A versek oldala
Jöjjön Zelk Zoltán: Mindnyájunk kiáltása e szó verse. A szó, amit most felétek küldök, nem kér kegyelmet s virággá sem bomlik, hogy bóditsa szemek udvarát: megbántott ezrek, kiebrudalt sorsok dohogó indulatának ébredő vihara ez – szunnyadásból fölriadó zápor! Keserü emlékezés őrizte számon e szavakat – az éhezés napjairól szóljak, vagy az ágytalan éjszakákról, mikor minden levegőcsepp, […] Olvass tovább
Jöjjön Tóth Árpád: Téli verőfény verse. Mit ablakom körülfog vén kerettel, megfrissül most az únt, szomorú táj, víg napsugár pingál aranyecsettel az ócska képen és restaurál: a régi Mester megkopott művét ragyogni szítja most az új lazúr, e vén világba zárt örök szívét feldobogtatja nékem most az Úr. Egy ócska házon a rőt téglakémény most […] Olvass tovább
Jöjjön Reményik Sándor: A karácsonyfa panaszkodik verse. El-elnézlek ti hontalan fenyők, Ti erdő-testből kitépett tagok. Hányan mondhatják el ma veletek: Óh én is, én is hontalan vagyok! Piacra vitték testem, s a lelkem, És alkusznak az életem felett. És fehér vattát aggatnak reám: Mű-zuzmarát a zuzmara helyett. Tudom: elszárad a levágott kar. Tudom: én vissza […] Olvass tovább
Jöjjön Reményik Sándor: Lámpagyújtogató verse. Egyszer volt, rég volt. Azt kérdezték tőlem: „Mi leszel, kisfiam, ha nagy leszel?” „Lámpagyújtogató” – feleltem én. A gyermek együgyű feleletén Nevettek akkor szülők, ismerősök. Mért volt, mért nem volt, én azt nem tudom. Nekem a csendes ember imponált, Ki ballagott a bús utcák során, S amerre ment, Világosság támadt […] Olvass tovább
Jöjjön Reményik Sándor: „Lélektől lélekig” verse. „Lélektől lélekig” Tóth Árpád posthumus-kötetéhez E percben tettem le a könyvedet. Ismertetni, méltatni kellene… Te mosolyogsz egy távol csillagon, S azt mondod: pajtás, ne bajlódj vele. Te azt mondod, hogy mindeneket látsz, Hogy láttad befele folyt könnyemet, Azt mondod, neked nem kell méltatás, Csak síron túl egy kicsi szeretet. […] Olvass tovább
Jöjjön Reményik Sándor: Meg van írva verse. Keményen nem beszéltem senkivel, És szigorún sem szólottam soha. Nem háborított fel a vétkes vétke S nem ingerelt az ostoba. És legkevésbbé az ügyefogyott, Aki két balkézzel és két ballábbal Csak csetlik-botlik a világon által. Magamba néztem, s láttam magamat, S tudtam, hogy minden elrendeltetés, S csak mondvacsinált […] Olvass tovább
Jöjjön Reményik Sándor – Nem nyugszunk bele! verse. „Téli szél a tar gallyakat fújja Mint az Isten égre tartott ujja Mint megcsúfolt, kikacagott álom Állunk egyedül a nagy világon. Elvették s most véle nagyra vannak Törött véres kardját a magyarnak. De még minden nép a sírját ássa Van szava, hogy világgá kiáltsa Csak mi, csak mi […] Olvass tovább
Jöjjön Reményik Sándor: Templom és iskola verse. Ti nem akartok semmi rosszat, Isten a tanútok reá. De nincsen, aki köztetek E szent harcot ne állaná. Ehhez Isten mindannyitoknak Vitathatatlan jogot ád: Ne hagyjátok a templomot, A templomot s az iskolát! Ti megbecsültök minden rendet, Melyen a béke alapul. De ne halljátok soha többé Isten igéjét magyarul?! […] Olvass tovább
Jöjjön Reményik Sándor: Október 6 verse. „Lehullott a rezgő nyárfa…” Nem. Nem ezüstszínű most a levele. Feketén hull a fákról a levél, S a föld, amelyre hull, Kemény, mint a koporsó fedele. Hallottátok: így szól a rendelet: Gyászolni ne merjen ma senki sem, Senki ne merjen ülni ünnepet, Mert a nép, melynek e nap ünnepe […] Olvass tovább
Jöjjön Reményik Sándor: Tündérfok verse. Az életednek van egy titkos csúcsa, Mely rejtve őrzi boldogságod, Egy sziklafok, ahonnan Te az élet Töretlen teljességét látod, Hol imádkoznál hosszan, térdenállva, Mert onnan végtelen a panoráma. Az életednek van egy titkos csúcsa Köröskörül őserdő, ősbozót – Keresztül-kasul vágtató csapások, A sok hamistól nem látni a jót, Isten előre […] Olvass tovább
Jöjjön Ady Endre: Játék, játék, játék verse. Játék, játék, játék Mintha halkan szólnál: Vigyázz, sokan nézik, Ne játsszunk csókosdit, Játsszunk temetésdit. Játék, játék, játék, Csak vidámabb volna, Kergetőbb egymáshoz, Éhesebb a sorsra. De csodától félve, Vidámságtól futva Föllepi palántánk Gyilkos árnyu dudva. Magam kinálása, Magad kelletése: Két hamar-vén gyermek Tréfás temetése. Sírnivaló tréfa, Unnivaló vágyság, […] Olvass tovább
Jöjjön Ady Endre: Hervadáskor verse. Hervadáskor, pusztuláskor, Novemberi dérhulláskor Tinálatok, lent a kertben Ránk hullott a falevél. Az öreg fa hervadt lombja Mintha nékünk szólott volna, Mintha minket intett volna: Vigyázzatok, jön a tél! Hervadáskor, pusztuláskor, Novemberi dérhulláskor, Visszasír a lelkem hozzád, Szép szerelmem, kedvesem. Mintha ott a kertben lennék. Száll a levél, száll az […] Olvass tovább