A versek oldala
Nézzük az étlapot.
Jöjjenek a szerelmes versek.
József Attila: Szerelmes vers Hegyes fogakkal mard az ajkam, Nagy, nyíló rózsát csókolj rajtam, Szörnyű gyönyört a nagy vágyaknak. Harapj, harapj, vagy én haraplak. Ha nem gyötörsz, én meggyötörlek, Csak szép játék vagy, összetörlek, Fényét veszem nagy, szép szemednek. – Ó nem tudom. Nagyon szeretlek. Úgy kéne sírni s zúg a vérem, Hiába minden álszemérem, […] Olvass tovább
Jöjjön Vörösmarty Mihály: Nefelejts verse. A gyengéd nefelejts elhervad. Örökre virít az, Mely szívemben nő, Délia! El ne felejts. Köszönjük, hogy elolvastad Vörösmarty Mihály költeményét. Mi a véleményed a Nefelejts írásról? Írd meg kommentbe! Olvass tovább
Jöjjön Batsányi János: Klórishoz verse. Ha még soká szeretlek-e, Könnyes szemekkel kérdezed, Természet édes gyermeke! Bús szívemet mint vérezed… S hát vélheted, dicső alak! Hogy téged én elhagyjalak? Tetőled függ az életem, Ah, csak tebenned lelhetem Fel mindenem. De – “Meddig”? Azt nem mondhatom – Lelkem! – mivel nem tudhatom, Mikor talál Rám a halál. Köszönjük, […] Olvass tovább
Jöjjön Dsida Jenő: Tündérmenet vers. A tücsök cirregve fölneszel. Testem hűs álmokat iszik. Apró csillagos éjtündérek a szívemet hozzád viszik. Parányi szekérre fektetik, pihék, mohák közé, puhán, befödik zsenge nefelejccsel s lehelnek rá éjfél után. Húzzák lassú, nyüzsgő menetben szemükben harmat, áhitat – csigák s iszonyú nagy füvek közt, a sárga holdvilág alatt. Köszönjük, hogy […] Olvass tovább
Jöjjön Csokonai Vitéz Mihály Egy rózsához verse. Nincs tavasszal, nincs se nyáron, Mint te, olyan rózsaszál; Még nagyobb díszt nyerne Sáron, Csak te ott virítanál. Rózsaszínnel játszadoznak Két virító arcaid, Rózsamézzel harmatoznak Csókra termett ajkaid. Látta kellemid Citére. Látta és irígykedett, Hogy pirosló lába-vére Képeden büszkélkedett. Hófehér tekintetednek Hajnalán nyílásba jött Rózsaszálacskák ferednek Tiszta téjhabok […] Olvass tovább
Jöjjön Szabó Imre: Egyetlen ajándék verse. Egyetlen ajándék, mit adhatok – ma – Neked: a szívem dobbánása, mely már úgyis a Tied! Egyetlen ajándék, mit adhatok – ma – Neked: a szívem, melyben ott dobog a Tied! Egyetlen ajándék, mit adhatok – ma – Neked: féltőn ölelő két karom, mely már úgyis a Tied! Egyetlen […] Olvass tovább
Jöjjön Wass Albert: Dal című verse. Mikor az első csókot adtad: már az ősz osont a fák alatt, Kapirgáló szelek kutattak avar-homályban árnyakat; A fákra ráhajolt az este, s az est meséje régi volt… csókunkat fák közül kileste, és kacagott a régi hold; Felettünk fényes csillag égett, s két csillag volt a két szemed… beléje […] Olvass tovább
Jöjjön Ady Endre – Most követellek magamnak verse. Ereimben boldog tüzek szaladnak, Harsány szívvel követellek magamnak, Mint régen-régen: Az egy-igaz Fiatalság nevében. Már nincs joga állott, tegnapi könnynek, Sorsunk fölött csak sorsunk, aki dönthet S már nem rivallnak Halál-sikolyos félszek és tilalmak. Kedved ha másult, már hiába másult, Tartom szived úgy, ahogy reám hullt Vérbe-vesződve, Sorsához […] Olvass tovább
Jöjjön Tóth Árpád A vén ligetben verse. A vén ligetben jártunk mi ketten, Aludt a tölgy, a hárs, a nyár; Hozzám simult félőn, ijedten, S éreztem: nem a régi már. Sebten suhantunk, halk volt a hangunk, S csendes volt a szivünk nagyon, És mégis csókba forrt az ajkunk Azon a sápadt alkonyon. Kezéből a fűre, […] Olvass tovább
Jöjjön Reményik Sándor: Örök szerelem verse. Egy bükk és egy fenyő. Úgy összeforrtak ők, Ahogy csak lelkek forrnak össze néha, Egymást halálig híven szeretők. A bükk a nő, A fenyő tán a férfi. Ez áll szikáran, míg a bükk elomló, Ölelő karjaival átaléri. Úgy látszik, mintha reáomlana, Pedig támasztja, mint a fenyő őtet. S övezi […] Olvass tovább
Jöjjön Berzsenyi Dániel – A szerelem verse. Mi a földi élet s minden ragyogványa Nélküled, oh boldog Szerelem érzése? Tenger, mellyet ezer szélvész mérge hánya, Mellynek meg nem szünik háborgó küzdése. India kincsével légyen tömve tárod, S Caesar dicsősége ragyogjon fejeden: Mit ér? vágyásidnak végét nem találod, S nem lel szíved tárgyat, hol megelégedjen. De te, […] Olvass tovább
Jöjjön Ady Endre – Lédával a tavaszban verse. Az ő testét s az enyémet is, Óh, tavasznak sokfajta nedve, Száguldjátok be vetekedve. Kicserélődve, fiatalon, Szomorú kedvvel, víg haraggal Legyünk mi két kárhozott angyal. Legyünk a Tavasz gyermekei, Kik arcukat vetik az Égnek, Kik nedvesek s mégis elégnek. Csönd legyen akkor az Ég alatt, Bomolva, szökve, válva […] Olvass tovább