in

Versek az 1956. október 23-ai forradalomról

Íme a Versek az 1956. október 23-ai forradalomról összeállításunk.
Hirdetés

Az alábbi szerzemények 1956. október 23-nak forradalmát őszintén mutatják be. Olvasd el, és emlékezz erre a nemzeti ünnepre méltó módon!

Íme a Versek az 1956. október 23-ai forradalomról összeállításunk.

Márai Sándor: Mennyből az angyal

Mennyből az angyal menj sietve
Az üszkös, fagyos Budapestre.
Oda, ahol az orosz tankok
Között hallgatnak a harangok.
Ahol nem csillog a karácsony,
Nincsen aranydió a fákon,
Nincs más, csak fagy, didergés, éhség.
Mondd el nekik úgy, hogy megértsék.
Szólj hangosan az éjszakából:
Angyal vigyél hírt a csodáról.

Csattogtasd szaporán a szárnyad,
Repülj, suhogj, mert nagyon várnak.
Ne beszélj nekik a világról,
Ahol most gyertyafény lángol,
Meleg házakban terül asztal,
A pap ékes szóval vigasztal,
Selyempapír zizeg, ajándék,
Bölcs szó fontolgat, okos szándék.
Csillagszóró villog a fákról:
Angyal, te beszélj a csodáról.

Mondd el, mert ez világ csodája:
Egy szegény nép karácsonyfája
A Csendes Éjben égni kezdett –
És sokan vetnek most keresztet.
Földrészek népe nézi, nézi,
Egyik érti, másik nem érti.
Fejük csóválják, sok ez, soknak.
Imádkoznak vagy iszonyodnak,
Mert más lóg a fán, nem cukorkák:
Népek Krisztusa, Magyarország.

És elmegy sok ember előtte:
A Katona, ki szíven döfte,
A Farizeus, aki eladta,
Aki háromszor megtagadta,
Vele mártott kezet a tálba,
Harminc ezüstpénzért kínálta,
S amíg gyalázta, verte, szidta:
Testét ette és vérét itta –
Most áll és bámul a sok ember,
De szólni Hozzá senki nem mer.

Mert Ő sem szól már, nem is vádol,
Néz, mint Krisztus a keresztfáról.
Különös ez a karácsonyfa,
Ördög hozta vagy Angyal hozta –
Kik köntösére kockát vetnek,
Nem tudják, mit is cselekszenek,
Csak orrontják, nyínak, gyanítják
Ennek az éjszakának a titkát,
mert ez nagyon furcsa karácsony:
A magyar nép lóg most a fákon.

És a világ beszél csodáról,
Papok papolnak bátorságról.
Az államférfi parentálja,
Megáldja a szentséges pápa.
És minden rendű népek, rendek
Kérdik, hogy ez mi végre kellett.
Mért nem pusztult ki, ahogy kérték?
Mért nem várta csendben a végét?
Mért, hogy meghasadt az égbolt,
Mert egy nép azt mondta: “Elég volt.”

Nem érti ezt az a sok ember,
Mi áradt itt meg, mint a tenger?
Miért remegtek világrendek?
Egy nép kiáltott. Aztán csend lett.
De most sokan kérdik, mi történt?
Ki tett itt csontból, húsból törvényt?
És kérdik, egyre többen kérdik,
Hebegve, mert végképp nem értik –
Ők, akik örökségbe kapták -:
Ilyen nagy dolog a Szabadság?…

Angyal vidd meg a hírt az égből,
Mindig új élet lesz a vérből.
Találkoztak ők már néhányszor
– a gyermek, a szamár, a pásztor –
Az alomban, a jászol mellett,
Ha az Élet elevent ellett,
A Csodát most is ők vigyázzák,
Leheletükkel állnak strázsát,
Mert Csillag ég, hasad a hajnal,
Mondd meg nekik – mennyből az angyal.

Juhászné Bérces Anikó: Eltaposott dicsőség

Rengett a föld talpuk alatt,
mikor e nap hajnal hasadt.
Együtt léptek, kéz a kézben,
bizakodva, szép reménnyel,

összefogva és elszántan,
halált is vállalva bátran.
Szabadságvágy és akarat
lerombolta a kőfalat.

Ízlelték a szabadságot,
a valóra váltott álmot.
Lyukas zászló örömében
táncra kelt az őszi széllel.

xxxx

Lánctalp alatt nyögött a föld,
gyászruhába felöltözött.
Lövés dördült, halál kaszált,
megrémisztés célba talált.

Vörös téglás “védőbástya”
ráépült a nép nyakára.
Börtönökben jaj üvöltött,
a falakon átsüvöltött.

Megtelt a titkolt parcella,
nem mutatta virág, fejfa.
Névtelenül és nyomtalan
eltűnt a sok dicső magyar.

Több százezer útnak indult,
lelkében a félelem dúlt.
Hátrahagyott hazát, rokont,
menekültként lelt új otthont.

Csoóri Sándor: Így lásson, aki látni akar

Hagyom megráncosodni
szépen ezt az arcot,
ha már szilánk se, ököl se roncsolta szét
s nem taposták le durva póklábak közönyösen.
Hadd lásson, aki látni akar
a gesztenyelombok emlékezetéből
kikopni csöndben
s ebből a városból is,
amely taszigált, ölelt, ámított, lebegtetett.

