Ajánljuk:

  • in

    Kosztolányi Dezső: A hídon

    Jöjjön Kosztolányi Dezső: A hídon verse. Húsz éves voltam és egy éjjel tíz óra tájt, színház után a nyári csillagokra nézve haladtam által a Dunán, köröttem minden oly csodás volt, a híd, hegy tűzzáporba lángolt, alant zokogtak a habok s egy téveteg hajó a vízben hintázva ballagott. És én megálltam álmodozva a lüktető mélység felett, […] Olvass tovább

  • in

    Kosztolányi Dezső: Egy kézre vágyom

    Jöjjön Kosztolányi Dezső: Egy kézre vágyom verse. Jó olvasó, ki ülsz a lámpa mellett, akárcsak én itt, most rád gondolok s akárki vagy, versekkel ünnepellek. Látom fejed, figyelmes homlokod. Testvértelen és bánatos a költő az életek, a szívek alkuján. És néha ő, a magányos ődöngő kétségbeesve nyúl egy kéz után. Most a kezed kell – […] Olvass tovább

  • in

    Kosztolányi Dezső: Üllői-úti fák

    Jöjjön Kosztolányi Dezső Üllői-úti fák verse. Az ég legyen tivéletek, Üllői-úti fák. Borítsa lombos fejetek szagos, virágos fergeteg, ezer fehér virág. Ti adtatok kedvet, tusát, ti voltatok az ifjuság, Üllői-úti fák. Másoknak is így nyíljatok, Üllői-úti fák. Szívják az édes illatot, a balzsamost, az altatót az est óráin át. Ne lássák a bú ciprusát, higgyék, […] Olvass tovább

  • in

    Kosztolányi Dezső – A bal lator

    Jöjjön Kosztolányi Dezső – A bal lator verse. Téged dalollak: vasderekú lator, jéggé fagyott dac, szótalan óriás, ki meghalál szégyen-keresztfán s nem hajolál meg a gyáva kínnak. Két ezredéve zúg le merész szavam, lantom favázát megszögezem vadul s vasszívvel és csontos marokkal zord zivatart kavarok nagy öblén. Nyílt homlokú bűn, hősi, kemény, igaz, erényt pirító, […] Olvass tovább

  • in

    Kosztolányi Dezső: A doktor bácsi

    Jöjjön Kosztolányi Dezső: A doktor bácsi verse. A doktor bácsi. Áldott aranyember. Világító, nyugodt szemei kékek. Komoly szigorral lép be a szobába, szemébe nézek és csöppet se félek. Borzongva érzem biztos újjait, ha kis, sovány bordáimon kopog. Ősz bajusza a fagytól zuzmarás, hideg kezén arany gyűrűsorok. Oly tiszta és oly jó. Ő ír medicínát, keserűt, […] Olvass tovább

  • in

    Kosztolányi Dezső: Boldog, szomorú dal

    Jöjjön Kosztolányi Dezső: Boldog, szomorú dal verse. Van már kenyerem, borom is van, Van gyermekem és feleségem. Szivem minek is szomorítsam? Van mindig elég eleségem. Van kertem, a kertre rogyó fák Suttogva hajolnak utamra, És benn a dió, mogyoró, mák Terhétöl öregbül a kamra. Van egyszerü, jó takaróm is, Telefonom, úti böröndöm, Van jó-szívü jót-akaróm […] Olvass tovább

  • in

    Kosztolányi Dezső: A napraforgó, mint az őrült

    Jöjjön Kosztolányi Dezső: A napraforgó, mint az őrült verse. A napraforgó, mint az őrült röpül a pusztán egymaga, a tébolyító napsugárban kibomlik csenevész haja. Bolond lotyó – fejére kapja a sárga szoknyáját s szalad, szerelmese volt már a kóró, a pipacs és az iszalag, elhagyta mind, most sír magában, rí és a szörnyű napra néz, […] Olvass tovább

  • in

    Kosztolányi Dezső: Beszélő boldogság

    Jöjjön Kosztolányi Dezső: Beszélő boldogság verse. Beszélni kell most énnekem. Szeretnek. Szeretnek engem, boldogság, hogy élek. Beszélni kell mindig s nem embereknek, hogy vége már, eltűntek a veszélyek. Beszélni égnek, fáknak és ereknek, neked, ki nagy vagy, mint az űr, te lélek s nincsen füled sem, látod, én eretnek, csupán neked, a semminek beszélek. S […] Olvass tovább

  • in

    Kosztolányi Dezső: Szeretet

    Jöjjön Kosztolányi Dezső: Szeretet verse. Mennyi ember van, akit szeretek. Mennyi nő és férfi, akit szeretek. Rokonszenves boltileányok, kereskedősegédek, régi és hű cselédek, lapkihordók, csöndes, munkás írók, kedves tanárok, kik vesződnek a kisfiammal. Találkozunk mi olykor-olykor, meg-megállunk, szemünk összevillan s én még maradnék tétovázva, talán, hogy elmondjam ezt nekik. Mégsem beszélek, mert csak a részeg […] Olvass tovább

  • in

    Kosztolányi Dezső: Halotti beszéd

    Jöjjön Kosztolányi Dezső: Halotti beszéd verse. Látjátok feleim, egyszerre meghalt és itt hagyott minket magunkra. Megcsalt. Ismertük őt. Nem volt nagy és kiváló, csak szív, a mi szivünkhöz közel álló. De nincs már. Akár a föld. Jaj, összedőlt a kincstár. Okuljatok mindannyian e példán. Ilyen az ember. Egyedüli példány. Nem élt belőle több és most […] Olvass tovább

  • in

    Kosztolányi Dezső: Mint aki a sínek közé esett…

    Jöjjön Kosztolányi Dezső: Mint aki a sínek közé esett… verse. Mint aki a sínek közé esett… És általérzi tűnő életét, míg zúgva kattog a forró kerék, cikázva lobban sok-sok ferde kép és lát, ahogy nem látott sose még: Mint aki a sínek közé esett… a végtelent, a távol életet búcsúztatom, mert messze mese lett, mint […] Olvass tovább

Load More
Congratulations. You've reached the end of the internet.