Vörösmarty Mihály

Jöjjön Vörösmarty Mihály: Liszt Ferenchez verse. Hírhedett zenésze a világnak, Bárhová juss, mindig hű rokon! Van-e hangod e beteg hazának A velőket rázó húrokon? Van-e hangod, szív háborgatója, Van-e hangod, bánat altatója? Sors és bűneink a százados baj, Melynek elzsibbasztó súlya nyom; Ennek láncain élt a csüggedett faj S üdve lőn a tettlen nyugalom. És ha néha […] Olvass tovább

Jöjjön Vörösmarty Mihály: Szigetvár című verse. Láttam veszélyes tájadat, oh Sziget! Előttem állott roskadozó falad, Előttem a múlt kor csatái S gyászba borúlt ege Hunniának. Itt késve mérgét nyelte az agg török; Itt táboroztak népei dölyfösen, Ott fenn erős, de számra kisded, S győzve fogyó hadaink tanyáztak. S onnan, ha kellett; mint az egek nyila A […] Olvass tovább

Jöjjön Vörösmarty Mihály: A szánakodóhoz verse. Szánsz ha titkos búm könyűit Folyni látod arcomon, Szánsz ha bánatom kitörve Nyög keserves ajkamon; De nem indíthat szerelmet A könyű s panasz: Részvevést gerjeszt csak – ah de Nem szerelem az! Ha vidámságom felébred A remény sugárira S elmerülve nézek arcod Andalító bájira: Mintha lágyulnál, enyelgve Látszol inteni, […] Olvass tovább

Jöjjön Vörösmarty Mihály: Remény és emlékezet verse. Meddig vezérlitek háborgó éltemet, Meddig lebeghet még hajócskám köztetek, Remény, emlékezet? – Te, a lecsendesült lélek tulajdona, Mely áldva lengsz körűl magányos dombomon, Elmúltak szelleme, Ha majd szorúlni kezd lélekzetem, s nehéz Fájdalmaim között végkínomat nyögöm, Eljősz-e menteni? S mint a hanyatló nap földünk tanyáira, Lövelsz-e nyugtató sugárokat […] Olvass tovább

Jöjjön Vörösmarty Mihály: MÉH című verse. Hulló harmatnak szeretője, s a harmatos ágé, Mézajakú kis raj nyugszom e rózsa megett. Engem az illatnak szédíte meg árja, csapongót, S melyet nem sejték, a tövis éle megölt. Olvass tovább

Jöjjön Vörösmarty Mihály: Atyám sirjához verse. Feléd borongnak, bús temető, komor S vad képzetekben éji keserveim; Feléd, hol elhúnyt jó atyámat Sír födi, és füzeid takarják. Oh, a kegyesség szendereg ott maga, Mely földet únván, a rokon égiek Csendébe visszatére, s engem Gyámtalanúl hagya itt epedni. De nem soká küzd, érzem előre is, Nem küzd […] Olvass tovább

Jöjjön Vörösmarty Mihály: A hajnalhoz verse. Szépen hasadsz a támadat ormain O puszta tájnak hajnala! hűs szelek Lengnek ki nyílt rózsás öledből, S víg öröm ül piros arcaidban; De nem vidítják lelkemet ékeid. Vigasztalatlan térek elődbe: im Keserv borong sötét szememben, S éltem erét epedés zavarja. Ah tán vidámabb léssz nekem egykoron, Ha majd utolsó […] Olvass tovább

Jöjjön Vörösmarty Mihály: A völgyi lakos verse. „Zöld fürtözettel Feszül az égnek A hegy tövéből Egy hársfasor. Alóla lassan Zuhogva csermely Szakad siralmas Lakom felé; Ott nyugszik ottan Kél hajnalarcu Tündér alakban Vezér tüzem, A szöghajú lány; Szép, mint kelő nap, S mint a lenyugvó Olyan szelíd. De mit tünődöm? Nem tudja, vagy tán Ha […] Olvass tovább