A versek oldala
Íme a Szabó Lőrinc versek összeállításunk.
Szabó Lőrinc Kossuth-díjas költő, műfordító, a modern magyar líra egyik nagy alakja.
Jöjjön Szabó Lőrinc: Mindenütt ott vagy verse. Mindenütt ott vagy, ahol valaha tudtalak, láttalak, szerettelek: út orom, erdő veled integet, falu és város, nappal s éjszaka folyton idéz, őszi hegy s tél hava, vízpart s vonatfütty, s mindenben ott remeg az első vágy s a tartó őrület huszonöt kigyúlt tavasza, nyara. Mindenütt megvagy: mint virágözön […] Olvass tovább
Jöjjön Szabó Lőrinc: Esik a hó verse. Szárnya van, de nem madár, repülőgép, amin jár, szél röpíti, az a gépe, így ül a ház tetejére. Ház tetején sok a drót, megnézi a rádiót, belebúj a telefonba, lisztet rendel a malomban. Lisztjét szórja égre-földre, fehér lesz a világ tőle, lisztet prüszköl hegyre-völgyre, fehér már a város tőle: […] Olvass tovább
Jöjjön Szabó Lőrinc: A tükör vallomása verse. – Azt mondja, hogy hű s igaz, mint a tükör. Beszélj magadról: felelj neki, tükör! – Elkapom arcod és a pillanat szeszélyét, minden mozdulatodat, mint mély eget a mély tenger színe, befogadlak, mint senki sohase, hívlak, jössz, eldobsz, és várlak megint, és szeretlek a parancsod szerint, sírok, ha […] Olvass tovább
Jöjjön Szabó Lőrinc: Az irígység erdejében verse. Dsuang Dszi mester erdejében ültem és szólt az egylábú virág: – Óh, százlábú, de jó neked! Te futhatsz, én állok s nem jutok tovább! Szólt a százlábú: – Irígyeld a kígyót: annyi lába sincs, mint neked, bordái mégis gyorsabban viszik, mint az én száz lábam engemet! A kígyó az […] Olvass tovább
Jöjjön Szabó Lőrinc: Munkanélküli a Dunaparton verse. „Fölösleges vagy!” – A semmittevés kézenfog és mint gyermekét a megőrült anya, vonszol a városban. Utcák sora forog köröttem; az üres idő csobogva nő fölém, s én benne lézengek, ahogy hulla lézeng a víz alatt. Ragyog a délelőtt, kísér a Dunapart, s csak ami zajt a sziszegő hullám […] Olvass tovább
Jöjjön Szabó Lőrinc – Dzsuang-Dszi álma verse. Kétezer évvel ezelőtt Dsuang Dszi, a mester, egy lepkére mutatott. – Álmomban – mondta, – ez a lepke voltam és most egy kicsit zavarban vagyok. – Lepke, – mesélte, – igen, lepke voltam, s a lepke vigan táncolt a napon, és nem is sejtette, hogy ő Dsuang Dszi… […] Olvass tovább
Jöjjön Szabó Lőrinc: Nyár verse. Nyár. Kert. Csönd. Dél. Ég. Föld. Fák. Szél. Méh döng. Gyík vár. Pók ring. Légy száll. Jó itt. Nincs más csak a kis ház. Kint csönd és fény. Bent te meg én. Legszebb nyári versek – íme 12 nagyszerű költemény a nyárról Köszönjük, hogy elolvastad Szabó Lőrinc költeményét. Mi a […] Olvass tovább
Szabó Lőrinc: A szél meg a nap Licskes-lucskos szürke bácsi (Hujj, hujj, én a Szél vagyok!) kék udvarban seprűjével megkergette a Napot. Szél mondta: Hujj, hujj, hujj! Nap mondta: Bújj, bújj, bújj! Szél kergette, utolérte, jól megverte a Napot; megkergette, utolérte, összetörte, kék udvarból kiseperte, kendőjébe bekötötte, mondjátok meg: hova tette? Zsebbe tette a Napot. […] Olvass tovább
Jöjjön Szabó Lőrinc Balassagyarmat verse. Balassagyarmat – óh, hogy szeretem! Legszebb ott volt fiatal életem, ott nem bántott talán még semmi se (s ha bántott, rögtön gyógyult a sebe). Véletlen, hogy apámat épp oda vezényelte a vasút. Nekem a folyó tetszett legjobban, az Ipoly. „Csupa örvény: sikoltasz, s már sodor!” – mondták a nagyok… Örvény […] Olvass tovább
Jöjjön Szabó Lőrinc: Képekben és mintákban verse. Ha nem volt valamim, csináltam én, labdát, szekeret. Papírból edény, kistányér, korsó, lábas, fazekak: kinyírtam, összeraktam, kanalat tettem beléjük, ragasztott fület az oldalukra; szánkót, tűzhelyet, mindent gyártottam. S ami még hiány, gyorsan lekapta a krétám, ceruzám: mert festettem is, s kissé valahogy úgy éreztem, amit lerajzolok, az már az […] Olvass tovább
Jöjjön Szabó Lőrinc: Kaland verse. Ahogy kiléptem a kapun, nyakamhoz simult valami, hátulról, puhán, melegen, mint egy szerető karjai, mint egy jókedvű szerető, aki, ha van is rá tanu, megölel és megcsókol és azt mondja: ne légy szomorú! Valaki megcsókolt, s noha biztosra vettem, hogy kacér támadóm csak a szél lehet, a bolond áprilisi szél, […] Olvass tovább
Jöjjön Szabó Lőrinc: Köszöntő verse. Érzés, tudás tiszta méze gyűlt a szívbe, gyűlt az észbe; betűk hordták: ők a mi lelkünk aranyméhei. Züm-züm, rétet, virágot, bejárták a nagyvilágot, s ma mint hála, mint kiáltás csordul szívünkből az áldás: „Éljen tanító bácsi!” Fel Csupa napfény az út, s mire 8 óra múlt, a mi osztályunk már […] Olvass tovább