A versek oldala
Jöjjön Kosztolányi Dezső: Mózes imája verse. Hatalmas úr, sziklás erősség, te láthatatlan nagy titok. Intesz, s a földi munka hősét dörgő szavaddal elhivod. Te fenn a csillagoknak ormán trónolsz ragyogva, komolyan. Mi itt törődünk lenn mogorván s tűn életünk, mint a folyam. Te tündökölsz a másvilágon magánosan, győzhetlenül. A mi sorsunk csak röpke álom, mely […] Olvass tovább
Jöjjön Kosztolányi Dezső – Csatakos virradat verse. Reggelre minden ferde lesz és széttörik ezer darabbá. Ó, költők, hol van, ki az éj tündéri tükrét összerakná? Csak köd kísért most és halál, a kávéház égboltja szürke s mint egy kialudt égi test, úgy bámul üresen az űrbe. Meggyszínű selyme is fakó, szívembe fáj bitang magánya, de […] Olvass tovább
Jöjjön Kosztolányi Dezső: A rút varangyot véresen megöltük verse. A rút varangyot véresen megöltük. Ó iszonyú volt. Vad háború volt. A délután pokoli-sárga. Nyakig a vérbe és a sárba dolgoztunk, mint a hentesek s a kövér béka elesett. Egész smaragd volt. Rubin a szeme, gyémántot izzadt, mérgekkel tele. A lába türkisz, a hasa zafír, a […] Olvass tovább
Kosztolányi Dezső: A rút varangyot véresen megöltük elemzés. A rút varangyot véresen megöltükkezdetű vers különös emléket idéz fel: egy gyermekcsapat délutáni „játékát”, melynek titkos izgalma, öntudatlan kegyetlensége megborzongatja őket. A gyerekek szemléletében az egész kaland csak izgalmas játék, amelyben az ösztönök irányítják őket minden felelősségtudat, erkölcsi mérlegelés nélkül. A kis életképnek valós tartalma lehetett egykor, […] Olvass tovább
Mutatjuk a Kosztolányi Dezső vers összeállítást. Kosztolányi Dezső költő, író, műfordító, hírlapíró. 1885. március 3-án született Szabadkán, értelmiségi családban. Már tizenöt éves korától rendszeresen írt verseket, melyek közül az első tizenhat éves korában a Budapesti Naplóban jelent meg. 1906-ban, amikor Adyt a Budapesti Napló párizsi tudósítónak küldte ki, helyére Kosztolányit szerződtette, és a lap vasárnaponként […] Olvass tovább
Jöjjön Kosztolányi Dezső: A hídon verse. Húsz éves voltam és egy éjjel tíz óra tájt, színház után a nyári csillagokra nézve haladtam által a Dunán, köröttem minden oly csodás volt, a híd, hegy tűzzáporba lángolt, alant zokogtak a habok s egy téveteg hajó a vízben hintázva ballagott. És én megálltam álmodozva a lüktető mélység felett, […] Olvass tovább
Jöjjön Kosztolányi Dezső – A bal lator verse. Téged dalollak: vasderekú lator, jéggé fagyott dac, szótalan óriás, ki meghalál szégyen-keresztfán s nem hajolál meg a gyáva kínnak. Két ezredéve zúg le merész szavam, lantom favázát megszögezem vadul s vasszívvel és csontos marokkal zord zivatart kavarok nagy öblén. Nyílt homlokú bűn, hősi, kemény, igaz, erényt pirító, […] Olvass tovább
Jöjjön Kosztolányi Dezső: Tanár az én apám verse. Tanár az én apám. Ha jár a vidéki városban, gyermekek köszöntik ősz fejét, kicsinyek és nagyok, régi tanítványok, elmúlt életükre emlékezve, lassan leveszik kalapjuk. Mint az alvajárók, kik másfelé néznek. Hentesek, ügyvédek, írnokok, katonák, s olykor egy országos képviselő is. Mert nagy az én családom. Nagy az […] Olvass tovább
Jöjjön Kosztolányi Dezső: Hajnali részegség verse Gábor Miklós előadásában. Elmondanám ezt néked. Ha nem unnád. Múlt éjszaka – háromkor – abbahagytam a munkát. Le is feküdtem. Ám a gép az agyban zörgött tovább, kattogva-zúgva nagyban, csak forgolódtam dühösen az ágyon, nem jött az álom. Hívtam pedig, így és úgy, balga szókkal, százig olvasva s mérges altatókkal. […] Olvass tovább
Jöjjön Kosztolányi Dezső: Akarsz-e játszani? Básti Juli előadásában. A játszótársam, mondd, akarsz-e lenni, akarsz-e mindíg, mindíg játszani, akarsz-e együtt a sötétbe menni, gyerekszívvel fontosnak látszani, nagykomolyan az asztalfõre ülni, borból-vízbõl mértékkel tölteni, gyöngyöt dobálni, semminek örülni, sóhajtva rossz ruhákat ölteni? A teljes verset ITT olvashatod el. Hallgassuk meg Kosztolányi Dezső Akarsz-e játszani? versét a színésznő előadásában. Olvass tovább
Jöjjön Kosztolányi Dezső: Boldog, szomorú dal verse. Van már kenyerem, borom is van, Van gyermekem és feleségem. Szivem minek is szomorítsam? Van mindig elég eleségem. Van kertem, a kertre rogyó fák Suttogva hajolnak utamra, És benn a dió, mogyoró, mák Terhétöl öregbül a kamra. Van egyszerü, jó takaróm is, Telefonom, úti böröndöm, Van jó-szívü jót-akaróm […] Olvass tovább
Kosztolányi Dezső – Számadás 1 Most már elég, ne szépítgesd, te gyáva, nem szégyen ez, vallj – úgyis vége van – boldog akartál lenni és hiába, hát légy mi vagy: végkép boldogtalan. Inkább egészen és kínzó-csigába, mint félig így, alkudva oktalan, ne félj, szamár, ki szenved, nincs magába, vagytok ti itt a földgolyón sokan. Térdelve, […] Olvass tovább