A versek oldala
Jöjjön Csukás István: Annyiszor játszottam a boldogot verse. Annyiszor játszottam a boldogot, most végre boldog lehetnék – nyugtalanul figyelem magamat, vajon mi hiányzik még, mi hiányzik és honnan hiányzik, a világból-e vagy belőlem, hogy miért nem csurran a méz, fanyarul megért szőlőszem; vagy nincs is, csak a mesében, elkopott idegeket simogató szép hazugság, kábítószer, és […] Olvass tovább
Jöjjön Juhász Gyula: Gyorsírás verse. Ó mennyi ige, mely örökre elszállt, Bár üdvösséges híreket hozott, A csillagok közt hasztalan lebeg már Míg gyilkol, gyújtogat sok átkozott! A Ganges mentén csöndben és magányban Egy bölcs királyfi hangja éjbe ment S a Genezáret partján holdas árnyban Szavak köszöntötték a végtelent. Ó írjátok a szárnyaló igéket, Hogy a […] Olvass tovább
Jöjjön Kányádi Sándor: Nyár című verse. Ballag a Küküllő, meg-megállva baktat, szúnyogokat fogdos a kicsi halaknak. Vén bivaly módjára olykor kedve szotyan el-ellustálkodni a nagy kanyarokban. Sütteti a nappal hosszasan a hátát. Ha ott lennél, mélye legmélyét is látnád. Ám a lustasága csak amolyan látszat. Ilyenkor gyűjti be illatát a nyárnak. Aztán jön a szellő, […] Olvass tovább
Jöjjön Juhász Ferenc: A csönd virága verse. A csönd elvirágzik levelet hajt a bánat nagy erekkel ne sikolts ne sikolts ne törj meg engem a szemeddel ne feszíts föl a jajgatásra eleven síró kötelekkel száradok húsomban szerveimben belep a halál döngő kék legyekkel Mint a polip karjai idegeim a nyálas űrbe kinyúlnak csillag-halacskákra tekerődnek forró […] Olvass tovább
Jöjjön Pósa Lajos: A remény verse. El-elhagy a remény, el-elvonul tova, Mint a vándormadár. De visszaszáll megint zománczos szárnyakon, Akármily messze jár. Bezengi szivemet, mint a pacsirtaszó A néma tájakat; S a dal varázsnyomán álomba ringató Tündérvilág fakad. Dalolj, remény, dalolj, aranyszavú madár! Ne hagyd el szivemet! Mert egyszer a nagy út majd szárnyadat szegi […] Olvass tovább
Jöjjön Csukás István: Egérmese című verse. Dohogott az egér: sosincsen friss kenyér! Ahogy mondom, ezér dohogott az egér. A boltba bandukolt, csukva volt az a bolt. Ahogy mondom, úgy volt, csukva volt az a bolt. Végül is mit csinált? Hát morzsát rágicsált! Egyebet nem csinált, csak morzsát rágicsált. Olvass tovább
Váci Mihály: Búcsúzás „Aztán vigyázz! Jó egészséget!” – Ne aggódj, ne légy ideges! – Búcsúzunk. Még sokáig nézlek, s Te még sokáig integetsz. Szánva, értőn, nevetve néznek, bólintanak az emberek. Mennék, – de most minden lépésnek szívembe botló súlya van. Milyen is voltál? – Visszanézek, s látod? – Rád intek boldogan. És bátorító nevetésed fényével […] Olvass tovább
Jöjjön a Hollós Korvin Lajos: Csonka vers verse a Kávészünet előadásában. Kezdtem ezt a verset én, tavaly május elején, idén lett csak készen, idén sem egészen. Címe az volt: életem, s kihúztam, mert félszegen sántikált a címe, minden lába ríme. Újra kezdtem, s ezalatt félesztendő leszaladt, de az égre nézve alig vettem észre. Az égen […] Olvass tovább
Jöjjön József Attila: Világosítsd föl verse. Világosítsd föl gyermeked: a haramiák emberek; a boszorkák – kofák, kasok. (Csahos kutyák nem farkasok!) Vagy alkudoznak, vagy bölcselnek, de mind-mind pénzre vált reményt; ki szenet árul, ki szerelmet, ki pedig ilyen költeményt. És vígasztald meg, ha vigasz a gyermeknek, hogy így igaz. Talán dünnyögj egy új mesét, fasiszta kommunizmusét […] Olvass tovább
Jöjjön Juhász Ferenc – Látomásokkal áldott életem verse. Csodák, csodák és látomások, vad víjjogások, zokogások! Csodák, csodák, csodák ömölnek két szememből, mint a könnyek. Világot-rázó szél nyöszörög csontvázam pillérei között. A hús lombjait szüntelen rázza a létezés lázas látomása. Szívemet sárkány-foggal rágja az elmúlás szörnyű csodája. Halántékomban tűz dörömböl, kiszakadna a vérkörömből, ráomlana az éjszakára, […] Olvass tovább
Jöjjön Radnóti Miklós:Federico Garcia Lorca verse. Mert szeretett Hispánia s versed mondták a szeretők, – mikor jöttek, mást mit is tehettek, költő voltál, – megöltek ők. Harcát a nép most nélküled víjja, hej, Federico García! Olvass tovább
Kányádi Sándor: Könyörgés tavasszal Fölparittyázta az égre magát a pacsirta. Dugja fejét a sok-sok pipevirág. Tavasz van megint, tavasz van újra, s az ember, az ember messzire lát. Ó, szép tavaszom, kedvem kibontó! Annyi, de annyi bús napon át Tebenned bíztam, Tetőled vártam keserű szívem szép igazát. Bontsd ki a kedvem, bontsd ki: lobogtasd! Halovány […] Olvass tovább