Szemem a szobrok arcáról
ma is a tornyokéra vándorol,
aztán az égre s vissza, kialudt tüzeket lát
az elüszkösödött királyi várban,
és vérben vonagló tömeget az Országház körül.
Hadd lásson így, aki látni akar
tonnás halántékcsonttal
ballagni a mindennapi sötétség felé,
mielőtt még a lámpák mint emlék-mécsek, kigyúlnának.

Lehettem volna léha szökevény itt,
szemfüles világ-tanú,
de szavak, hóförgetegek és botorkáló esők
barátja lettem inkább,
aki hátracsavart fejjel is
a maga megtéríthetetlen álmát
álmodja végig:
a félresiklatott remény évszázadában
az erőtlen szabadokét.

Még jönnek évek, talán még jönnek,
de aki látni akar engem,
így lásson majd gyöngén is erősnek,
az ég sátorponyvája alól kilépni végleg.
Megőrzött arcomon a ráncok,
mint költők összegyűjtött versei,
távozásommal hódítsanak!
Megáll még tán egyszer a gőgös város is,
bevallhatatlan gyászát elrejteni.

Behon Istvánné: …mindez, hogy történhetett?

Kopjafák előtt állunk némán és gondolkodunk,
vajon hogyan történhetett, hogy azon a meleg
októberi napon magyar kéz magyar vért ontott,
és sortűz győzött egy békés forradalom felett.

Vajon az… az hogyan történhetett, hogy a Kossuth
nótára, Szózat szavára fegyver felelhetett?
És még ma is kérdőn néznek, válaszokra várnak
az égre meredő, tágra nyílt üveges szemek.

Vajon az hogyan történhetett, hogy több mint kétszáz
sebesült gyötrelme ivódott az anyaföldbe,
rémült fájdalom süvöltött a nyárfasor között
és a zöldet fekete festhette vérvörösre.

Kopjafák előtt állunk némán és gondolkodunk,
tudjuk, nem volt hiába a kettétört létetek.
Kegyelet és hála, mit érzünk, annyira csekély
és még mindig nem értjük, mindez hogy történhetett.

Utassy József: Pohárköszöntő

Egy mondatot,
egy mondatot csak,
csak egyetlen mondatot,
egy árva mondatot, ha holnap
hangot se lehet mondanod,

hangot se,
mert a pályabér
mert ám az ének örökzöld ága,
dehogyis lesz az az ág
babér;

huncut kis hóhérok mennek ölre
szavaid tisztásán
nyakadért,

s õ,
igen Õ;
Ki a Holdra Föltett,
úgy rúgja alólad ki a Földet,
hogy elzúg talpad alatt a szél,

s függsz majd:
egy vízszintes mondatért!

Egy mondatot,
egy mondatot csak,
csak egyetlen mondatot,
egy árva mondatot a Sorsnak,

hogy hallják a vakok:
kimondatott!
lássák a süketek:
leíratott!

Egy mondatot,
egy mondatot csak,
csak egyetlen mondatot:
egy félig földi,
félig csillagárvát!

arról,

mit tündököl a tenger,
bár ismered jól holdalattiságát

a csillagosban,
hol fényévek a rések,
földiek mégis
az ûri keringések,

földiek,
mert iker,
mert iker bolygó
a Plútó és a Péntek,

nagy idõk síkján,
az õszi földön
hol Szabadságot
az Ember úgy nyert itt:

bilinccsel együtt
töri a tengerit!

Egy mondatot,
egy mondatot csak,
csak egyetlen mondatot,
egy árva mondatot ragyogj csak:

EMBERNEK MAGYART,
MAGYARNAK EMBERIT!

Vér Anett: Október 23.

Nézzek ki az utcára az ablakon,
S szüntelen a forradalomra gondolok
A magyarok szabadság harcának hívják,
De hány anya siratja mai napig a fiát?

Mégis valahogy mellékes ez a tény,
Hiszen több száz kép őrzi a dicső fényt.
A fényt, mely oly sok embernek reményt adott.
Ha pár napra is, szabad Magyarországot!

S utána újból gyász felhők gyűltek,
A szabad hon, újra álom lett.
Azért, amiért küzdöttek köddé vált.
De a sok halott, fel nem támadhat már.

Látom, nem érted miért volt ez fontos.
Számodra, csak a szenvedés hangsúlyos.
Akkor még valóban a haza volt mindenekelőtt,
Az emberek látták a fényt, az árnyék mögött.

Tehát, kezdem érteni mit is ünneplünk.
Amit bármikor, újra mi is megtehetünk.
Bár én úgy gondolom, a fegyver most már szükségtelen,
Csupán büszkén, őrizni kell a magyar nyelvet!

Bárcsak így gondolkodnának az emberek,
De amit mondasz, fülemnek kellemes.
Most már a szavak, többet érnek mint a fegyverek,
Bárcsak, ’56-ban is így gondolták volna ezt!

Most, hogy elmesélted mindezt nekem,
Büszkén tekintem meg a régi képeket.
Tekints hát te is úgy rájuk, mint hazád dicső múltjára.
Szép Magyarország, remélhetőleg, utolsó forradalmára!

 

Várjuk a kommenteket

József Attila: Én nem tudtam

Ady Endre: Az én menyasszonyom