Reményik Sándor versek

Jöjjön Reményik Sándor: Imádság verse. Uram, rövid pár évre add csak A szavak csengő színezüstjét, Vert aranyát a gondolatnak, Képek suhanó selymét nékem, Hogy csendbe rejtsem, álomba zenéljem Mind, mi nekem fáj s szívemen át másnak. Tudjam: mögöttem százak, ezrek állnak, Némák, akiknek én vagyok a nyelve, Tüzes nyelv. Kar, értük fegyverre kelve, Árvák, akik nevében én beszélek […] Olvass tovább

Jöjjön Reményik Sándor: Szív verse. Szív – emberszív. Csak olyan, mint a másé. De mégis másnál rokontalanabb. A végzet jegyese, s az elhagyottságé. Szív – magyar szív. Szív-alakú sziget. Körülnyaldossa bánat-óceán. Körültombolja sötét gyűlölet. Szív – figyeld a rendhagyó verését: néha szinte eláll. Aztán jön egy óriási dobbanás a csillagokig fel, azért sem a halál! […] Olvass tovább

Jöjjön Reményik Sándor: Végrendelet verse. Mutatjuk a nagyszerű költeményt. Fáradtságom adom az esti árnynak, Színeimet vissza a szivárványnak. Megnyugvásom a tiszta, csöndes égnek, Mosolygásom az őszi verőfénynek. Sok sötét titkom rábízom a szélre, Semmit se várva és semmit se kérve. Kik üldöztek át tüskén, vad bozóton: Kétségeim az örvényekbe szórom. A holtom után ne keressetek, […] Olvass tovább

Jöjjön Reményik Sándor: Csendes csodák verse. Ne várd, hogy a föld meghasadjon És tűz nyelje el Sodomát. A mindennap kicsiny csodái Nagyobb és titkosabb csodák. Tedd a kezed a szívedre, Hallgasd, figyeld hogy mit dobog, Ez a finom kis kalapálás Nem a legcsodásabb dolog? Nézz a sötétkék végtelenbe, Nézd a szürke kis ezüstpontokat: Nem csoda-e, […] Olvass tovább

Jöjjön Reményik Sándor Akarom verse. Akarom: fontos ne legyek magamnak. A végtelen falban legyek egy tégla, Lépcső, min felhalad valaki más, Ekevas, mely mélyen a földbe ás, Ám a kalász nem az ő érdeme. Legyek a szél, mely hordja a magot, De szirmát ki nem bontja a virágnak, S az emberek, mikor a mezőn járnak, […] Olvass tovább

Jöjjön Reményik Sándor: Az ige verse. Reményik Sándor: Az ige Vigyázzatok ma jól, mikor beszéltek, És áhítattal ejtsétek a szót, A nyelv ma néktek végső menedéktek, A nyelv ma tündérvár és katakomba, Vigyázzatok ma jól, mikor beszéltek! E drága nyelvet porrá ne törjétek, Ne nyúljon hozzá avatatlanul Senki: ne szaggassátok szirmait A rózsafának, mely hóban […] Olvass tovább

Jöjjön Reményik Sándor: Istenarc verse. Egy istenarc van eltemetve bennem, Tán lét-előtti létem emlék-képe! Fölibe ezer réteg tornyosul, De érzem ezer rétegen alul, Csak nem tudom, mikép került a mélybe. Egy istenarc van eltemetve bennem, Néha magamban látom, néha másban. Néha állok, mint fosztott ág, szegényen, Ha rossz órámban eltűnik egészen Alter-egóm az örök vándorlásban. Egy […] Olvass tovább

Jöjjön Reményik Sándor: János evangéliuma verse. Ravasz Lászlónak Összehajolnak Máté, Márk, Lukács, És összedugják tündöklő fejük Bölcső körül, mint a háromkirályok, Rájok a Gyermek glóriája süt. A gyermeké, ki rejtelmesen bár S térmészetfölöttin fogantatott: De fogantatott mégis, született S emberi lényként, tehetetlenül, Babusgatásra várón ott piheg. A gyermek, a nő örök anya-álma, Szív-alatti sötétből kicsírázott […] Olvass tovább