Ajánljuk:

  • in

    Kosztolányi Dezső: Ének a tavasz elé

    Jöjjön Kosztolányi Dezső: Ének a tavasz elé verse. Kelj, bársonylombú, halk lehelletű, borús tavasz a völgyön és hegyen, hogy majd ha eljön az idő, legyen a sebre fű. Tavaszi erdő, jó szorosra fond sűrű, sötét lombod hálozatát, hogy majd ha éjjel elbúvunk alád, födjön a lomb. Kegyes Természet, szánd meg a magyart, adj néki ágyat, sátoros […] Olvass tovább

  • in

    Kosztolányi Dezső: Az áprilisi délutánon

    Jöjjön Kosztolányi Dezső: Az áprilisi délutánon verse. Az áprilisi délutánon dalt hallani egyszerre, távol. Az illatos, japáni égből hull a napfény és hull a zápor. Tömjénez a tavasz a légben, virágos ágon kancsi fény ég. Kis, ideges lányok kacagnak, veri az ördög a feleségét. Nyilt arccal isszuk az esőt fel, agyunkba rózsaszínű láz kap. Vékony, […] Olvass tovább

  • in

    Kosztolányi Dezső: Alföld

    Jöjjön Kosztolányi Dezső: Alföld verse. s az utasok a zörgő ablakokból bámulva nézik, mint egy új csudát. Egy nádkúp, egy kút tűnik föl csak olykor, itt-ott egy árva, tikkadó kazal. A búza habja szikrát hányva mormol. Az élet alszik, mindent tűz aszal, a gulya tétlenül delelve ődöng, távolba búsul egy vén, puszta fal. Kék, sárga […] Olvass tovább

  • in

    Kosztolányi Dezső – Karácsony

    “ezüst esőben száll le a karácsony” Jöjjön Kosztolányi Dezső – Karácsony című verse. Ezüst esőben száll le a karácsony, a kályha zúg, a hóesés sűrű; a lámpafény aranylik a kalácson, a kocka pörg, gőzöl a tejsűrű. Kik messze voltak, most mind összejönnek a percet édes szóval ütni el, amíg a tél a megfagyott mezőket karcolja […] Olvass tovább

  • in

    Kosztolányi Dezső: A verseim elé

    Jöjjön Kosztolányi Dezső: A verseim elé. Majd hogyha aggkoromban látom e verseket, szólok: “Mi balga dolgok.” S jóízűen mosolygok, hogy szinte könnyezek, hogy szinte könnyezek. Említem, mint a rosszat, amely feledve szebb, s szilaj emlékezetben felzúg az égre kedvem, hogy szinte könnyezek, hogy szinte könnyezek. S ősz fővel ezt beszélem: “Silányka versezet. Bennök gyönyört nem […] Olvass tovább

  • in

    Kosztolányi Dezső: Szellők zenéje

    Jöjjön Kosztolányi Dezső: Szellők zenéje verse. A vers 1908-ban született. Szellők kísérnek mostanában engem, szellők szavára száll az alkonyat. Szellők zenélnek, túlvilági hárfák, szellők nevetnek ezüst éjszakán át s csilandva fricskázzák az arcomat. Honnan repülnek? A hajam kibontják, hozzám tipegnek észrevétlenül s egyszerre lelkem egy fekete, halvány szerelmes arcú szellőlányka karján száll, száll, tovább repül. […] Olvass tovább

  • in

    Kosztolányi Dezső: Csöndes, tiszta vers

    Jöjjön Kosztolányi Dezső: Csöndes, tiszta vers költeménye. Nincs semmim… Így megyek magamban – tip-top – szelíden, csendesen. S ha éjjel bántanak a rablók, kitárom két üres kezem. A rablók sírnak velem együtt, olyan-olyan szegény vagyok, mint kisded első fürdetőjén és mint a teknőn a halott. De tart a föld. Ez az enyém még, feszül az […] Olvass tovább

  • in

    Kosztolányi Dezső: A rút varangyot véresen megöltük

    Jöjjön Kosztolányi Dezső: A rút varangyot véresen megöltük verse. A rút varangyot véresen megöltük. Ó iszonyú volt. Vad háború volt. A délután pokoli-sárga. Nyakig a vérbe és a sárba dolgoztunk, mint a hentesek s a kövér béka elesett. Egész smaragd volt. Rubin a szeme, gyémántot izzadt, mérgekkel tele. A lába türkisz, a hasa zafír, a […] Olvass tovább

  • in

    Kosztolányi Dezső: Mostan színes tintákról álmodom

    Jöjjön Kosztolányi Dezső Mostan színes tintákról álmodom verse. Mostan színes tintákról álmodom. Legszebb a sárga. Sok-sok levelet e tintával írnék egy kisleánynak, egy kisleánynak, akit szeretek. Krikszkrakszokat, japán betűket írnék, s egy kacskaringós, kedves madarat. És akarok még sok másszínű tintát, bronzot, ezüstöt, zöldet, aranyat, és kellene még sok száz és ezer, és kellene még aztán […] Olvass tovább

  • in

    Kosztolányi Dezső: Szeretet

    Jöjjön Kosztolányi Dezső: Szeretet verse. Mennyi ember van, akit szeretek. Mennyi nő és férfi, akit szeretek. Rokonszenves boltileányok, kereskedősegédek, régi és hű cselédek, lapkihordók, csöndes, munkás írók, kedves tanárok, kik vesződnek a kisfiammal. Találkozunk mi olykor-olykor, meg-megállunk, szemünk összevillan s én még maradnék tétovázva, talán, hogy elmondjam ezt nekik. Mégsem beszélek, mert csak a részeg […] Olvass tovább

  • in

    Kosztolányi Dezső: Októberi táj

    Jöjjön Kosztolányi Dezső: Októberi táj költeménye. Piros levéltől vérző venyigék. A sárga csöndben lázas vallomások. Szavak. Kiáltó, lángoló igék. Köszönjük, hogy elolvastad Kosztolányi Dezső versét. Mi a véleményed  az Októberi táj írásról? Írd meg kommentbe! Olvass tovább

  • in

    Kosztolányi Dezső: Életre-halálra

    Kosztolányi Dezső: Életre-halálra Mint aki búcsúzik, beszélni akarok. Itt éltem én, vér véretekből, magyarok. Mint akit égő szókra gyújt föl a halál. Szájam kigyulladt víziókat kiabál. Együtt örökre, együtt, együtt veletek. Kuckóba, sáncba, rongyba harcos feletek. Mi volt ez? A szívembe harsog az egész. Láng és korom, megtébolyul, ki belenéz. Sírtam miatta én is, én […] Olvass tovább

Load More
Congratulations. You've reached the end of the internet.