A versek oldala
Jöjjön Csokonai Vitéz Mihály: Megkövetés verse. Ha haragszol, megkövetlek; Békélj meg, szép angyalkám! Csak azt mondtam, hogy szeretlek, S e szóért haragszol rám? Ki az oka? s ki hibája, Hogy kellemed olyan nagy? Hogy te, óh virtus példája, Szeretetre méltó vagy? Ha téged szeretni vétek: Hányan esnek úgy belé? S hogy én legtartósban vétek, Magam […] Olvass tovább
Csokonai Vitéz Mihály: Egy tulipánthoz A hatalmas szerelemnek Megemésztő tüze bánt: Te vagy orvosa sebemnek, Gyönyörű kis tulipánt! Szemeid szép ragyogása Lobogó hajnali tűz; Ajakid harmatozása Sok ezer gondot elűz. Teljesítsd angyali szókkal Szeretőd amire kért: Ezer ambrózia csókkal Fizetek csókjaidért. Köszönjük, hogy elolvastad Csokonai Vitéz Mihály költeményét. Mi a véleményed Csokonai Egy tulipánthoz írásáról? […] Olvass tovább
Juhász Gyula: Nyár A távol csillagok oly szőke fénnyel égnek. (Annára gondolok, ki szőke s messze rég.) Kaszálók illatát üzenik esti rétek. (Annára gondolok, emléke enyhe, szép!) A nyár ragyog, lobog. Pipacsosok a rétek. (Annára gondolok, ó én letűnt nyaram.) Őszünk be közeleg, falevél földre téved. (Annára gondolok és siratom magam!) Köszönjük, hogy elolvastad Juhász […] Olvass tovább
Jöjjön József Attila – Ének magamhoz verse. Szeretni kell a csalfa köd-eget, Szeretni kell száz csillag enyhe képét, Fölnézvén a szív könnyebben feled És föltalálja tán az örök békét Csókolni kell az élet-mart sebet, Csudálni kell a lányszem tiszta kékét, Dalolni kell a bánatok felett S nem kérdni, hogy vén Földünk meddig ég még. Tisztelni […] Olvass tovább
Jöjjön József Attila: Nyári délután verse. Cseveg az olló. Néne nyesi a pázsitot, guggol. Hátulról nézve is látni, ásitott. Rádió nyüzsög. Szárnyak dongnak az üvegen. Lágy szellők táncot járnak a puha füveken. Az idő semmit játszik, langy tócsa most, megállt. Hogy elleng, abból látszik, hogy remeg a virág. Én sem tudom már régen, alszom? vagy […] Olvass tovább
Hajnal Gábor: Ragyogás Csak állsz… A hajnal aranyfolyamából kikél a nap és eged peremét átlépi lassan, fénylő reszketése már küldi hozzád édes melegét. Csak állsz; a nap, mint csodás tűzmadár fenn – hogy lélekzeted szinte elakad – egyetlen szárnycsapással most felröppen a láthatár fölé, és kiszakad melledből a felujjongó kiáltás és megfordulsz, mert tovább nem […] Olvass tovább
Nagy László: A falak négyszögében Meghalni se tudtál, te csak az asztalra buktál, beborultál, torkolat-tüzek, láncok, sikoly-címeres lányok, üszöktől cirmos virágok, komor vagányok, s küllők, cserepek forgatagába egy árva hajszálat se küldtél, csak beleőszültél, csak beleőrültél. Szabályos télben itt állsz egyedül ébren a falak négyszögében ágyudörejként visszhangzó köhögésben, lélekben is fázva, késekkel koronázva, bú-bajba csavarodva, […] Olvass tovább
Jöjjön Ady Endre Könyörgés egy kacagásért verse. Lukács Hugónak küldöm Arcod haragos fellegekből Ismerős nekem, Isten, Villámok hozták el szememig S fürdettem gyakran könnyeimben. Nem láttam még sugaras arcod, Melyet, hajh, sokan látnak, Hol vagy, hol vagy és miért kerülsz, Szent Istene a kacagásnak? Éhezem, Uram, a jókedvet, Szomjazom nevetésed, Ilyen hálás, pojácás hived Soha […] Olvass tovább
Ady Endre: Az Isten-kereső lárma Neved sem értem, Istenem, De van két, árva, nagy szemem S annyi bolondot látok, Hogy e sok bolondságból Nagy ijedelmemben, Uram, hozzád kiáltok. Próbáltam sokféle mesét, De, hajh, egyik se volt elég: Szivemben, idegimben Kiabáló, nagy lárma Téged keres, Fölség, Isten, a tied minden. Köszönjük, hogy elolvastad Ady Endre költeményét. […] Olvass tovább
Utóhang Mint nap derült reám Arcád, felhőtelen – Lassan halványodál El ködnek lepliben. És amuló szemem Könnyezve még kísér, Midőn mint esti fény, Már régen eltünél . . . Helyetted éj vagyon És fénylő csillagok, Minden csillagban egy Szentelt emlék ragyog. Melyik, hölgy, a tiéd ? Én búsan kérdezem Óh, mert már csillagod Is alig […] Olvass tovább
Jöjjön Reményik Sándor – Szeretnék szeretni verse. Szeretnék szeretni. Mert nem szeretek mélyen, igazán, halálos, nagy ragaszkodással senkit talán. Szomorú ez, mert annyian szeretnek jobban, mint őket én, s több könnyük volna engemet siratni, mint nekem, ha őket elveszíteném. Szétszóródtam, – ők nagyon sokan vannak, én egyedül vagyok. Ölelni őket száz kar kellene, és én […] Olvass tovább
Jöjjön Kölcsey Ferenc: Ábránd verse. Halljad fényszekeredben, Lúna, dalom! Fellengve szálljak én, De mint te szelíden Tekintetem. S mint Philoméla Éneke lengjen Az isteni himnusz Fellegeimből Szárnyain alá. A Párka kinek Vérző szívet adott Égi kebelben, Dúrva panaszra, Sem pajkos örömre Nem ömlik el az. Mert egy anyának Nőttek ölében A bánat s öröm, A […] Olvass tovább