmas ősz. Reám leheltél s érzem, egyre érzem, hogy nagyra nősz. Te jó, te nagy, ami akartam lenni, régen, egykor, most az te vagy. Igaz, egész, mely önnön-magát bátran koronázza s az éjbe néz. Azt hittem én, gőgös és hervadó virág leszek csak, szép és szegény. Bús szemű bölcs, […] Olvass tovább

  • in

    Kosztolányi Dezső: Már néha gondolok a szerelemre

    Jöjjön Kosztolányi Dezső: Már néha gondolok a szerelemre verse. Már néha gondolok a szerelemre. Milyen lehet – én Istenem – milyen? Találkoztam tán véle messze-messze, valahol Andersen meséiben? Komoly és barna kislány lesz. Merengő. A lelke párna, puha selyemkendő. És míg a többiek bután nevetnek, virágokat hoz majd a kis betegnek. Ágyamhoz ül. Meséskönyv a […] Olvass tovább

  • Kosztolányi Dezső: A holló

    Jöjjön Kosztolányi Dezső: A holló verse. Edgar Allan Poe Egyszer elmúlt régen éjfél, ültem álmos lámpafénynél, régi, bűvös fóliánson tétovázott a kezem, s hogy nehéz fejem lehajtom, észrevétlen koppan ajtóm, roppant félve és sohajtón, zaj motoz a reteszen. “Éji vándor”, így susogtam, “az babrál a reteszen; az lehet, más senki sem.” Télidő volt, bús december, […] Olvass tovább

  • in

    Kosztolányi Dezső: Menj, kisgyerek

    Jöjjön Kosztolányi Dezső: Menj, kisgyerek verse. Menj, kisgyerek. Most vége ennek is. Menj, drága gyermek, édes kisfiam. A te utad a végtelenbe visz, de én előttem már a semmi van. A semmiség. Még egynéhány merész év, aztán a férfikor s a sárga vénség. Menj, édesem, bocsáss meg a dalosnak, ki mostan a színpadra kényszerít, menj […] Olvass tovább

  • in

    Kosztolányi Dezső – A nagy bérházba történt valami

    Jöjjön Kosztolányi Dezső – A nagy bérházba történt valami verse. A nagy bérházba, hol kőrengeteg sorvasztja el az izmos életet, hol a szegény fáknak köves ugar jut s mind kétségb’esve nyujtják égre karjuk, hol a szobák vak mélye zúgva mormol, hol otthonos a bűz, zaj és piszok, por, hová a gyárfüst vastagon terül, hol kis […] Olvass tovább

  • in

    Kosztolányi Dezső – Karácsony

    Jöjjön Kosztolányi Dezső – Karácsony című verse. Ezüst esőben száll le a karácsony, a kályha zúg, a hóesés sűrű; a lámpafény aranylik a kalácson, a kocka pörg, gőzöl a tejsűrű. Kik messze voltak, most mind összejönnek a percet édes szóval ütni el, amíg a tél a megfagyott mezőket karcolja éles, kék jégkörmivel. Fenyőszagú a lég […] Olvass tovább

  • in

    Kosztolányi Dezső: Litánia

    Jöjjön Kosztolányi Dezső: Litánia verse. Az én koromban: zörgött az egekben a gépek acélja. Az én koromban: nem tudta az emberiség, mi a célja. Az én koromban: beszéltek a falban a drótok, a lelkek. Az én koromban: vad, bábeli nyelvzavarok feleseltek. Az én koromban: öngyilkosok ezrei földre borultak. Az én koromban: méreggel aludtak el a […] Olvass tovább

  • in

    Kosztolányi Dezső: Halottak

    Jöjjön Kosztolányi Dezső: Halottak verse. Volt emberek. Ha nincsenek is, vannak még. Csodák. Nem téve semmit, nem akarva semmit, hatnak tovább. Futók közt titokzatos megállók. A mély, sötét vizekbe néma, lassú hálók. Képek, már megdermedtek és örökre szépek. Nem-élők, mindent felejtő, mindent porba ejtő henyélők, kiknek kezéből a haraszt alatt lassan kihullt a dús tapasztalat. […] Olvass tovább

  • in

    Kosztolányi Dezső: Halotti beszéd

    Jöjjön Kosztolányi Dezső: Halotti beszéd verse. Látjátok feleim, egyszerre meghalt és itt hagyott minket magunkra. Megcsalt. Ismertük őt. Nem volt nagy és kiváló, csak szív, a mi szivünkhöz közel álló. De nincs már. Akár a föld. Jaj, összedőlt a kincstár. Okuljatok mindannyian e példán. Ilyen az ember. Egyedüli példány. Nem élt belőle több és most […] Olvass tovább

  • in

    Kosztolányi Dezső: Halottak napján

    Jöjjön Kosztolányi Dezső: Halottak napján verse. Este, hogyha hallom, hogy áhitatra kondít a harang, elálmodozom a búgó harangon. Hogy szól puhán a halkult, tompa hang, hervadt ruhában ébred a gyermekkor, mely a szívemben porladoz, alant. Imádkoztam mint kisfiúcska ekkor, vékony kezem megfogta jó anyám, szemembe nézett mélyen s átölelt jól. Féltem. Fakó volt arcom, halavány. […] Olvass tovább

  • in

    Kosztolányi Dezső: A komédiás dala

    Jöjjön Kosztolányi Dezső: A komédiás dala verse. Mulassatok, a hinta indul, nézzétek e szines pokolt. Keblem sajog a tompa kíntul, de jőjjetek, ajkam mosolyg. Ti vagytok az úr, én a szolga, bohócruhába öltözöm. S elfojtom értetek, dacolva, eget-kivánó ösztönöm. Fejemből a vér zúgva csordul, de rája süveget csapok, s nem érezem a tarka lomtul az […] Olvass tovább

Load More
Congratulations. You've reached the end of the internet.